Marci
Furcsa dolog ez az emberi elme. Néhányan, mint például én is, úgy gondoljuk, hogy amit alkottunk, azt nem hagyjuk veszni. Az álmainkkal is így vagyunk. Foggal-körömmel. Aztán siránkozunk, amikor kitördelik meg letépik mindegyiket.
Anno egy régi Autó-Motorban (akkor még csak az volt), meg néhány véletlenül benn maradt filmkockában, meg nagyon ritkán a Balaton mellett lehetett csak choppert vagy ahhoz hasonlót látni. Abban az időben ugye nagyon sok olyan volt, ami csak emlékeztetett rá. (Ma sincs ez másképp.) Aztán, amikor 12 voltam, megtörtént az úgynevezett rendszerváltás, és a bálványozott Nyugatról válogatás nélkül ömlött be minden. Igen, a szar is. Pénz nem volt ábrándozni, így amit lehetett, megcsinált az ember, magyar módra házilag. Fogalmunk se volt, milyenek az igazi chopperek. 15 éves voltam, amikor elkövettem a szakrajz füzetem jegyzetelésre szolgáló részére egy chopper-rajzot, mert apámnak abban az időben egy 175-ös CZ-je volt, amihez alkatrészforrásként vett egy másikat. Tudjátok, milyen egy 15 éves: mindent lehet. Ide nekem az oroszlánt is. Csak apám meg ne tudja. Ki nem volt ilyen? Elhatároztam, hogy motort fogok építeni magamnak. Choppert, mert csak az lehet, csak az fejezi ki a szabadság utáni vágyamat. Tele krómmal és rengeteg kézi munkával. Abban az időben ezt még lehetett, és nagyon menő is volt. Aztán egyre kevesebb lett az a kevés pénz is, és az egyetem idejére csak az ábrándok maradtak. Amiket elmondtam a barátaimnak, és kedvet kaptak egy ilyen vashoz. Kapva kaptam az alkalmon, nosza, valaki lehetővé teszi az álmaim megvalósulását! Tapasztalatlanul, szerszámok és műhely nélkül vágtam bele a dologba. Nem kellett volna. A vége az lett, hogy saját pénzemen kellett másnak motorokat építenem, mert mindig olcsóbbnak tűnt a befejezése, mint föladni, leadni a MÉH-telepre az egészet, és beismerni a vereséget. Persze utólag mindegyikről kiderült, hogy úgy lett volna a jobb. Az olcsóbb. Különösen amiatt, amilyen sorsuk az új tulajdonosoknál lett.
2011-ben egyetemre küldött az akkori melóhelyem, egy szakközép suli. Győrbe menet fölhívott egyik motoros barátom, és felajánlott egy 638-as Jawát. Addigra már úgy ismertem a típust, mint a tenyeremet, és nagyon vágytam egy olyanra. Előtte már kétszer volt ilyen vasam, de mindig a más baromsága miatt kellett fel-és eladnom, amiért kellően dühös voltam. Nem gondoltam végig kellőképpen, és nem ismertem olyan tényeket, amik később jöttek képbe, és belevágtam. Nagyon hiányos volt a vas, de minden lényeges alkatrész megvolt. Mivel előtte nagyon sok Jawa volt a kezeim közt, és sokszor több is párhuzamosan, megszoktam, hogy elkeresztelem őket, hogy egyértelmű legyen, melyikről beszélek. Ha fiam lett volna, Marcell Bence lett volna a keresztneve, így lett a reménybeli végleges vasam neve Marci. A suliban álltam neki az építésnek egy használaton kívüli helyiségben. Meló után, előtt rengeteget dolgoztam rajta. Gyakorlatot is oktattam, és a legyártandó alkatrészek jó gyakorlási lehetőséget nyújtottak a srácoknak, akik lelkesen segítettek is, hiszen ténylegesen használatba vett alkatrészeken gyakorolhatták az előírt műveleteket, nem olyanokon, amiket aztán kidobnak. Mint utólag megtudtam, ez a gyakorlati oktatás vezető szemében megbocsáthatatlan szakmai hiba volt, és kirúgatott a 2011/12 tanév végén. De előtte elkészült az összes lakatosmunka, a kárpitosmunka is. Ígéretet kaptam 2012 februárjában az egyik volt diákomtól, hogy lefényezi a sógora garázsában és segítségével ingyen. El is csempésztem a sráchoz a cuccokat. Aztán összebalhéztak a sógorával, neki nem volt se elég ideje, se megfelelő helye, és a kompresszora is betojt. Kollegámat beszéltem rá a melóra, a fizetség egy korábbi építésből megmaradt tükörre polírozott teleszkópvilla lett volna, króm sárvédővel, fékkel, mindennel. Baxott megcsinálni. Összesen a két fényezőre 10 hónapot vártam. Ennyiből lefújhattam volna én spay-vel.
Nem kevesebbet kellett várnom a hátsó felnire. Kiderült, hogy amit eredetileg be akartam rakni, az 18-as. Volt egy 16-os kerekem, de acél felnis, és úgy gondoltam, hátra is alu kéne. Nejeméknél lomtalanítás közben találtam egy MZ kereket, szétfűztem azt is és a Jawát is, az acél felnit eldobtam. Nem kellett volna. Az MZ-ről későn derült ki, hogy 18-as. Telefon körbe, segítőkészség nulla, csak komplett kerék van 12 ezerért. Megmondtam neki, mit csináljon vele. Aztán elirányítottak egy pest megyei ürgéhez. Telefon, rendben, küldjem a 18-ast, 2500 Ft ráfizetéssel küldi a 16-ost. Aztán várakozás. Telefon hegyek, nem veszi föl, kinyomja, nem kapcsolható. 7 hónap (!) után megérkezett a felni. Igen. 18-as. Rohadtélet, telefon, hát nem 18-as kellett a 16-os helyett, nem, nézze csak meg, ja tényleg, küldi a komplett 16-ost. Várakozás, telefon hegyek, nem kapcsolható, nem veszi föl. Na végre fölvette, bemutatkozok, kinyomja. A kellemetlen illatú legősibb mesterségű anyádat, én többet nem foglalkozok ezzel az erős szagú népművészeti edénnyel, menjen oda, ahonnan előbújt, ráment annyi a postára meg a telefonálgatásra, hogy megvehettem volna azt a rohadt drága kereket. A szomszédban volt egy használaton kívüli háztáji kocsi, ganyézásra használták anno, benne a KÉT tökéletes, széles 16-os alufelnis MZ kerék. Meg kéne csípni. Rokon csaj, de rendezetlen családi viszonyok, megbeszéli a testvérével, jaj csak el ne szólja magát, pfű, odaadja 3 rugóért, így kellett volna indítani. A barátja elcsempészte az egyik kereket arra a helyre, ahol összegyűjtöttem a cuccokat.
Ja, hogy addig hol voltak a cuccok? Hát ez is megér egy misét. Eredetileg úgy terveztem, hogy ezt a motort megépítem titokban, apránként ráköltve a lóvét, aztán azt mondom, elcseréltem a 250-es Czetkára. Azt eladom, és rendezem az adósságaim egy részét. Aztán az adósságaim hirtelen megugrottak. Nejemék akartak hitelt fölvetetni velem, hogy rendezhessék azt az adósságukat, amiről a gyerek elkészülte meg a házasságkötés előtt „elfelejtettek” beszámolni nekem. (Komolyan, inkább maradj a jobb kezednél, sokkal jobban jársz!) Az építést a suli kazánházában kezdtem, sokáig ott dolgoztam, volt satuasztal, védőgázos hegesztő, pár szerszám. Családi balhék törtek ki, apám megállás nélkül baxtatott, hogy minek a motor, milyen drága, nem használod ki stb. De a kaput az tette be, amikor megtudtam, hogy drága nejem elterjesztette a faluban, hogy csak azért az egyért viszi bölcsödébe a gyereket, mert én nem vagyok megbízható, mert nekem fontosabbak a motorok, mint a családom! Na ekkor egy kicsit elgurult a gyógyszer. Kicsit nagyon. Aki ismer, tudja, hogy nálam megbízhatóbb pasas kevés van, és nagyon nehéz megsérteni (amikor viszont megtörténik, az végleges). Eladtam a Czetkát csak úgy, és eltökéltem, hogy a Jawát is el fogom. Legalább az adósságaim egy részét rendezhetem belőle. Bár már akkor tudtam, hogy csak veszteséggel lehet ebből kiszállni, de igyekeztem azt csökkenteni. A suliban a Czetka elvitelekor történt egy kis baleset, segítséget kellett hívnom, az egyik kollegát kértem meg. Nem kellett volna. Amikor két mankóval bementem pár napra rá, közölték, hogy fegyelmi lesz indítva, mert ki engedélyezte stb stb, hát az igazgató, de akkoris mit keresek ott, hogy képzelem stb.. Azt a rossz szagú ősi foglalkozású vasúti pályán anyává tett édes jó anyádat, garázst keresni, fizetni még azt is, kipakolni mankóval, eltolni oda a vasat (az egyiket, Marcit meg darabokban oda), nincs villany, főbérlőt baxtatja az a csökkent szellemi képességű apja, sebaj, befejezni hamar a Starsky-féle vasat (az egy másik írás témája), várni a fényezőre, felnire, hiába. Aztán kirúgtak, és nem volt többé hivatkozási alap, miért megyek haza csak este fél 8-kor, meg előtte reggel be fél 6-kor. Nem volt pénz többé a garázsra, megkértem egyik volt kollegát, hadd pakoljam be a cuccokat. Szeptember elején úgyis viszi a fényező, ígértem. Hiába. Kezdett zabos lenni a srác, meg nem is voltak jó helyen a cuccok, minden egy merő rozsda lett. Na akkor sógoromékhoz kéretőztem be. Ott jó volt a hely, egy harmadik, immár megbízható volt diákomtól ígéretet kaptam a fényezésre.
És akkor beütött.
Apám közölte anyámmal, hogy azt gyanítja, hazudok neki, és innentől totális ellenőrzés alá von. Időben és pénzben. A pénz nem lett volna gond, már minden megvolt hozzá. De állásom még mindig nem volt, és nem tudtam összerakni. A kiküldött adópapíron tavaly is szerepelt a motor tételként, úgyhogy el kellett hazudni valahogy róla, mivel máshogy nem ment, villámgyorsan el kellett adnom Marcit, decemberre visszadátumozva az adásvételi szerződést. Futkosás hegyek, hogy elintézzem, végül 40 ezerért vették meg azt a vasat, amire több mint 200 rugót költöttem.
Nem így képzeltem.
Hanem úgy, hogy a kész vasat eladom 150 körül, abból adom meg Starsky barátomnak az adósságom egy részét. Hát ez se jött be, mint semmi az életemben. Gyűlölöm az egész szar fos életet úgy ahogy van.
Mementóként álljon itt Marci rajza. Így nézett volna ki. Legalább ennyi maradt a fájdalmon kívül…Csatolás megtekintése 13859
Furcsa dolog ez az emberi elme. Néhányan, mint például én is, úgy gondoljuk, hogy amit alkottunk, azt nem hagyjuk veszni. Az álmainkkal is így vagyunk. Foggal-körömmel. Aztán siránkozunk, amikor kitördelik meg letépik mindegyiket.
Anno egy régi Autó-Motorban (akkor még csak az volt), meg néhány véletlenül benn maradt filmkockában, meg nagyon ritkán a Balaton mellett lehetett csak choppert vagy ahhoz hasonlót látni. Abban az időben ugye nagyon sok olyan volt, ami csak emlékeztetett rá. (Ma sincs ez másképp.) Aztán, amikor 12 voltam, megtörtént az úgynevezett rendszerváltás, és a bálványozott Nyugatról válogatás nélkül ömlött be minden. Igen, a szar is. Pénz nem volt ábrándozni, így amit lehetett, megcsinált az ember, magyar módra házilag. Fogalmunk se volt, milyenek az igazi chopperek. 15 éves voltam, amikor elkövettem a szakrajz füzetem jegyzetelésre szolgáló részére egy chopper-rajzot, mert apámnak abban az időben egy 175-ös CZ-je volt, amihez alkatrészforrásként vett egy másikat. Tudjátok, milyen egy 15 éves: mindent lehet. Ide nekem az oroszlánt is. Csak apám meg ne tudja. Ki nem volt ilyen? Elhatároztam, hogy motort fogok építeni magamnak. Choppert, mert csak az lehet, csak az fejezi ki a szabadság utáni vágyamat. Tele krómmal és rengeteg kézi munkával. Abban az időben ezt még lehetett, és nagyon menő is volt. Aztán egyre kevesebb lett az a kevés pénz is, és az egyetem idejére csak az ábrándok maradtak. Amiket elmondtam a barátaimnak, és kedvet kaptak egy ilyen vashoz. Kapva kaptam az alkalmon, nosza, valaki lehetővé teszi az álmaim megvalósulását! Tapasztalatlanul, szerszámok és műhely nélkül vágtam bele a dologba. Nem kellett volna. A vége az lett, hogy saját pénzemen kellett másnak motorokat építenem, mert mindig olcsóbbnak tűnt a befejezése, mint föladni, leadni a MÉH-telepre az egészet, és beismerni a vereséget. Persze utólag mindegyikről kiderült, hogy úgy lett volna a jobb. Az olcsóbb. Különösen amiatt, amilyen sorsuk az új tulajdonosoknál lett.
2011-ben egyetemre küldött az akkori melóhelyem, egy szakközép suli. Győrbe menet fölhívott egyik motoros barátom, és felajánlott egy 638-as Jawát. Addigra már úgy ismertem a típust, mint a tenyeremet, és nagyon vágytam egy olyanra. Előtte már kétszer volt ilyen vasam, de mindig a más baromsága miatt kellett fel-és eladnom, amiért kellően dühös voltam. Nem gondoltam végig kellőképpen, és nem ismertem olyan tényeket, amik később jöttek képbe, és belevágtam. Nagyon hiányos volt a vas, de minden lényeges alkatrész megvolt. Mivel előtte nagyon sok Jawa volt a kezeim közt, és sokszor több is párhuzamosan, megszoktam, hogy elkeresztelem őket, hogy egyértelmű legyen, melyikről beszélek. Ha fiam lett volna, Marcell Bence lett volna a keresztneve, így lett a reménybeli végleges vasam neve Marci. A suliban álltam neki az építésnek egy használaton kívüli helyiségben. Meló után, előtt rengeteget dolgoztam rajta. Gyakorlatot is oktattam, és a legyártandó alkatrészek jó gyakorlási lehetőséget nyújtottak a srácoknak, akik lelkesen segítettek is, hiszen ténylegesen használatba vett alkatrészeken gyakorolhatták az előírt műveleteket, nem olyanokon, amiket aztán kidobnak. Mint utólag megtudtam, ez a gyakorlati oktatás vezető szemében megbocsáthatatlan szakmai hiba volt, és kirúgatott a 2011/12 tanév végén. De előtte elkészült az összes lakatosmunka, a kárpitosmunka is. Ígéretet kaptam 2012 februárjában az egyik volt diákomtól, hogy lefényezi a sógora garázsában és segítségével ingyen. El is csempésztem a sráchoz a cuccokat. Aztán összebalhéztak a sógorával, neki nem volt se elég ideje, se megfelelő helye, és a kompresszora is betojt. Kollegámat beszéltem rá a melóra, a fizetség egy korábbi építésből megmaradt tükörre polírozott teleszkópvilla lett volna, króm sárvédővel, fékkel, mindennel. Baxott megcsinálni. Összesen a két fényezőre 10 hónapot vártam. Ennyiből lefújhattam volna én spay-vel.
Nem kevesebbet kellett várnom a hátsó felnire. Kiderült, hogy amit eredetileg be akartam rakni, az 18-as. Volt egy 16-os kerekem, de acél felnis, és úgy gondoltam, hátra is alu kéne. Nejeméknél lomtalanítás közben találtam egy MZ kereket, szétfűztem azt is és a Jawát is, az acél felnit eldobtam. Nem kellett volna. Az MZ-ről későn derült ki, hogy 18-as. Telefon körbe, segítőkészség nulla, csak komplett kerék van 12 ezerért. Megmondtam neki, mit csináljon vele. Aztán elirányítottak egy pest megyei ürgéhez. Telefon, rendben, küldjem a 18-ast, 2500 Ft ráfizetéssel küldi a 16-ost. Aztán várakozás. Telefon hegyek, nem veszi föl, kinyomja, nem kapcsolható. 7 hónap (!) után megérkezett a felni. Igen. 18-as. Rohadtélet, telefon, hát nem 18-as kellett a 16-os helyett, nem, nézze csak meg, ja tényleg, küldi a komplett 16-ost. Várakozás, telefon hegyek, nem kapcsolható, nem veszi föl. Na végre fölvette, bemutatkozok, kinyomja. A kellemetlen illatú legősibb mesterségű anyádat, én többet nem foglalkozok ezzel az erős szagú népművészeti edénnyel, menjen oda, ahonnan előbújt, ráment annyi a postára meg a telefonálgatásra, hogy megvehettem volna azt a rohadt drága kereket. A szomszédban volt egy használaton kívüli háztáji kocsi, ganyézásra használták anno, benne a KÉT tökéletes, széles 16-os alufelnis MZ kerék. Meg kéne csípni. Rokon csaj, de rendezetlen családi viszonyok, megbeszéli a testvérével, jaj csak el ne szólja magát, pfű, odaadja 3 rugóért, így kellett volna indítani. A barátja elcsempészte az egyik kereket arra a helyre, ahol összegyűjtöttem a cuccokat.
Ja, hogy addig hol voltak a cuccok? Hát ez is megér egy misét. Eredetileg úgy terveztem, hogy ezt a motort megépítem titokban, apránként ráköltve a lóvét, aztán azt mondom, elcseréltem a 250-es Czetkára. Azt eladom, és rendezem az adósságaim egy részét. Aztán az adósságaim hirtelen megugrottak. Nejemék akartak hitelt fölvetetni velem, hogy rendezhessék azt az adósságukat, amiről a gyerek elkészülte meg a házasságkötés előtt „elfelejtettek” beszámolni nekem. (Komolyan, inkább maradj a jobb kezednél, sokkal jobban jársz!) Az építést a suli kazánházában kezdtem, sokáig ott dolgoztam, volt satuasztal, védőgázos hegesztő, pár szerszám. Családi balhék törtek ki, apám megállás nélkül baxtatott, hogy minek a motor, milyen drága, nem használod ki stb. De a kaput az tette be, amikor megtudtam, hogy drága nejem elterjesztette a faluban, hogy csak azért az egyért viszi bölcsödébe a gyereket, mert én nem vagyok megbízható, mert nekem fontosabbak a motorok, mint a családom! Na ekkor egy kicsit elgurult a gyógyszer. Kicsit nagyon. Aki ismer, tudja, hogy nálam megbízhatóbb pasas kevés van, és nagyon nehéz megsérteni (amikor viszont megtörténik, az végleges). Eladtam a Czetkát csak úgy, és eltökéltem, hogy a Jawát is el fogom. Legalább az adósságaim egy részét rendezhetem belőle. Bár már akkor tudtam, hogy csak veszteséggel lehet ebből kiszállni, de igyekeztem azt csökkenteni. A suliban a Czetka elvitelekor történt egy kis baleset, segítséget kellett hívnom, az egyik kollegát kértem meg. Nem kellett volna. Amikor két mankóval bementem pár napra rá, közölték, hogy fegyelmi lesz indítva, mert ki engedélyezte stb stb, hát az igazgató, de akkoris mit keresek ott, hogy képzelem stb.. Azt a rossz szagú ősi foglalkozású vasúti pályán anyává tett édes jó anyádat, garázst keresni, fizetni még azt is, kipakolni mankóval, eltolni oda a vasat (az egyiket, Marcit meg darabokban oda), nincs villany, főbérlőt baxtatja az a csökkent szellemi képességű apja, sebaj, befejezni hamar a Starsky-féle vasat (az egy másik írás témája), várni a fényezőre, felnire, hiába. Aztán kirúgtak, és nem volt többé hivatkozási alap, miért megyek haza csak este fél 8-kor, meg előtte reggel be fél 6-kor. Nem volt pénz többé a garázsra, megkértem egyik volt kollegát, hadd pakoljam be a cuccokat. Szeptember elején úgyis viszi a fényező, ígértem. Hiába. Kezdett zabos lenni a srác, meg nem is voltak jó helyen a cuccok, minden egy merő rozsda lett. Na akkor sógoromékhoz kéretőztem be. Ott jó volt a hely, egy harmadik, immár megbízható volt diákomtól ígéretet kaptam a fényezésre.
És akkor beütött.
Apám közölte anyámmal, hogy azt gyanítja, hazudok neki, és innentől totális ellenőrzés alá von. Időben és pénzben. A pénz nem lett volna gond, már minden megvolt hozzá. De állásom még mindig nem volt, és nem tudtam összerakni. A kiküldött adópapíron tavaly is szerepelt a motor tételként, úgyhogy el kellett hazudni valahogy róla, mivel máshogy nem ment, villámgyorsan el kellett adnom Marcit, decemberre visszadátumozva az adásvételi szerződést. Futkosás hegyek, hogy elintézzem, végül 40 ezerért vették meg azt a vasat, amire több mint 200 rugót költöttem.
Nem így képzeltem.
Hanem úgy, hogy a kész vasat eladom 150 körül, abból adom meg Starsky barátomnak az adósságom egy részét. Hát ez se jött be, mint semmi az életemben. Gyűlölöm az egész szar fos életet úgy ahogy van.
Mementóként álljon itt Marci rajza. Így nézett volna ki. Legalább ennyi maradt a fájdalmon kívül…Csatolás megtekintése 13859
