Azt hiszem, ma meg kellett volna halnom. Most viccen kívül...
A mai nap azzal kezdődött, hogy befejeztem a tegnapit. Pont éjfélkor köszöntem el picartól, de jó darabig nem tudtam elaludni, mert folyton hangosan röhögnöm kellett azokon, amiket írt. 5:30-kor meg keltem...
Délelőtt hallottam egy tompa puffanást az ajtó üvegén. Kinéztem, és ott ült egy fekete cica. Azt hittem, hogy ő ugrott neki az ajtónak, el is kezdtem neki gügyögni. Csak később vettem észre, hogy a második lépcsőfokon ott hever egy barna rigó, égnek meredő lábakkal. Leterítettem egy papírtörlővel, aztán becsomagoltam egy nylonzacskóba. Közben el is nevettem magam, hogy tiszta horror, mint a filmekben, mikor vmi döglött állatot raknak az ember küszöbére. Szóval örök nyugalomra helyeztem szegény öngyilkost a kukában, és arra gondoltam, ha ezt most álmodnám, akkor megnézhetném az álmoskönyvben, hogy mit jelent a halott madár.
Alig egy óra múlva zárlatos lett a porszívó használat közben, vagy a konnektor, nem tudom. Fogtam egy konyharuhát, kihúztam vele a dugót, majd visszanyomtam az ebákat a villanyóraszekrényben. Gondoltam, megpróbálom visszadugni a porszívót, akkor meglátom, hogy hol a bibi. Dörgés, villámlás, pont a kezemben durrant el a dugó. Egy szikra bepattant a szemembe, és olyan furcsa ízt éreztem a számban. A jobb felkarom még most is fáj, és a szívem meg a jobb tüdőm. Ekkor már tudtam, hogy a rigó tényleg egy jelzés volt, és furcsa érzés kezdett hatalmába keríteni. Amolyan baljós...
A délután eseménytelenül telt, leszámítva, hogy nem tudtam felhajtani az autópályára ott, ahol szerettem volna, és tkp semmi sem ment simán. De ezek csak apróságok...
Este hazafele nagyon elkapott az eső, de előre felvettem az esőruhát, így nem zavart túlságosan, csak az, hogy a bordákban összegyült víz néha meghúzta Ewan hátulját, és előzéskor a csizmám orráig ért a víz.
Aztán az utolsó egyenesben már kezdtem fellélegezni, elkezdtem tervezgetni, hogy ha hazaérek megírom nektek ezt a rigós sztorit, közben láttam, hogy egy nagy és sötét valami dupla pótkocsival jön felém, és mögüle kinéz két fényszóró. Nem volt még sötét, ott már az eső is épphogy csak szemerkélt, de szokás szerint refivel mentem.
A fényszórópár valamelyest visszahúzódott a pótkocsi mögé, én meg visszamerültem a gondolataimba... amikor hirtelen mégis kiállt az autó előzni. Először nem is fogtam fel, illetve megnyugtattam magam, hogy olyan nincs, hogy ne látna engem, és mindjárt nem győz visszabújni a teherautó mögé. DE NEM TETTE! Érdekes módon nem is ijedtem meg, tkp végig abban bíztam, hogy nem fogja folytatni az előzést, hiszen látnia kell!!! Sajnos nem így történt, és csakis nekem köszönheti, hogy elfértünk egymás mellett! A felázott padkára semmi esetre sem akartam lemenni, így sikerült az aszfalt utolsó 10 centijén elsiklanom, már csak attól féltem, nehogy a tükre belém akadjon. Közben próbáltam a dudát nyomni, de még mindig nem szoktam meg, hogy a BMW-n fordítva van, mint a Suzukin, így csak a refit sikerült lekapcsolni. Az ABS feltalálója felé ezernyi hálás gondolatot küldtem, pedig csak kb. 100-110-zel mehettem, de nyílegyenesen megálltam a vizes aszfalton.
Felötlött bennem, hogy utána megyek, és kirugdalom az autójából, de erre ez után a nap után már igazán nem volt energiám.
5 perc múlva hazaértem, leállítottam a motort a garázs előtt, de leszállni már nem tudtam róla. Asszem sokkot kaptam. A tudásom és a rutinom segítségével már jónéhány meleg helyzetet kivédtem, de ez most más volt. Ez a mai nap egy más dimenzióban zajlott. Kétszer is hajszálon múlt...
Nem hiszek Istenben, de hiszem, hogy van egy felsőbb hatalom, ami irányítja a sorsunkat, és üzenem neki, hogy én még maradnék...
A mai nap azzal kezdődött, hogy befejeztem a tegnapit. Pont éjfélkor köszöntem el picartól, de jó darabig nem tudtam elaludni, mert folyton hangosan röhögnöm kellett azokon, amiket írt. 5:30-kor meg keltem...
Délelőtt hallottam egy tompa puffanást az ajtó üvegén. Kinéztem, és ott ült egy fekete cica. Azt hittem, hogy ő ugrott neki az ajtónak, el is kezdtem neki gügyögni. Csak később vettem észre, hogy a második lépcsőfokon ott hever egy barna rigó, égnek meredő lábakkal. Leterítettem egy papírtörlővel, aztán becsomagoltam egy nylonzacskóba. Közben el is nevettem magam, hogy tiszta horror, mint a filmekben, mikor vmi döglött állatot raknak az ember küszöbére. Szóval örök nyugalomra helyeztem szegény öngyilkost a kukában, és arra gondoltam, ha ezt most álmodnám, akkor megnézhetném az álmoskönyvben, hogy mit jelent a halott madár.
Alig egy óra múlva zárlatos lett a porszívó használat közben, vagy a konnektor, nem tudom. Fogtam egy konyharuhát, kihúztam vele a dugót, majd visszanyomtam az ebákat a villanyóraszekrényben. Gondoltam, megpróbálom visszadugni a porszívót, akkor meglátom, hogy hol a bibi. Dörgés, villámlás, pont a kezemben durrant el a dugó. Egy szikra bepattant a szemembe, és olyan furcsa ízt éreztem a számban. A jobb felkarom még most is fáj, és a szívem meg a jobb tüdőm. Ekkor már tudtam, hogy a rigó tényleg egy jelzés volt, és furcsa érzés kezdett hatalmába keríteni. Amolyan baljós...
A délután eseménytelenül telt, leszámítva, hogy nem tudtam felhajtani az autópályára ott, ahol szerettem volna, és tkp semmi sem ment simán. De ezek csak apróságok...
Este hazafele nagyon elkapott az eső, de előre felvettem az esőruhát, így nem zavart túlságosan, csak az, hogy a bordákban összegyült víz néha meghúzta Ewan hátulját, és előzéskor a csizmám orráig ért a víz.
Aztán az utolsó egyenesben már kezdtem fellélegezni, elkezdtem tervezgetni, hogy ha hazaérek megírom nektek ezt a rigós sztorit, közben láttam, hogy egy nagy és sötét valami dupla pótkocsival jön felém, és mögüle kinéz két fényszóró. Nem volt még sötét, ott már az eső is épphogy csak szemerkélt, de szokás szerint refivel mentem.
A fényszórópár valamelyest visszahúzódott a pótkocsi mögé, én meg visszamerültem a gondolataimba... amikor hirtelen mégis kiállt az autó előzni. Először nem is fogtam fel, illetve megnyugtattam magam, hogy olyan nincs, hogy ne látna engem, és mindjárt nem győz visszabújni a teherautó mögé. DE NEM TETTE! Érdekes módon nem is ijedtem meg, tkp végig abban bíztam, hogy nem fogja folytatni az előzést, hiszen látnia kell!!! Sajnos nem így történt, és csakis nekem köszönheti, hogy elfértünk egymás mellett! A felázott padkára semmi esetre sem akartam lemenni, így sikerült az aszfalt utolsó 10 centijén elsiklanom, már csak attól féltem, nehogy a tükre belém akadjon. Közben próbáltam a dudát nyomni, de még mindig nem szoktam meg, hogy a BMW-n fordítva van, mint a Suzukin, így csak a refit sikerült lekapcsolni. Az ABS feltalálója felé ezernyi hálás gondolatot küldtem, pedig csak kb. 100-110-zel mehettem, de nyílegyenesen megálltam a vizes aszfalton.
Felötlött bennem, hogy utána megyek, és kirugdalom az autójából, de erre ez után a nap után már igazán nem volt energiám.
5 perc múlva hazaértem, leállítottam a motort a garázs előtt, de leszállni már nem tudtam róla. Asszem sokkot kaptam. A tudásom és a rutinom segítségével már jónéhány meleg helyzetet kivédtem, de ez most más volt. Ez a mai nap egy más dimenzióban zajlott. Kétszer is hajszálon múlt...
Nem hiszek Istenben, de hiszem, hogy van egy felsőbb hatalom, ami irányítja a sorsunkat, és üzenem neki, hogy én még maradnék...
