Természetesen a hosszú hétvége nem múlhatott el motorozás nélkül. Lacika barátunk dolgozott ugyan szombat-vasárnap, de a terv megszületett: hétfő reggel 8kor felnézünk az égre, ha bíztató jeleket látunk, ugrás a lovakra és indulás. Némileg módosította a terveket egy reggeli híradás, mely szerint az M3-tól északra szakad az eső. Gyors telefon Mezőberénybe a barátoknak, jöjjenek ők is: családi program van, de amúgy jó az idő, mehetünk arra nyugodtan. Ránéztünk a térképre: oké, legyen akkor Gyula, úgyse nagyon jártunk még arra. Noigen, de a 47-es unalmas, ismerjük már... akkor lépjünk át a román oldalra, menjünk arrafele. Meglett az útiterv: Berettyóújfalunál csapunk egy balost Ártánd fele, át a határon, Nagyváradnál jobbra el Nagyszalontáig, ott meg majd visszajövünk valahogy. Persze útlevél nincs egyikünknél sem, de hátha a barna lapozós flepnivel is átengednek, végülis EU van már ott is, vagy mi...
Útközben kerülgettük kicsit a felhőket, de alapvetően szép időben motoroztunk. A határon minden rendben volt, ezek szerint nem lesz gáz, ha legközelebb otthon felejtem az útlevelem
Nagyváradnak úgy mentünk neki, hogy "elvileg már felújították az elkerülőt", nem megyünk át a városon, hanem elhúzunk Déva-Arad fele. No, itt lett egy kis kavar, mert az út csak félig-meddig van kész, sikerült is kétfele szakadni az egyik körforgalomnál, de aztán némi mobilizálás után megtaláltuk egymást, és mentünk tovább Smaragdvárosba. Ja, nem, az egy másik mese...
Mondjuk Szalontáig elgondolkodtam rajta egyszer-kétszer, hogy mégis van némi igaza annak, aki azt mondja, hogy erre a vidékre inkább túraenduroval kell jönni, de alapvetően nem volt rosszabb, mint itthon némelyik mellékút. Jó, nem az a 200 körül gond nélkül fajta, de 90-100as tempóval gond nélkül lehetett haladni. Már amikor nem keveredett elénk egy múlt századból visszamaradt, platós ARO...
Nagyszalontán beiktattunk egy rövid pihenőt, némi sétával a központi parkban.
Persze megint utólag látom, mennyi mindent lehetett volna ott megnézni, de vissza lehet még kanyarodni arra később is...
Elfordultunk a határ fele, Méhkeréknél jöttünk vissza a magyar oldalra, aztán Gyulán a várnál álltunk meg.
Gondoltuk, kultúrprogramként megnézzük a várat, de aztán, látva, hogy a felnőtt jegy ára egy ebédével vetekszik, inkább úgy döntöttünk, maradunk a hagyományoknál, és megostromoljuk kívülről
Sajna a várfalon talált egyetlen őrizetlen ajtó ellenállt a behatolási kísérletnek, így aztán maradt a körbeséta, a megdicsőülést és zászlókitűzést egy későbbi alkalomra halasztottuk.
Gyuláról aztán hazafele fordultunk, a 44-esen, aztán a 47-esen. Mezőberény előtt már kezdett gyanúsan szürkülni az ég, aztán megérkezett az eső is, szerencsére nem vészes (mert már megint lusta voltam felcibálni az overallt, kéne már venni egy kétrészest, azt kényelmesebb kezelni...). Erősen 3 óra után voltunk már, és már Gyuláról is azért indultunk el, mert nem győztünk volna fél órát várni (csak úgy tétlenül) az egy szál, vár körül fellelt büfés által szolgáltatott hamburgerre ("sorry, emberek, tortillát tudok adni majd 20 perc múlva, bármi más minimum fél óra, mert most érkezik - majd - a zsemle, Pünkösd van..."), úgyhogy megváltás volt megállni Berényben egy hamburgeresnél (érdekes, ott volt minden, pedig se térben, se időben nem ugrottunk nagyot, még a dimenziókaput is otthon felejtettük...), és miközben jóllaktunk, az eső is elállt. Egy időre. Berettyóújfaluig aztán kaptunk még, de szerencsére semmi komolyat, Derecskétől meg végképp nem volt semmi, úgyhogy az utolsó 20km-en majdnem sikerült teljesen megszáradni.
Összességében megint szép napot zártunk, egy laza, 300km-es karikával.
Útközben kerülgettük kicsit a felhőket, de alapvetően szép időben motoroztunk. A határon minden rendben volt, ezek szerint nem lesz gáz, ha legközelebb otthon felejtem az útlevelem
Nagyváradnak úgy mentünk neki, hogy "elvileg már felújították az elkerülőt", nem megyünk át a városon, hanem elhúzunk Déva-Arad fele. No, itt lett egy kis kavar, mert az út csak félig-meddig van kész, sikerült is kétfele szakadni az egyik körforgalomnál, de aztán némi mobilizálás után megtaláltuk egymást, és mentünk tovább Smaragdvárosba. Ja, nem, az egy másik mese...Mondjuk Szalontáig elgondolkodtam rajta egyszer-kétszer, hogy mégis van némi igaza annak, aki azt mondja, hogy erre a vidékre inkább túraenduroval kell jönni, de alapvetően nem volt rosszabb, mint itthon némelyik mellékút. Jó, nem az a 200 körül gond nélkül fajta, de 90-100as tempóval gond nélkül lehetett haladni. Már amikor nem keveredett elénk egy múlt századból visszamaradt, platós ARO...
Nagyszalontán beiktattunk egy rövid pihenőt, némi sétával a központi parkban.
Persze megint utólag látom, mennyi mindent lehetett volna ott megnézni, de vissza lehet még kanyarodni arra később is...
Elfordultunk a határ fele, Méhkeréknél jöttünk vissza a magyar oldalra, aztán Gyulán a várnál álltunk meg.
Gondoltuk, kultúrprogramként megnézzük a várat, de aztán, látva, hogy a felnőtt jegy ára egy ebédével vetekszik, inkább úgy döntöttünk, maradunk a hagyományoknál, és megostromoljuk kívülről
Sajna a várfalon talált egyetlen őrizetlen ajtó ellenállt a behatolási kísérletnek, így aztán maradt a körbeséta, a megdicsőülést és zászlókitűzést egy későbbi alkalomra halasztottuk.
Gyuláról aztán hazafele fordultunk, a 44-esen, aztán a 47-esen. Mezőberény előtt már kezdett gyanúsan szürkülni az ég, aztán megérkezett az eső is, szerencsére nem vészes (mert már megint lusta voltam felcibálni az overallt, kéne már venni egy kétrészest, azt kényelmesebb kezelni...). Erősen 3 óra után voltunk már, és már Gyuláról is azért indultunk el, mert nem győztünk volna fél órát várni (csak úgy tétlenül) az egy szál, vár körül fellelt büfés által szolgáltatott hamburgerre ("sorry, emberek, tortillát tudok adni majd 20 perc múlva, bármi más minimum fél óra, mert most érkezik - majd - a zsemle, Pünkösd van..."), úgyhogy megváltás volt megállni Berényben egy hamburgeresnél (érdekes, ott volt minden, pedig se térben, se időben nem ugrottunk nagyot, még a dimenziókaput is otthon felejtettük...), és miközben jóllaktunk, az eső is elállt. Egy időre. Berettyóújfaluig aztán kaptunk még, de szerencsére semmi komolyat, Derecskétől meg végképp nem volt semmi, úgyhogy az utolsó 20km-en majdnem sikerült teljesen megszáradni.
Összességében megint szép napot zártunk, egy laza, 300km-es karikával.
