Street Racer STR motoros kesztyű a MotoZemtől

Meglepő és igazságos

Mondják: Isten nem ver kővel, csak mennykővel.
Meg hogy a szerelmet és a gyűlöletet csak egy hajszál választja el.
No és amikor ez a kettő kombinálódik, akkor lesz a nagybazmeg. Akit a privát részletek nem érdekelnek, lapozzék/kattintsék máshová.

Szóval volt nekem egy majd 7 évig tartó kapcsolatom (még egy közhely), ezer éve, aztán beleuntam a minduntalan oktalan hajtásba, és egyik nap megunva a tendenciát, a felrobbanó vita hevében kapott pofontól szó szerint falhoz vágtam a bolognai spagettit (szószostul), és leléptem. Benne volt a két munkahely, a főiskola és plusz fusi melók összes kínja, meg az hogy a háztartás állandóan a nyakamba volt hagyva, hiába beszéltük meg, hogy kell majd a segítség és nehéz lesz: elment ő is egy felsőfokú tanfolyamra inkább, bár ő csak egy melóhelyen nyomta. Nem lett segítség, de az új lapostévé (utálok tévézni) a legfrissebb letölthető játék és film, valamint egyéb fogyasztói hívságok mindennél fontosabbak voltak, úgyhogy a sokáig maszatolt szarosbili hát igen, egyszer csak felrobbant, és elég csúnyán. Nyaralás egyszer volt a hét év alatt, az is pokollá vált, mert megint kúúúrva nagyot akartunk kurva kicsiből, oszt a pók feszített volna a lucernásban, csak a lucerna kibszottul hiányzott.
A cirkusz napján aztán a melóhelyemen aludtam, és elkezdődött a kálvária: végül is egy hét múlva lett albim az egyik kolléga anyagi segítségével, majd egy hónap múlva kiderült, hogy miafasznak adjak ennek még egy esélyt, ha a lánykérés is úgy zajlik, hogy odahív, majd az egeret elengedve, ő a pc előtt ülve (én állva) felteszi a nagy kérdést. Nekem meg ettől erős gyomorgörcsöm, magamban mocskos nagy káromkodhatnék és úgy általában erőteljesen világnakszaladhatnékom támadt. Kulturáltan mondtam: hátőőőő.... végül: neeeeem. Vérigsértődés, énhálátlanrohadékpedigőmindentmegtesz. A maga módján tuti, csak nem biztos, hogy az kell. A látszat kevés.

Nos, a ki mit tett hozzá a 7 évhez (nulláról közösen berendezett kecó) vitája gyakorlatilag azzal végződött, hogy ott maradt a két robogó, az Omega, a ruháim nagy része, az összes háztartásicumó, a hűtőszekrény amit anyám vett, a mosógép, a komplett berendezett kecó, a galéria amit a Nagyim finanszírozott, és nálam maradt mindaz, amit aznap este mérgemben magamhoz vettem: a fotós táska, és a számítógép, monitor, egér, klaviatúra nélkül. Ezek után még felhívott a cukifiú, hogy mikor viszem vissza neki a nevemen lévő akkor még 24 éves Micrát, mondtam hogy majd miután rendezte az előbb felsoroltakat, kezdje talán a Nagyimmal. Megsértődve levágta a telefont, majd eltelt néhány hét, és az albérlet előtt cigányként óbégatva megjelent egy nájlonszatyor ezer éve nem használt háztartási kacattal, az óbégatás lényege meg a rohadékpénzéhestakarodjálsoselássalakgyűlöllektehálátlan témakör volt. Mondtam oké, de ez az én albim, tehát te indulsz most szépen hazafelé, vagy rendőrt hívok, mert zaklatsz. Azonnal eltűnt.
Persze a lakótársnőm elcsípte a bulit, utána csak csóválta a fejét, hogy jobb is hogy ettől megszabadultál, pedig ő nem is tudta, hogy mi minden maradt ott. Csak egyszerűen nem volt neki szimpatikus a lény.

Hát, szarul esett. Gyakorlatilag újra kellett kezdeni a nulláról. Érzelmileg és anyagilag is. De nem bántam meg! Olyanoktól kaptam akkoriban segítséget, akikre álmomban sem gondoltam. Ezek az emberek adták vissza a hitemet abban, hogy igenis létezik az emberi jóság és a jóindulat. Csak oda kell tudni figyelni rá, nem egyvalakire betegen fókuszálni, aki állandóan szívja el az energiád : tökmindegy hogyan, hogy állandóan fesztiválozik valamiért, vagy csak úgy nyomja a csöndes presszúrát, hogy mi kéne még az ő boldogságához.... Te úgyse tudod neki megadni, csak ha ő rendbe kerül Önmagával. Persze hibás voltam én is egy csomó mindenben, együtt hoztuk ezt össze, de ha egy ember akarja csak másként csinálni és a másik csak beszél róla, az bizony kevés. Holtig tanulunk, sose lesz vége. Anyám válasza a szitura: ide ne gyere, menjél vissza, neked ott az otthonod. A Nagyanyádhoz se menjél, mert akkor meg rátok gyújtom. Nem először vette elő ezt a megoldást... Na azóta nem kellett neki, szigorúan ügyelek erre.

A kollégám segített, hogy az albit ki tudjam venni (úgy adta, hogy odatette elém a pénzt amikor épp összeroskadva ültem a melóhelyi gép előtt, azzal a dumával: majd visszaadod amikor rendbe jöttél anyagilag, nekem ez most nem hiányzik), a környezetemben hirtelen megjelent egy csomó jó ember, akik segítettek. Nem ezért vagy azért, hanem mert látták, hogy kell a segítség. Nem nyafogtam és nem kunyeráltam, csak mindig elkezdték kérdezni, hogy állsz most, mik a terveid, hogyan tovább, megvan már ez, vagy az amit kerestél: és ha mondtam, hogy most majd tervezek egy mikrót mert nem tudok kaját melegíteni a nullkomfortos albiban, találtak valahol a környezetükben egy épp nem kellő használtat. Bőgtem, és hálásan megköszöntem. Meg kell tanulni elfogadni is, az elején annyira szégyelltem. Valahogy aztán kisímultak a dolgok, és csak úgy jöttek a lehetőségek, a munkákban is, a jó szándék pedig úgy vett körbe mint valami puha párna. Olyan két-három hónapig nehéz volt esténként, hogy nem volt kihez szólni, de aztán tudtam venni könyveket, és végre úgy aludtam el, hogy nem a géppisztolyropogást és sorozatos atomvillanást, a percenkénti 15 friss hulla halálhörgését hallottam a frissen décézett baromságok közül, hanem ott raktam le a könyvet, ahol épp jólesett a lelkemnek. Vagy este elmentünk a főiskolás haverokkal valamerre és dumáltunk egy jót két málnaszörp között: azelőtt nagyon emberek közé se mászkáltam, mert őfelsége nem a kimozdulós típus volt, és ha egyedül mentem valahová, utána hallgathattam a féltékenységi jeleneteket). Szóval ismét kinyílt a világ, és szép lassan visszakaptam a hitem. Fél év múlva már jól éreztem magam, mondták kivirultam. Persze még akkor is nehéz volt, de másként álltak már az idegsejtek az agyamban és másként néztem a világot. Talán érdekességként megemlíthetem, hogy a hullámvölgyek között mindig egy-egy ember segítőkészsége lendített tovább. Nem szervezet, nem szekta, és nem társaság vagy közösség. Mindig egy-egy emberkék segítettek, ha mással nem, hát néhány jó szóval, vagy hogy meghallgattak. A lakótársnőm elővett, hogy kéne rám néhány női ruha is, igazán összekaphatnám magam: mutatott olcsó ruhás helyeket, rábeszélt néhány feszesebb topra, kidobatta velem a szakadék kockásingeimet és egyéb szürke zsákszerkókat. Szóval nemcsak belül, hanem kívül is helyre raktak, sokan és nagyon sok mindennel segítettek, még a pici gesztusok is sokat segítettek akkoriban. Amikor mufurc pofával ülsz a 180 fős előadóban ükásként és meg vagy győződve, hogy az egész világ ellened van, eléggé kibillent amikor a melletted ülő vadidegen komos megkínál a kedvenc duplacsokis pilótakekszeddel amit épp nincs pénzed megvenni, mert épp választanod kellett hogy a tandíjon operáljál még kisebb részletet valahogy a TO-n, vagy az albi befizetésével operáljál a tulajjal... Szóval ha olyankor valaki az arcodba vigyorog, hogy te savanyú búvalbaszott picsa, nesze, itt van valami jó kis harapnivaló, azt illik fejbekólintásként értékelni.

A végső győzelem abban az évben a társadalomstatisztika volt, akkor tudatosult bennem, hogy igenis nekem is sikerülhet amit elhatározok, és mindegy honnan jöttem: végül igazgatói engedéllyel vettem fel abban az évben, és az utolsó lehetőségem volt levizsgázni belőle, vagy a negyedik évben elbukom az egész főiskolát. Elmentem korrepetálni, összeültünk a többiekkel, és vagy két-három hétig masszívan, minden nap a rohadék statisztikát nyúztam. Nagyon nagy mumus volt, az utolsó nagy mumus. A vizsga után két nappal félve hívtam fel a TO-t, ahol lazán közölték: 4-es. A negyedszer felvett tárgyból, mindig +két UV-val állandóan 1-es voltam.... Két napig a menyországban jártam, és ha ma is belegondolok, az államvizsga után nem éreztem akkora örömet, mint ennek a négyesnek :) No ekkor már éreztem, hogy jó a csapásirány, és jól döntöttem.

Aztán folyt tovább a víz a Dunán, a hírek meg jönnek mennek: az ex másfél évvel utánam feleségül vett egy csajt, rögtön baba, lakáshitel, autóhitel. A lánynak nem volt valami jó híre: röviden csak olyan kúrógépnek becézte a közös ismeretségi kör, aki se nem okos, se nem szép, de legalább trampli. Ez egy kicsit birizgálta ugyan az önérzetem, fene a rohadékját, jó ennek akárki. Végül csak feltúrtam az iwiwet, hogy megnézzem az utódom, és a leírásoknak külsőleg maximálisan megfelelt, majd bosszankodtam egy kanyart, aztán továbbléptem az ügyön.

Aztán most ledöbbentem. Eltelt már jó pár év, elég ritkán jut eszembe, és már nem is rágódok a mi lehetett volna ha c. témakörön. Sőt, ha jól belegondolok, nem is volt nagy baj, hogy nem volt annyi kacatom, úgyse tudtam volna hová tenni a dolgokat, mert az elején bizony csak szobát tudtam albiként bérelni... ez volt, túl kell lépni rajta, már úgyse számít.
Aztán most összefutottam egy közelebbi ismerőssel, aki érdekes módon a főzési témákról beszélgetve (neeem, nem a repülő bolognait elemeztük), egyszer csak elkottyintotta magát: hogy a te exed milyen hülye, képzeld az épp válik, és a csaj azóta se tanult meg főzni, hogy a gyerek megvan... mekkora egy hülye, hogy hagyott elmenni, aztán meg dacból elvette ezt alkesz banyát. Hirtelen nem tudtam összekötni a lábastipusokat és az ex ismeretlen alkesz banyáját, csak néztem ki a fejemből kérdően. A kérdő tekintet pedig részletes leírást generált: a feleség nem tud főzni, felvették a lakáshitelt, hogy anyósék udvarán építsenek házat, a lakás és a autóhitel svájcifrankos, épp válnak, a gyereket nem tudja vinni mert még 3 év alatt van és a jog anyának ítéli, a kecó tuti marad, mert anyós telkén van, de ha viszi a hitelt, és lerak 6 M-t az asztalra, akkor persze szabad őfelsége, és elhúzhat a büdös bélbe. Tetejében a csaj masszív alkesz. Anyóssal vedelnek versenyt. Egy telken, igazán szép lehet az az élet...

Húbazmeeeeg....ez kikapta.
Én hülye, már majdnem sajnálom a nyomorultat.

Hozzászólások

Yama... Momentán épp itthon sírunk kórusban, hogy nincs pénzünk, pech van a motorjainkkal (kivéve a kawát:D) gáz van a munkahelyekkel, de para váltani, nem megy a suli, te meg jössz, és leírsz mindent pepitában...
Kösz a taslit!
 
Nekem is volt egy hasonló exem,bár az csak 3,5 évig tartott.Neki mindent meg kellett venni,ami a szakmájához kellhet,nekem meg egy nyamvadt jogsira se tellett.A motorozás meg mindig csak felesleges pénz kidobás,azt se lehetett.Csúnya vége lett,akkor nagyon bántott,hogy nála maradt egy jó kis összeg,DE Isten nem ver bottal,vissza kapta Ő is.Pár év múlva balesete lett és a biztosítónál elfelejtettük leíratni magam,mint kedvezményezett.Neki pedig nem adták oda a lóvét,csak ha én lemondok róla.Mondtam,hogy oké,ha megkapom a jussom.:DMeg is lett már másnap!:DNekem ugye jól alakult az életem,Ő meg azóta is egyedül van,az annyával él.Áldom az eszem,hogy akkor össze mertem szedni magam és léptem.
 
Én is tudok hasonló történeteket. Sajnos ez tipikus. Egy meg nem becsült és egy idióta, aki lépten-nyomon sárba tiporja a másik önbecsülését, majd szakítás után fél évvel (miután rájön, hogy nem mind nő az ő kegyeit fogja lesni ill. nem mindenki akkora idióta, mint az előző és mekkora k... jó dolga volt mellette) próbálja előadni a nagy kegyest, hogy visszafogadja. Osztán meg van lepődve, amikor jön a válasz: "Sorry, már nem kellesz!"
Arra a baromarcú nem jön rá, hogy:
1. Egy kapcsolat fenntartása könnyebb, mint az új kialakítása
2. az új kialakítása könnyebb, mint egy olyat visszaszerezni, amit totálisan lebombázott és a másikat megalázta ország-világ előtt.
A szakítás utáni x.-dik évben, azaz most Húsvétkor jött telefon hívás a kedvencem: "Üljünk össze egy kávéra és beszéljük meg a kettőnk dolgát." MIT IS??? Aztán meg van lepve, amikor semmi semmi reakciót nem csikar ki az, ha a melóhelyemre eljön öltönyben, megborotválkozva egy csokorral, hogy "Ebédeljünk együtt!"
A fene sem érti ezeket. Az kell nekik, hogy rúgják és leköpjék őket és akkor másznak az ember után. Vagy épp kapcsolatban legyek valakivel vagy csak egyszerűen ha szexre kellenek, akkor megvesznek az emberért, hogy nem birtokolhatják és nem rendelkezhetnek vele teljesen.
 
Tita, az ilyeneket csupán a birtoklási vágy vezérli, nem a valódi kötődés. Valami olyan gondolatmenet lehet: hogy bakker, ez valamikor az enyimé volt, hogyamostnemazenyémnehogymááá? Az emberek nem olyanok mint a szerszámok, leveszem a falról amikor köll és ottvan, aztán visszarakom? És ha sikerül ismét visszaédelegnie magát, minden megy ugyanúgy tovább mint régen, pár hónap múlva visszatér minden a régi kerékvágásba... Na, nálunk ezzel jött össze a majd hét év. Fneildinek több esze volt, korábban mert olajra lépni. Bár nálam anyám volt a jelentős visszatartó erő, mert szerinte jól megvoltunk, és mindig elővette az aduászt, hogy úgysincs hová menned. Ha körbebástyáznak burkolt fenyegetésekkel több irányból, és elég sokszor mondják neked, hogy mire nem vagy képes, előbb-utóbb elhiszed. Az összes politikai kampánynak ez az ismétlős verklije az, ami miatt egyre könnyebben elfogadják a népek, majd meg is szeretik a szituációt! Tényleg így van, az üzleti kommunikáció pszichológia szigorlata után kezdtem el gondolkozni magamon.... hogy mennyi azonosságot véltem én akkoriban felfedezni...

Aztán van egy pont amikor már az ember úgy érzi, hogy mehet akár máshová is, és úgyse veszít semmit, mert ennél már a híd alatt is jobb. Fejben dől el bizony minden, hogy mit hiszel magadról és a képességeidről, és mennyire félted azt amid van. Pontosan ugyanaz tart ott, mint ahogyan bánnak veled. Félted elveszíteni a fedelet a fejed felől, ő pedig pontosan ugyanúgy birtokol téged, mint egy tárgyat az alatt a fedél alatt... Pont meg is érdemled, mert kábé ennyire tartod magadat is.
Mindaddig, amíg azt hiszed magadról, hogy képtelen leszel megoldani az életed MAGAD, és nincs hová menned, addig az tényleg úgy van. De van egy pont, ami után már a minden mindegy csak ez ne legyen, és önkéntelenül is az ember túllép a saját korlátjain.
Csak felesleges kivárni ezt a pontot, mert addig túl sok időt pazarol az ember olyasmire ami helyett sokkal kellemesebben is élhetett volna, ha időben összekapja magát. És sokkal nagyobbat is fizet rá a saját lelki tunyaságára. Holtig tanulunk, mondom én... :)
 
Vidék, gondolkoztam én ezen a te önfeláldozásodon. Nem véletlen ebbe a bejegyzésbe írom most amit fogok:
Újra kezdeni mindig nehéz, és még nehezebb, de érdemes. Anno amikor Édesanyád azt mondta, jobban kell a te segítséged neki, abban azért volt szerintem némi önzés az ő részéről. Persze, neki sokat segít az, ha valaki a fizikai dolgokat megcsinálja, de lelki síkon nem értem miért jó egy anyának nézni azt, ha a fia és a gyerekének az apja folyamatosan marja egymást. Anyagi és fizikai síkon biztos könnyebb ugyan neki, meg te is nyugtatod a lelked, hogy milyen jó (mártír) vagy, meg az előző életed bűneiért meg kell fizetni (megfizetted az akkor, nyugi, most a mostani hülyeségekért fizetsz)Az élet célja nem a folyamatos szenvedés, hanem a fejlődés! A nyomorult terrorista középkori egyház szüleménye az eredendő bűn fogalma, komolyan bízom benne, hogy amelyik ezt kitalálta azóta is eredendően bűnös és fizet érte.
Lelkileg hárman nyomorodnak folyamatosan. 1 javára 3 vesztes, mert ő is az, nem lett ettől valójában boldogabb, és nem lett neki könnyebb se: amivel fizikailag könnyebb, azzal lelkileg nehezebb. Ha apád végezné ugyanazokat a melókat, lehet nem lenne energiája baszogatni senkit. Lehet neki se ártana a sarkára állni, és a férjének azt mondani, hogy na most már leállíthatnád magad. A családi terroristák normális szinten tartásához nagyon sok erő kell, és erre bizony nem mindenki alkalmas.

Ugyanebből a sztoriból példa erre: anno amikor leléptem az extől, az első éjszakát ugyan a melóhelyemen töltöttem, aztán 3-4-et anyámnál: amikor az mondta, hogy itt ugyan te nem alszol, azt válaszoltam rá, hogy az anyám vagy, és most kötelességed segíteni. De persze minden nap nyomta a hülye rizsát, és minden nap be kellett köpnöm valami érceset, ami azért elég fárasztó, valljuk meg, ordítani meg utálok, túlordítani meg végképp. Végül az utolsó csepp az volt, amikor közölte, hogy miért fekszel itt (este 9 volt), nem tettél le semmit az asztalra..! Kérdeztem miért, hol feküdjek, az árokban részegen? Az jobb lenne neked? Mit kéne letennem az asztalra? Minden ott van az exnél, menjen oda érte. Ő nem úgy gondolta, de most már menjek vissza, higgyem el, jobb lesz az nekem... A maga módján ő jót akart, csak kurva erőszakosan csinálta. Ezeknek szent meggyőződésük, hogy csak ők látják jól az eseményfolyamot, és csak az a jó megoldás (számukra, nem a másik számára) amit ők találtak ki. Persze az mindig a legkönnyebb megoldás: menjen vissza a másik oda ahol volt, minden maradjon a régiben, neki meg ne kelljen egy-két hónapot alkalmazkodnia senkihez. No szóval ideig-óráig szinten lehet őket tartani, de kurva sok energia. Most az van a mit akart, elérte: éli egyedül az életét. EGYEDÜL, és a kutya nem néz rá.)

Se az ő életét, se az apád életét, se a gyereked, se a feleséged életét TE nem válthatod meg! Mindenki élje csak a sajátját, és viselje maga a tetteinek a következményét: ha egyedül marad lesz ideje elgondolkozni, hogy mit hogyan kéne csinálnia ÖNMAGÁNAK, nem a másiknak, hogy önmagát boldoggá tegye. Legyen csak magától boldog mindenki, mert akkor nem lesznek egymásnak feszülő érdekközösségek, hanem csak szimplán jó kapcsolatok. Persze ebben a pakliban benne van az, hogy lehet végig kell nézni ahogy elsüllyed a mocsárban. És nem megint kezet nyújtani, hogy az első adandó alkalommal leharapja a karodat!

Másik példa erre. Nálam ez úgy nézett ki, hogy amint sikerült saját albiba menni kb akkoriban kellett céget is csináljak, hogy tudjak számlát adni. Hová jelentsük be a céget? Hát ahová én is be vagyok jelentve: anyámhoz, erre neki rögtön eszébe jutott, hogy kéne neki ezért tejelnem havi 40 e Ft-ot, hogy oda lesz bejelentve a cég. Közben fizettem a tandíjat 250/félév, az albérletet -havi 50, és a járulékok akkor előreláhatóan további havi 50. Tehát úgy alapból havi 150-nél álltam meg úgy, hogy még nem ettem egy falatot se, és nem is fürödtem, tehát rezsi se, ruha se, fejlesztés pláne nulla. Ő meg még megfejelte volna ezt 2 kilóra, hadd teperjen a nyomorult, megy ez ennek, hát sikeres vállalkozóóó, meg elszámolhatja! A faszkivan az elszámolhatod dumával is, az egyiknek se jut eszébe hogy csak azt lehet elszámolni amit már megkerestél. Kérdeztem, akkor tudsz számlát adni majd róla. Hát azt nem. Természetesen mindezt úgy, hogy a tandíjnak az adócsökkentésre (kb 60 e ft) adott papírját mindig örömmel elrakta. No mivel éppen ilyen félévi papírosztás volt, anyám elé tettem a két papírt: vagy aláírod a cégbejelentőt, és később beszélünk még erről, vagy elfelejtheted a tandíj adókedvezményének jóváírását is. Persze hogy aláírta, én meg geci módon nem tejeltem...( ...és nem érzek lelkifurcsit miatta. )
Azóta se beszélünk. Nem akarok anyai szeretetet venni. Az úgyse igazi.
 
Hú...
Az én legelső exem, aki 4 év után egy 16 évesre cserélt le (akkor 22 voltam...) képes volt azt mondtani, hogy a lány még szűz, úgyhogy nem tud vele lefeküdni egyelőre, nem fogja mással megcsalni, csak velem. :D

Aztán 7 év elteltével újra találkoztunk. Addig egyszer sem, nem igazán kerestem a társaságát, miután 2 hétig keresték a szakítás után az Orfiban, hogy mitől vannak kiütéseim. Hiába mondtam, hogy nem allergia vizsgálatra van szükségem, hanem pszichológusra, mert csak a srác nevének hallatán jöttek ki a kiütések. :D
Szóval akkor épp nem volt senkim, elmentem vele moziba, meg sétáltunk a Gellért hegyen. Azt mondta, volt jósnőnél, aki azt mondta neki, hogy 10 év után újra egy pár leszünk. És ha most megígérem, hogy öszeköltözök vele, akkor szakít a barátnőjével...

:D
Na erre csak annyit mondtam neki, hogy "te (még mindig) rosszul vagy megfordulva". :)
 
Esküszöm a világ tele van beteg emberekkel. Akasszunk le egy barátnőt a szögről.. Miért ne legyen az ex, végülis 1x bevált már...
Csak az embernek vannak érzései és egy idő után az önérzete is helyreáll. Amúgy pont tegnap este beszélgettünk a barátnőmmel arról, hogy az én első pasim is akkor keresett fel 2 év után (úgy látszik ez náluk egy bűvös szám, akkor esik le nekik, hogy mennyire ki volt nyalva a seggük), hogy "Mi van velem?". Épp akkor jöttem össze a második barátommal (érdekes egybeesés) és neki nem volt senkije. (Az már más kérdés, hogy utána összeszedett valakit másfél évre, majd szerencsétlennel hasonlóan elbánt, mint velem, de azóta is egyedül van. Immár 3 éve.) Aztán anno megelégeltem, hogy be akar fűzni az első pasim, amikor nem volt jobb. Sértette az önérzetem. Anno megőrültem volna, ha a szakítás után x nappal keres, hogy "sorry f.sz voltam", de az idő érzéketlenné tett. Akkor nagyon csúnyán elátkoztam(szakítás után): "Ha van Isten megtudja milyen egyedül lenni." Hát megkapta. csomó csinos csajjal van körbevéve, de egyik sem a barátnője. :DA második exnek meg megmondtam: "Ha hagy elmenni, akkor engem többet nem kap vissza." Akkor mérgemben mondtam és azóta megbocsátottam, mert lassan 2 éve van egyedül és aki miatt szakítottunk jól felültette, no meg vagy fél évig szédítette hiába. Mégis nem szándékosan, de már nem tudok hinni neki és nem tudnék mellette élni. Pedig aránylag jól működő dolog volt. (persze viták mindig voltak, de összességében megértettük egymást) Megkapta az összes létező esélyt az összes idióta. A mondás jól tartja: "Isten nem ver bottal!"
 
"Ha körbebástyáznak burkolt fenyegetésekkel, és elég sokszor mondják neked, előbb-utóbb elhiszed." Hm. Szóvaa lyányok-asszonyok, ezér nem állok a sarkamra. Mer télleg nincsen mibű lépni. És ez nagyrészt nem az én hibám, csak annyiba, hogy nem vagyok egy egy mocskos állat.

Egész nap ez járt a fejembe (na jó, a dógaimon kívű). Az emberek a legtöbbet a párkapcsolatokkaa ártják egymásnak. A második barátnőm tükribe aszittem, összegyühet valami jó nekem is. Csak egy kis segítség köllött vóna. Most kétszer annyi a melóm.
 
Azér a csajok is tudnak alakíttani rendessen. A én eeső exemet nem mesélem, legyen ölég annyi, hogy tankörtársak vótunk, oszt egy félreértett telefonhívás miatt (nem is neki, hanem az anyjának) egy egész tanéven át baszogatott (próbáát), de - bűvös szám - két év múlva, amikó ippeg más nem vót kézné, aki segítsen neki kikőtözni a kollégiumbú, gyütt a mézesmázas telefon meg a mézesmázas anyuka. Nem vótam rohadék, segítettem nekik, de a egész ollyan szánalmas vót, ahogy viseekedtek...

Annyira örűtem neki, hogy második exemmee jó viszonyba tudtunk maradni! Megértettem, ha 3 évembe is kerűt, miután kidobott, hogy nem tudott vóna velem boldog lenni. Annyira normális a csaj, hogy az hihetetlen, és igen nagyon ritka. Feleségem féltékeny is rá rendessen. Mongyuk aztat nem tudom, hogyan tudnám Hollandiábú megcsaani, de mindeggy.

Mindenki asziszi, csak párossan szép a élet. Höjeség. Annyira jó vót nekem egyedű! Aki egyedű nem bódog, az hiába várgya valaki mástú a bódogságot.

Yama írása nagyon igaz. De szerintem nem a boldogság fejleszt minket igazán, hanem ha megtanújjuk jó kezeeni a sz@rt. Na ebbe nem vagyok valami jó. Többek között azér nem, mer egy dolog tudni, mi a jó, de sokkaa nehezebb aztat megvalósíttani.
:love:
 
Aki sok sz@rt élt meg tudja értékelni a jót, amit kap az élettől. Sokan nem értik néha miért tekintek minden napot ajándéknak. Miért aggódom emberekért? Miért szeretem minden nap elmondani annak, aki fontos nekem, hogy mennyit jelent nekem? 2 féle ember értékeli igazán az életet: 1. aki lentről kezdte vagy 2. aki volt már lent egyszer. Akinek ott voltak a mankói: apuci, anyuci, család, barátok...stb. Igazán soha nem volt lent, mert volt kire számítani: "Majd anyuci kölcsön ad.", "Majd elmegyek X Y-hoz és segít nekem."
Mostanában sokat jutott eszembe az, amikor elköltöztem otthonról. (Talán mert annál a barátnőmnél lakom, aki tovább mellettem volt, mint a legtöbb pasi, pedig vele sem volt problémamentes az élet. :D Ez másik story.) 1 barátnőm volt akkor és szegény nem tudott rajtam segíteni úgy ahogy szerettem volna, csak a maga módján. :) Az akkori telefonbeszélgetést azóta is többször emlegetjük magunk között. :D Ui. tudtam, hogy szegény sorból való és, hogy nem kicsit tud spórolni, de akkor kifogtam rajta az alábbi beszélgetéssel:
Én: "...Abban kéne a segítséged, hogy tudom Te mennyire ügyesen spórolsz, és meg kéne oldani a havi kajálásomat hó végéig, de fogalmam nincs, hogy hogyan oldjam meg abból a pénzből, ami nekem maradt a lakbér és a tandíj befizetése után."
Ő: "Mennyiből kéne megoldani."
Én: "Nem kifejezetten nagy a keret, de bízom benned. Kb. egy ezres."
Hallom ahogy elakad a lélegzete is a vonal végén (hó eleje volt még, fizu után). Majd kínjában felröhög.
"Spórolós vagyok, de nem ennyire!" :D
Pedig akkor ezt halálosan komolyan gondoltam, hogy ennyiből meg KELL oldanom. Akkor megfejelte nekem 2e forinttal, mivel Ő is diák volt, ennyit tudott adni és abból el voltam hó végéig. Akkor megfogadtam, hogy SOHA a büdös életben nem fogok éhezni többet. Akkor lefogytam pár hónap alatt 60 kilóra. (Mostanra persze felszaladt jópár.) Szóval azóta is csak nézek azokra, akik önszántukból éheznek. Barmok. Fogalmuk nincs milyen az amikor nem azért nem eszel, mert nem akarsz, hanem mert nem tudsz. Amikor a gyomrod korgása miatt nem tudsz aludni.
Visszatérve az eredeti témára: Csupa olyannal volt kapcsolatom, akik nem becsülnek az ég világon semmit. Mert anyuci megcsinált nekik mindent (ha egyszer nem lesz, akkor jön csak rá, hogy mekkora mázlista volt), ha nem volt melója a család eltartotta....stb. Mit vártam én ezektől, hogy megbecsüljék azt amijük van??? Az egészséget is akkor becsüli meg az ember, ha hosszabb időre elveszíti, mert addig természetes, hogy van.
 
Nagyon sok mindent tudnek mondani de nem vagyik egy irodeak tipus szoban mas,Viszont kett dolog amit erthetöen megprobalok leirni.Egyik a multrol em erdemes soka gondolkodni az elmult a jeleünk es a jövönk az erdekes minden szempontbol,Masik a szakitasok mindig egy kis meghalas de nem mindegy hogy hal meg az ember,Lehet nincs igazam de e igy erzem.
 
Z
Na ja,vagy yeah.....
Az ember barátai,haverjai már csak olyanok,hogy kiállnak az ember fia-lánya mellett....(és ez jó)
Az érmék meg olyanok,hogy van rajtuk egy fej,meg egy írás........
:D
 
Z
Vidék!Hejj,valami azt súgja,rövidesen erősíteni fogod az elváltak statisztikáját.....;)
 
Ezt ma olvastam, gondoltam közkinccsé teszem:
"Ha mindannyiunknak meglenne a tökéletes párja, nem emberek lennénk, hanem cipők."
 

Blogbejegyzés információ

Szerző
Yamina
Olvasás
815
Hozzászólások
36
Utolsó frissítés

Motoros blogok további bejegyzései

Yamina további bejegyzései

  • Kukimágnes
    Tegnap elmentem a robesszal 160 km-re a kaptárgyárba lépkeret lécekért...
  • Változó korszakok
    Nehéz döntésre jutottam. Megvettem a Lóóóra a gumikat, aztán mondták...
  • Tagama
    Elment tavasszal. Nem tudtam elmenni a temetésére. Most sikerült...
  • A legnagyobb harcos elment...
    Azt hittem acélból van és sosem hal meg. A profilképén jó ideig egy kis...
  • Kegyelmi állapot
    Mostanában nem írtam blogot. Mert minek... Elfoglalat a kert, az...

Oszd meg ezt a bejegyzést

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére