A harmadik nap szállása előtti utolsó két állomást igazából csak önös érdekből látogattam meg. Nem titkolt szándékom volt, hogy a két látványosság háttérként szolgáljon egy-egy ütős „fészbúk fotóhoz”. Nem árulok el vele nagy titkot, de Grudziądz (első fotók) a Visztula mellett fekszik, Kwidzyn (utolsó fotók) pedig légvonalban 4 km-re a folyótól.
Ez a Visztula olyan nagy, hogy mindenhol ott van, amerre az ember jár. Ez többek között azért is jó, mert így elég ezt az egy folyónevet megjegyezni.
Grudziądz-hoz köthető egyébként a második kellemes élményem az ottani yard-dal. Természetesen behajtottam a tilosba, mivel minden jó fotóhoz muszáj áthágni a törvényeket. Épp a kukucson keresztül próbáltam összehozni egy nyomorult panorámaképet, mikor egy nő nem törődve vele, hogy életem fotóját próbálom elkészíteni, egyszerűen beállt közvetlenül a motorom elé. Nem telt el egy perc sem, megjelentek a rend éber őrei egy furgonnal, és úgy elhajtották onnan, mint annak a rendje. Próbálkozott a nő valami dumával, de végül begyűjtötte a kutyáját és távozott.
Én meg csak álltam ott, és vártam, mikor szólítanak fel távozásra engem is, de lublini kollégáikhoz hasonlóak ők is csak mosolyogtak rám, aztán léptek is.
Csatolás megtekintése 17481 Csatolás megtekintése 17482 Csatolás megtekintése 17483 Csatolás megtekintése 17484 Csatolás megtekintése 17485