Hát igen... ez a probléma nagy valószínűséggel a népesség 99,99%-át érinti.
Nem csak az olyan önkifejezési problémák, amelyek mondjuk szókincshiányból adódnak, hanem az olyanok is, amelyek más miatt... pl. félelemből. Lehet, hogy ez túl erős kifejezés, mégis ott van a kommunikációs problémák mögött.
Amikor az ember gondolja, de nem mondja ki, mert mi lesz, ha...
De hát miért ekkora gond ez?
Miért félünk dolgokat kimondani?
Ha a befogadó fél a "mi emberünk", akár párkapcsolat terén, akár barátságban, akár egy kolléga... akkor nem lehet gond... egy tartalmas, és időben jól elhelyezett beszélgetés sok gondot megoldhat.
Ha az illető nem vevő a mondandónkra, akkor végülis mit veszíthetünk? Legalább megtudjuk, hogy nem partner... az mindegy, hogy mi miatt.
Igenis ki kell mondani, amit az ember gondol... persze nem keresetlenül, vagy bántóan, hanem őszintén ugyan, de úgy alakítva, hogy ne bántsunk meg ezzel másokat szándékosan.
Egy ismerősöm azt mondta a múltkor, hogy azt szerette volna elérni, hogy 40 éves korára megtehesse azt, hogy megmondja az embereknek, amit gondol... pl. ha vendégség van nála, és Ő már fáradt, akkor minden gond nélkül megmondhatná a társaságnak, hogy menjenek haza, mert fáradt.
Megkérdeztem tőle, hogy mi tartja vissza?
Nézett rám, hogy hát ez nem így működik...
Pedig működhetne így... sőt... ha az ember megfelelő befogadókkal veszi magát körbe, akkor ez igenis így működik.
Tudni kell dolgokat kimondani, és tudni kell dolgokat befogadni.
Mennyi bosszúságot, fáradtságot, és időt megspórolnánk, ha ez működne... ha az emberek nem ámítanák a másikat azért, mert nem tudják kimondani azt, hogy nem... milyen jó lenne, hogy ha egy őszinte mondat használatával nem húznák az emberek az időt... pedig már rég tudják, hogy hogyan döntöttek, csak nem képesek kimondani... pl. egy tárgyalásnál is,... már rég tudja, hogy nem kell neki a termék, de húzza-halogatja, rabolja az idejét az eladónak... kinek jó ez?
Nem lenne egyszerűbb, ha rövidre zárná, azzal, hogy Ő ezt a terméket nem szeretné, köszöni szépen?
Valamiért nem szokott ez sikerülni... inkább kerülgetik a témát... de miért?
Talán fél konfrontálódni? Ám egy vélemény kimondása nem feltétlenül "balhét" idéz elő, hanem pl. akár tiszteletet... hisz az ember elmondta a véleményét, felvállalta a következményeket. Ennyi. Nincs ebben semmi különleges, így kellene működnie.
Nem kell félni... tudom, hogy a kimondott szónak is nagy súlya van, de pont ezért kell kimondani... egy megfelelő helyen, és időben kimondott szóval bármit meg lehet változtatni... tehetsz embereket boldoggá, de döngölhetsz a sárba is... ezt a helyzet adja. Persze az előbbi mindenképp vonzóbb végkifejlet.
Ám nem csak a félelem miatt hallgatunk...
Vannak azok a tipikus szavak, amiket sokan nehezen mondanak ki.
Mondjuk ki a nemet, ha úgy érezzük... mondjuk ki a "köszönöm"-öt, ha hálásak vagyunk... mondjuk ki azt, hogy szeretlek - talán ez a legszebb szó a világon, bármely nyelven -, ha ki szeretnénk fejezni szavakkal is az érzelmeinket.
Mondjuk ki azt, hogy: bocsáss meg... ha szívből megbántuk tettünket... és mondjuk ki, hogy: megbocsátok... mert megbocsátani jó.
Stb.
Miért "elnyomott" szavak ezek?
Mi a baj velük?
Szégyen megköszönni valamit, vagy bocsánatot kérni? Vagy szerelmet vallani?
Én igenis ki tudom mondani ezeket a szavakat, és nem érzem, hogy ezért bármiféle hátrány érne... a saját bőrömön tapasztaltam, hogy a kommunikációnak nagyobb szerepe van az életünkben, mint hittem... a kommunikáció hiánya rombol... alattomosan, sunyin, szinte észrevétlenül rombol...
A ki nem mondott szó, a ki nem mondott dolgok megmérgezik az emberi kapcsolatokat, félreértések tömkelegét generálják... igazán elképesztő, hogy milyen apró dolgokon csúsznak/csúszhatnak el életünk történései.
Ne féljünk kimondani dolgokat, ne féljünk kommunikálni... nincs miért félnünk... a kimondott szó szabaddá tesz... már csak ezért is megéri.
Nem mondom, hogy nekem ez megy, de pont ezért tudom ezt így leírni, mert látom a problémát... és tudom, min kell javítanom.
Nem csak az olyan önkifejezési problémák, amelyek mondjuk szókincshiányból adódnak, hanem az olyanok is, amelyek más miatt... pl. félelemből. Lehet, hogy ez túl erős kifejezés, mégis ott van a kommunikációs problémák mögött.
Amikor az ember gondolja, de nem mondja ki, mert mi lesz, ha...
De hát miért ekkora gond ez?
Miért félünk dolgokat kimondani?
Ha a befogadó fél a "mi emberünk", akár párkapcsolat terén, akár barátságban, akár egy kolléga... akkor nem lehet gond... egy tartalmas, és időben jól elhelyezett beszélgetés sok gondot megoldhat.
Ha az illető nem vevő a mondandónkra, akkor végülis mit veszíthetünk? Legalább megtudjuk, hogy nem partner... az mindegy, hogy mi miatt.
Igenis ki kell mondani, amit az ember gondol... persze nem keresetlenül, vagy bántóan, hanem őszintén ugyan, de úgy alakítva, hogy ne bántsunk meg ezzel másokat szándékosan.
Egy ismerősöm azt mondta a múltkor, hogy azt szerette volna elérni, hogy 40 éves korára megtehesse azt, hogy megmondja az embereknek, amit gondol... pl. ha vendégség van nála, és Ő már fáradt, akkor minden gond nélkül megmondhatná a társaságnak, hogy menjenek haza, mert fáradt.
Megkérdeztem tőle, hogy mi tartja vissza?
Nézett rám, hogy hát ez nem így működik...
Pedig működhetne így... sőt... ha az ember megfelelő befogadókkal veszi magát körbe, akkor ez igenis így működik.
Tudni kell dolgokat kimondani, és tudni kell dolgokat befogadni.
Mennyi bosszúságot, fáradtságot, és időt megspórolnánk, ha ez működne... ha az emberek nem ámítanák a másikat azért, mert nem tudják kimondani azt, hogy nem... milyen jó lenne, hogy ha egy őszinte mondat használatával nem húznák az emberek az időt... pedig már rég tudják, hogy hogyan döntöttek, csak nem képesek kimondani... pl. egy tárgyalásnál is,... már rég tudja, hogy nem kell neki a termék, de húzza-halogatja, rabolja az idejét az eladónak... kinek jó ez?
Nem lenne egyszerűbb, ha rövidre zárná, azzal, hogy Ő ezt a terméket nem szeretné, köszöni szépen?
Valamiért nem szokott ez sikerülni... inkább kerülgetik a témát... de miért?
Talán fél konfrontálódni? Ám egy vélemény kimondása nem feltétlenül "balhét" idéz elő, hanem pl. akár tiszteletet... hisz az ember elmondta a véleményét, felvállalta a következményeket. Ennyi. Nincs ebben semmi különleges, így kellene működnie.
Nem kell félni... tudom, hogy a kimondott szónak is nagy súlya van, de pont ezért kell kimondani... egy megfelelő helyen, és időben kimondott szóval bármit meg lehet változtatni... tehetsz embereket boldoggá, de döngölhetsz a sárba is... ezt a helyzet adja. Persze az előbbi mindenképp vonzóbb végkifejlet.
Ám nem csak a félelem miatt hallgatunk...
Vannak azok a tipikus szavak, amiket sokan nehezen mondanak ki.
Mondjuk ki a nemet, ha úgy érezzük... mondjuk ki a "köszönöm"-öt, ha hálásak vagyunk... mondjuk ki azt, hogy szeretlek - talán ez a legszebb szó a világon, bármely nyelven -, ha ki szeretnénk fejezni szavakkal is az érzelmeinket.
Mondjuk ki azt, hogy: bocsáss meg... ha szívből megbántuk tettünket... és mondjuk ki, hogy: megbocsátok... mert megbocsátani jó.
Stb.
Miért "elnyomott" szavak ezek?
Mi a baj velük?
Szégyen megköszönni valamit, vagy bocsánatot kérni? Vagy szerelmet vallani?
Én igenis ki tudom mondani ezeket a szavakat, és nem érzem, hogy ezért bármiféle hátrány érne... a saját bőrömön tapasztaltam, hogy a kommunikációnak nagyobb szerepe van az életünkben, mint hittem... a kommunikáció hiánya rombol... alattomosan, sunyin, szinte észrevétlenül rombol...
A ki nem mondott szó, a ki nem mondott dolgok megmérgezik az emberi kapcsolatokat, félreértések tömkelegét generálják... igazán elképesztő, hogy milyen apró dolgokon csúsznak/csúszhatnak el életünk történései.
Ne féljünk kimondani dolgokat, ne féljünk kommunikálni... nincs miért félnünk... a kimondott szó szabaddá tesz... már csak ezért is megéri.
Nem mondom, hogy nekem ez megy, de pont ezért tudom ezt így leírni, mert látom a problémát... és tudom, min kell javítanom.
