Annak idején Simsonnal kezdtem. Szerelmes voltam bele, ehhez hozzájárult egy esés utáni közös gyógyulás hihetetlen, de igaz története is, amit azóta se tudok elmesélni senkinek anélkül, hogy el ne bőgném magam. Aztán jött a NAGY és tartós szerelem. A 250-es Czetka, 2012-ben a drágalátos feleségem lepletykálta rólam, ezt amíg élek nem fogom neki megbocsátani. Azóta is vágyok egy Czetkára. Most van egy pótlék Simson, aminek 3 év után nekiláttam azzal a szesszel, hogy ha már nem lehet az a típus, amit akarok, akkor legalább olyan legyen, amit nem kell szégyellnem sehol, senki előtt (merthogy ugyan olcsó volt, de olyan is).
Közben volt egy nagyon olcsó, lepapírozható, de üzemképtelen 125-ös CZ. Titokban persze, mert máshogy nem lehet. Tök jó, amikor más (mellesleg akinek a házában laksz) sajnálja a te pénzedet, hogy legyen valamid, ami örömet okoz. Elneveztem Jégnek, mert jegelni kellett a dolgot. Egyik cimborám beszélt a lelkemre, hogy erre a helyzetre én előbb fogok rámenni, mint aki miatt van ez az egész, addigra elrohad a vas a sarokban más garázsában, a cimbora is eladta azt a garázst amiben volt, úgyhogy dönteni kellett. Megint egy általam nagyon szeretett személy védelmében nem vállaltam be, hogy fölteszem a pléhpofát és hazaviszem, mert szó szerint halálra b@szogatta volna. Akkor meg hol marad a boldogságom, ha tudom, hogy egy motorért nyírtam ki (még ha csak áttételesen is) azt, aki egész életét miattam áldozta föl. Így hát, hogy gépnek és szeretett személynek is jó legyen, eladtam a cimborának. Ő üzemképessé tetette, és mehettem vele egy kört. Nagyon jó és ugyanakkor nagyon rossz is volt. Meg tudtam volna csinálni, ha nem más osztja be az időmet meg a pénzemet. Hallottam, hogy röhög az ördög a háttérben.
Az a baj, hogy egyre több mindent felejtek el, csak azt nem, amit kéne: az álmaimat. Simon (a Simson) atomjaira szedve, időm rá semmi, és akkor fölbukkant két napja egy hirdetésben az álom 125-ös Sport CZ (tudom, nem kellett volna megnéznem a hirdetéseket!). Olcsón. Lepapírozható. A rosseb evett meg, és esz azóta is. Elcserélhettem volna Simonra. Ha egyben lenne ugye. Aztán ma reggel a zuhany alatt utánaszámoltam: 80 az ára, 50 mire átiratom, 20 mire üzemképes lesz, még 150 mire az alap átépítés és felújítás meglesz (nem is beszélve az időről, ami mostanában szintén a család miatt alig van), mire tényleg olyan lenne, amilyet akarok, még 100. 400 alaphangon. Piaci értéke esetleg 200. Most nem a pénzügyi oldala, hiszem ha olyan dolog van az ember birtokában, amire igazán vágyik, akkor az minden pénzt megér, de nincs miből költeni. Így is Simon, Póni, Piroska és Sára befejezése most lesz igazán drága. Nincs miből. Még meg se vettem a fekete 125-öst, és már röhög az öregördög a fülembe. Meg amit exem mondott: "Amíg el nem intézted, ami a dolgod ezen a világon, az mindig szembe fog jönni veled." (Érdemes lett volna tudni, hogy kell megtartani egy ilyen nőt!) Most melyiknek higgyek? Meddig lehet megnyugtatni az ember lelkiismeretét, hogy legalább másoknak nem árt, ha elnyomja az álmait, vágyait? A kérdés nyilván költői.
Egyik diákom Harley-s apja mondta: "Nem az betegíti meg az embert, amit megeszik, hanem amit lenyel."
...
Közben volt egy nagyon olcsó, lepapírozható, de üzemképtelen 125-ös CZ. Titokban persze, mert máshogy nem lehet. Tök jó, amikor más (mellesleg akinek a házában laksz) sajnálja a te pénzedet, hogy legyen valamid, ami örömet okoz. Elneveztem Jégnek, mert jegelni kellett a dolgot. Egyik cimborám beszélt a lelkemre, hogy erre a helyzetre én előbb fogok rámenni, mint aki miatt van ez az egész, addigra elrohad a vas a sarokban más garázsában, a cimbora is eladta azt a garázst amiben volt, úgyhogy dönteni kellett. Megint egy általam nagyon szeretett személy védelmében nem vállaltam be, hogy fölteszem a pléhpofát és hazaviszem, mert szó szerint halálra b@szogatta volna. Akkor meg hol marad a boldogságom, ha tudom, hogy egy motorért nyírtam ki (még ha csak áttételesen is) azt, aki egész életét miattam áldozta föl. Így hát, hogy gépnek és szeretett személynek is jó legyen, eladtam a cimborának. Ő üzemképessé tetette, és mehettem vele egy kört. Nagyon jó és ugyanakkor nagyon rossz is volt. Meg tudtam volna csinálni, ha nem más osztja be az időmet meg a pénzemet. Hallottam, hogy röhög az ördög a háttérben.
Az a baj, hogy egyre több mindent felejtek el, csak azt nem, amit kéne: az álmaimat. Simon (a Simson) atomjaira szedve, időm rá semmi, és akkor fölbukkant két napja egy hirdetésben az álom 125-ös Sport CZ (tudom, nem kellett volna megnéznem a hirdetéseket!). Olcsón. Lepapírozható. A rosseb evett meg, és esz azóta is. Elcserélhettem volna Simonra. Ha egyben lenne ugye. Aztán ma reggel a zuhany alatt utánaszámoltam: 80 az ára, 50 mire átiratom, 20 mire üzemképes lesz, még 150 mire az alap átépítés és felújítás meglesz (nem is beszélve az időről, ami mostanában szintén a család miatt alig van), mire tényleg olyan lenne, amilyet akarok, még 100. 400 alaphangon. Piaci értéke esetleg 200. Most nem a pénzügyi oldala, hiszem ha olyan dolog van az ember birtokában, amire igazán vágyik, akkor az minden pénzt megér, de nincs miből költeni. Így is Simon, Póni, Piroska és Sára befejezése most lesz igazán drága. Nincs miből. Még meg se vettem a fekete 125-öst, és már röhög az öregördög a fülembe. Meg amit exem mondott: "Amíg el nem intézted, ami a dolgod ezen a világon, az mindig szembe fog jönni veled." (Érdemes lett volna tudni, hogy kell megtartani egy ilyen nőt!) Most melyiknek higgyek? Meddig lehet megnyugtatni az ember lelkiismeretét, hogy legalább másoknak nem árt, ha elnyomja az álmait, vágyait? A kérdés nyilván költői.
Egyik diákom Harley-s apja mondta: "Nem az betegíti meg az embert, amit megeszik, hanem amit lenyel."
...
