Kinőttük a szekrényt. Pontosabban már évek óta tervben volt, hogy a harmincéves szekrénysorból felhasznált két kétajtós részt (aminek az ajtóját amúgy helyhiány miatt nem használjuk, ezért egy gyékény redőny helyettesíti), és a benne és a tetején található ikeás dobozokat lecseréljük egy normális, zárható beépített szekrényre.
Meg is született az elhatározás, hogy a közeljövőben ezt a tervet megvalósítjuk, ezért elkezdtünk körülpuhatolózni. Nézegettünk gardróbot bútoráruházban, de a méretek sehogy sem akartak stimmelni. Hívtunk asztalost is, aki 260 000 Ft-ért csinálta volna meg méretre, de azt soknak találtuk...
Kicsit csalódottan amiatt, hogy a következő tíz évben is nézhetjük a hálószobában a kupis szekrényt, egy időre hanyagoltuk a témát, anélkül is van mindig épp elég tennivaló.
Aztán egyszer csak jött az isteni szikra: minek fizetnénk ki csaknem százezer forintot azért, hogy egy új vázat építsenek a szekrénynek, mikor itt van a régi, ami pont jól elfér a szobában, csak ki kellene bővíteni felfele a plafonig, és az ikeás dobozok helyére fiókok kellenének.
Hívtuk is ismét az asztalost, aki ezúttal már sokkal barátibb árat mondott, 110 000 Ft-ból meg tudja oldani az egészet. Rábólintottunk, mindent lemért, és két hét múlva érkezett a kész elemekkel.
Igen ám, de ahogy hozzákezdett az összeszereléshez, kiderült, hogy valami nem stimmel. A fiókok nem fértek be a szekrénybe, a felső elemek pedig fél centivel lelógtak az eredeti szekrényről. De hogy lehet ez? Hiszen ő a szakember, mindent pontosan lemért... vagy mégsem?
Természetesen rájöttünk a turpisságra. A szakember nagyvonalúan, derékmagasságban mérte le a szekrényeket, ahol az elmúlt harminc év már eléggé megviselte őket. Mivel ajtó sincs rajta, és belül nincs polc sem, csak akasztós rész az ingeknek, a szekrény kihasasodott, pontosan fél centivel lett szélesebb ezen a részen. Csakhogy a fiókok a szekrény aljára készültek... Akkor nem ott kellett volna lemérni őket?
Nem volt mit tenni, újra kellett szabni az elemeket. Ezzel az összeállítás is egy napot késett, az okozott kellemetlenségért, és a még egy napi otthon ülésért pedig lealkudtunk az árból egy keveset.
A kérdés már csak az, hogy végülis megérte-e ez a plusz egy nap munka a mesternek. Másnap már másik szekrényt készíthetett volna valahol máshol, ha egy kicsit jobban odafigyel. Egy nap múlva pedig egy ismerősünk kérdezte, hogy nem tudunk-e egy asztalost ajánlani. A válasz pedig mi lehetett volna más, mint ismét egy határozott NEM.
De még az is felmerült bennem, hogy ha valaki nem szakember, akkor épp azért mert nincs benne ez a szakmai pökhendiség, talán az ilyen apró méricskéléseknél is sokkal precízebb lenne. Bár neki meg az összeállítás tellett volna hetekbe.
Azért megígérem, ha egyszer pozitív élményben részesítenek ezek a mesteremberek, azt is közhírré teszem.
Meg is született az elhatározás, hogy a közeljövőben ezt a tervet megvalósítjuk, ezért elkezdtünk körülpuhatolózni. Nézegettünk gardróbot bútoráruházban, de a méretek sehogy sem akartak stimmelni. Hívtunk asztalost is, aki 260 000 Ft-ért csinálta volna meg méretre, de azt soknak találtuk...
Kicsit csalódottan amiatt, hogy a következő tíz évben is nézhetjük a hálószobában a kupis szekrényt, egy időre hanyagoltuk a témát, anélkül is van mindig épp elég tennivaló.
Aztán egyszer csak jött az isteni szikra: minek fizetnénk ki csaknem százezer forintot azért, hogy egy új vázat építsenek a szekrénynek, mikor itt van a régi, ami pont jól elfér a szobában, csak ki kellene bővíteni felfele a plafonig, és az ikeás dobozok helyére fiókok kellenének.
Hívtuk is ismét az asztalost, aki ezúttal már sokkal barátibb árat mondott, 110 000 Ft-ból meg tudja oldani az egészet. Rábólintottunk, mindent lemért, és két hét múlva érkezett a kész elemekkel.
Igen ám, de ahogy hozzákezdett az összeszereléshez, kiderült, hogy valami nem stimmel. A fiókok nem fértek be a szekrénybe, a felső elemek pedig fél centivel lelógtak az eredeti szekrényről. De hogy lehet ez? Hiszen ő a szakember, mindent pontosan lemért... vagy mégsem?
Természetesen rájöttünk a turpisságra. A szakember nagyvonalúan, derékmagasságban mérte le a szekrényeket, ahol az elmúlt harminc év már eléggé megviselte őket. Mivel ajtó sincs rajta, és belül nincs polc sem, csak akasztós rész az ingeknek, a szekrény kihasasodott, pontosan fél centivel lett szélesebb ezen a részen. Csakhogy a fiókok a szekrény aljára készültek... Akkor nem ott kellett volna lemérni őket?
Nem volt mit tenni, újra kellett szabni az elemeket. Ezzel az összeállítás is egy napot késett, az okozott kellemetlenségért, és a még egy napi otthon ülésért pedig lealkudtunk az árból egy keveset.
A kérdés már csak az, hogy végülis megérte-e ez a plusz egy nap munka a mesternek. Másnap már másik szekrényt készíthetett volna valahol máshol, ha egy kicsit jobban odafigyel. Egy nap múlva pedig egy ismerősünk kérdezte, hogy nem tudunk-e egy asztalost ajánlani. A válasz pedig mi lehetett volna más, mint ismét egy határozott NEM.
De még az is felmerült bennem, hogy ha valaki nem szakember, akkor épp azért mert nincs benne ez a szakmai pökhendiség, talán az ilyen apró méricskéléseknél is sokkal precízebb lenne. Bár neki meg az összeállítás tellett volna hetekbe.
Azért megígérem, ha egyszer pozitív élményben részesítenek ezek a mesteremberek, azt is közhírré teszem.
