Tudjátok, középsuliban tanítok, HANGSÚLYOZOM, NEM PEDAGÓGUSKÉNT!!! Oktató vagyok. (A pedagógusok közreműködésével zajló cirkusztól mereven elhatárolódok!) Szóval, mint minden iskola, a mienk is a tanulólétszám felduzzasztásától várja az anyagi jobblétet, és ennek következményei vannak. Többek között krónikus tanteremhiány, és ezt a következő tanévre az első emeleten levő 3 nagy szertár közül kettőnek a tanteremmé alakításával kívánják orvosolni, ezt igazgató úr jelentette be az augusztusi alakuló értekezleten. Mivel nem vagyok túl népszerű a kollégák körében (emberszámba veszem az embert, akkor is, ha diák, igyekszem szorgalmasan dolgozni, és nem utolsósorban: nem vagyok ivócimborája annak, akinek kéne), majdnem biztos, hogy az egyik átalakításra kijelölt szertár az lesz, amiben én is vagyok. Ezért intenzíven elkezdtem az előkészítését a kiköltözésemnek, viszont elég sok szemléltető eszköz is van, amit én és a többi műszakis kolléga is rendszeresen használunk. Hogy ne kelljen apró szertárakban vagy a lenti tanáriban szűkösködni, kitaláltam, hogy hazapakolom a műhelyemet, ami az iskola egyik használaton kívüli helyén volt, egyrészt, mert most már senki se b_szogat a vasaim miatt otthon, másrészt mert az utóbbi években nem hagynak időt a suliban, hogy a saját dolgaimat csinálhassam lyukasórákban és tanítás után. Azt terveztem, hogy oda egy olyan kis tantermet rendezek be, ahol kis csoportokban lehet géprészeket bemutatni, szerelési gyakorlatokat végezni.
Ez a hosszú bevezető azért kellett, hogy a lényegre térjek. A hazapakolást februárra gondoltam időzíteni, amikor már se továbbképzés, se GKI vizsga, se versenyfelkészítés (kötelezően előírva!), se félév zárás. Erre a drágalátos egyik főnököm (az 5-ből!) kitalálja, hogy jaj de jó, hogy kipakolsz, úgyis kell raktár (a másik 5 mellé!), és lehetőleg még októberben takarodjak onnan mindenestül. Nem ezekkel a szavakkal, de ez volt a lényege. De jó, nincs még elég munkám, nem taposnak öten hatfelől a tökeimen két lábbal, hogy mi az hogy nem kizárólag nekik ugrálok. Á nem. Sánta vagy? Nesze itt van még egy púp is!
Szóval ki lettem b_va a műhelyemből. Megint, ki tudja, hányadszor. Pakolhatok a padlásra mindent (8 motor, még ha kicsik is!), mert ha engedik, hogy februárban pakoljak, addigra a helye kész lett volna othon, de így nem tudok máshova pakolni. Szar térdekkel. Kapkodva.
Csupa öröm az élet.
Ez a hosszú bevezető azért kellett, hogy a lényegre térjek. A hazapakolást februárra gondoltam időzíteni, amikor már se továbbképzés, se GKI vizsga, se versenyfelkészítés (kötelezően előírva!), se félév zárás. Erre a drágalátos egyik főnököm (az 5-ből!) kitalálja, hogy jaj de jó, hogy kipakolsz, úgyis kell raktár (a másik 5 mellé!), és lehetőleg még októberben takarodjak onnan mindenestül. Nem ezekkel a szavakkal, de ez volt a lényege. De jó, nincs még elég munkám, nem taposnak öten hatfelől a tökeimen két lábbal, hogy mi az hogy nem kizárólag nekik ugrálok. Á nem. Sánta vagy? Nesze itt van még egy púp is!
Szóval ki lettem b_va a műhelyemből. Megint, ki tudja, hányadszor. Pakolhatok a padlásra mindent (8 motor, még ha kicsik is!), mert ha engedik, hogy februárban pakoljak, addigra a helye kész lett volna othon, de így nem tudok máshova pakolni. Szar térdekkel. Kapkodva.
Csupa öröm az élet.
