Street Racer STR motoros kesztyű a MotoZemtől

Mindent a maga idejében!

Most pedig a motorépítés ideje van! Történt, hogy egy nagyon jó barátom, aki Dunaszigeten lakik, még régebben egyszer fölhívott, hogy a föld alól is, de kerítsek neki Babettát, mert a szlovák barátai a sírba viszik a mániájukkal. Szereztem is kettőt. Aztán balesete volt (vétlenül), amiből lassan, nehezen épült föl, ezért nem tudta elvinni őket. Közben úgy alakult a világ, hogy a Simson, amit végleges motoromul terveztem, olyan érték lett, hogy ezen a környéken menet közben kilopnák alólam, még átépített változatban is, így elhatároztam, hogy valami kisebb értékű járgány kell a munkába járáshoz. Kiszemeltem Kőszegen egy nagyon olcsó Romet Kadet vázat, blokkom volt egy otthon elfekvőben (egy másik vasba terveztem belerakni), egy harmadik építésből kiesett egy pár 16-os Jawa Mustang kerék, így hát a fődarabok megvoltak egy „óccsó és nem ráz” kategóriájú vashoz. Gondoltam egyet, és összekötöttem több kellemeset néhány hasznossal, bepakoltam a Maruti hátuljába a két Babettát, szorítottam helyet a kisebbik lányomnak a jobbegyben, és fölvittük Dunaszigetre a cimborának a két Babettát, hazafele meg elhoztuk Kőszegről a Kadet vázat. Jó kis egész napos apa-lánya program kerekedett belőle, eltévedésekkel, sapkahorgolással, beszélgetéssel, zenehallgatással meg mindennel, amit akarsz. Teszteltem Pannát is, igaz, nem előre megfontolt szándékkal, de úgy néz ki, bírja a kalandokat és nehézségeket, ami ugye nem hátrány, ha valaki motorozni akar. Végülis a két Babettáért kaptam annyit (na jó, volt még pár apróság is mellé), hogy kikerült belőle a Kadet váz és az üzemanyag-költség nagy része is, így anyagilag se vágott a földhöz a kaland.

Nekiugrottam a kötelező kapálógép és Terra (kerti traktor) felújítás mellett az Arankának keresztelt projektnek is. Azért Aranka, mert aranyszínű motorom még nem volt, és ez a Kadet most ezért ilyen lesz. Miután nekiláttam, vakaróztam ott is, ahol nem viszketett. Eredetileg arra gondoltam, ideiglenesen festés nélkül összevakarok egy patkányt, és ha beválik, akkor a szezon végén, amikor már remélhetőleg másik is lesz, amivel járhatok, szétkapom és lefestem. De basszus, ez k.va rozsdás! Nem úszom meg a festést. B, C és Z tervek következtek, és most épül, aminek épülnie kell, mert ha jóra fordul az idő, akkor már a kerttel, meg a tűzifa hazahordással kell foglalkoznom. Még az elején tartok, de a vázat már elvágtam, ahol kell… nem is én lettem volna, ha nem…

Na, majd még tudósítok, hogy állok a legújabb csajjal! Vigyázzatok magatokra, mindenkinek jó egészséget és sok balesetmentes, élményekkel teli kilométert kívánok az Új Évre! Üdv szevatok:

Vidék:ciao:

(Jó régen írtam, még január közepén...)
  • Like
Reactions: 1 person

Hozzászólások

Most egyelőre állok vele, várok az esztergályosra, elkezdődtek a tavaszi munkák, suliban volt(és még lesz is) nagyon sok meló, előbbre kell vegyem a kapálógépet, kerti traktort és pótkocsiját, favágást, fahordást, fűrészelést, mert hamarosan el kell adnom a traktort... kocsit is előre kell majd vennem, úgyhogy sokadik határidő-tolás után nyár közepére-végére várom az első éles randit;)
 

Blogbejegyzés információ

Szerző
Vidék
Olvasás
295
Hozzászólások
4
Utolsó frissítés

Motoros blogok további bejegyzései

Vidék további bejegyzései

Oszd meg ezt a bejegyzést

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére