"Polak, Wegier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki, oba zuchy, oba zwawi, niech im pan bóg blogoslawi!"
Én megtettem, amit a haza elvár: úgy elmélyítettem a lengyel-magyar barátságot, hogy még legalább 100 évig nem lehet viszály a két nemzet között. Igazán nincs mit!
Történt ugyanis, hogy miután érkezésemkor a kemping recepcióján rendeztem a számlát, körbeszaladtam gyorsan a placcon, hol találok még szabad helyet a sátornak és motornak. Ott állt két dög nagy "béjemvé", gondoltam, biztos valami idősebb, higgadtabb, csendes túramotorosoké lehet a két gép, ezért gyorsan el is foglaltam a helyet mellettük, majd elindultam a gyalogtúrámra.
Mire visszaértem a kempingbe, ezt a két lengyel fiatalembert találtam a sátrak előtt. Gondoltam magamban, így se rossz! (jobbomon Krzysztof Serafin, balomon Łukasz Kocik)
Rögtön le akartak itatni, de megtanulták egy életre, hogy a magyar nőkben van tartás, csak vizet isznak!
Gondoltam, ezzel le is tudtam a barátkozást, de csak nem hagyták annyiban. Łukasz a nyakán lévő tetoválásra mutatva hadovált arról, hogy itt és most én is kapok egyet. El is fogott a para, hogy mindjárt lefognak, és kivarrják a nyakam valami manófigurával, de aztán rájöttem, hogy nem engem akarnak kidekorálni, hanem a motort, és nem varrni, hanem matricázni.
Ennyivel sem úsztam meg a történéseket: Krzysztof ragaszkodott hozzá, hogy felmásszak a motorjára. Hát mit mondjak, kemény menet volt, de legalább senki nem sérült meg.
Nem nagyon tudtam hibázni a szemükben, mert mindhármunknak ugyanolyan sátra és matraca is volt (4. kép), valószínűleg ez is sokat jelenthetett nekik lelkileg.
Már majdnem kiveséztünk minden témát, mikor befutott egy ukrán motoros pár is, a gyönyörű Оля Кузьмина és férje, Dima Kuzmyn. Kérdezték, hogy beszélünk-e oroszul, de nekem hirtelen csak annyi jutott eszembe korábbi tanulmányaimból, hogy "Терем-теремок! Кто в тереме живёт?". Az orosztanáraim most biztos nagyon büszkék lennének rám.
A másnapra tervezett etapom kb. 470 km lett volna, amiből végül 510 km lett, így este 10-kor nyugovóra tértem, de ők még hajnali 3/4 3-ig tolták a "blues"-t. Egy percet nem aludtam a ricsajtól. Ezért reggel, mikor már készülődtem, és meghallottam, hogy Łukasz is már elemében van a sátrában, összeszedve minden nyelvtudásom, ezt kiáltottam a sátra felé: "f.ck you, Łukasz". Azt hiszem, ezt minden kempingező elégtételnek vette, mert 20 méteres körzetben az összes sátorban hangosan felröhögtek.
Kicsit féltem, hogy ezzel oda a több száz éves lengyel-magyar barátság, de szerencsére tökösek voltak a srácok, így még egy reggeli kávéra is meghívtak a büfébe, majd nagy ölelések közepette érzékeny búcsút vettünk egymástól, és útnak indultam.
Csatolás megtekintése 17559 Csatolás megtekintése 17560 Csatolás megtekintése 17561 Csatolás megtekintése 17562 Csatolás megtekintése 17563 Csatolás megtekintése 17564 Csatolás megtekintése 17565 Csatolás megtekintése 17566
Én megtettem, amit a haza elvár: úgy elmélyítettem a lengyel-magyar barátságot, hogy még legalább 100 évig nem lehet viszály a két nemzet között. Igazán nincs mit!
Történt ugyanis, hogy miután érkezésemkor a kemping recepcióján rendeztem a számlát, körbeszaladtam gyorsan a placcon, hol találok még szabad helyet a sátornak és motornak. Ott állt két dög nagy "béjemvé", gondoltam, biztos valami idősebb, higgadtabb, csendes túramotorosoké lehet a két gép, ezért gyorsan el is foglaltam a helyet mellettük, majd elindultam a gyalogtúrámra.
Mire visszaértem a kempingbe, ezt a két lengyel fiatalembert találtam a sátrak előtt. Gondoltam magamban, így se rossz! (jobbomon Krzysztof Serafin, balomon Łukasz Kocik)
Rögtön le akartak itatni, de megtanulták egy életre, hogy a magyar nőkben van tartás, csak vizet isznak!
Gondoltam, ezzel le is tudtam a barátkozást, de csak nem hagyták annyiban. Łukasz a nyakán lévő tetoválásra mutatva hadovált arról, hogy itt és most én is kapok egyet. El is fogott a para, hogy mindjárt lefognak, és kivarrják a nyakam valami manófigurával, de aztán rájöttem, hogy nem engem akarnak kidekorálni, hanem a motort, és nem varrni, hanem matricázni.
Ennyivel sem úsztam meg a történéseket: Krzysztof ragaszkodott hozzá, hogy felmásszak a motorjára. Hát mit mondjak, kemény menet volt, de legalább senki nem sérült meg.
Nem nagyon tudtam hibázni a szemükben, mert mindhármunknak ugyanolyan sátra és matraca is volt (4. kép), valószínűleg ez is sokat jelenthetett nekik lelkileg.
Már majdnem kiveséztünk minden témát, mikor befutott egy ukrán motoros pár is, a gyönyörű Оля Кузьмина és férje, Dima Kuzmyn. Kérdezték, hogy beszélünk-e oroszul, de nekem hirtelen csak annyi jutott eszembe korábbi tanulmányaimból, hogy "Терем-теремок! Кто в тереме живёт?". Az orosztanáraim most biztos nagyon büszkék lennének rám.
A másnapra tervezett etapom kb. 470 km lett volna, amiből végül 510 km lett, így este 10-kor nyugovóra tértem, de ők még hajnali 3/4 3-ig tolták a "blues"-t. Egy percet nem aludtam a ricsajtól. Ezért reggel, mikor már készülődtem, és meghallottam, hogy Łukasz is már elemében van a sátrában, összeszedve minden nyelvtudásom, ezt kiáltottam a sátra felé: "f.ck you, Łukasz". Azt hiszem, ezt minden kempingező elégtételnek vette, mert 20 méteres körzetben az összes sátorban hangosan felröhögtek.
Kicsit féltem, hogy ezzel oda a több száz éves lengyel-magyar barátság, de szerencsére tökösek voltak a srácok, így még egy reggeli kávéra is meghívtak a büfébe, majd nagy ölelések közepette érzékeny búcsút vettünk egymástól, és útnak indultam.
Csatolás megtekintése 17559 Csatolás megtekintése 17560 Csatolás megtekintése 17561 Csatolás megtekintése 17562 Csatolás megtekintése 17563 Csatolás megtekintése 17564 Csatolás megtekintése 17565 Csatolás megtekintése 17566
