Azt mondják, a jó szülő egyik ismérve, hogy idejekorán önállóságra, felelősségre tanítja a gyerekét, olyan tudást és lehetőségeket biztosítva, melyek megléte elengedhetetlen a jövőbeli boldogulásuk érdekében.
Valószínűleg édesapám fejében is valami hasonló zsonghatott azon a szép nyári szombat reggel, amikor úgy döntött, hogy véget vet a babás korszakomnak és életrevaló nőt farag belőlem. (Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a babázás már ekkor sem volt az erősségem, helyette a földet kapáltam, vagy mázoltam a fémkerítést, szóval hasznos tagja voltam a családnak, de ezek a munkák csak a jellemet erősítik, egy önéletrajzban sok hasznát nem venném.)
Csatolás megtekintése 16995
Szóval édsapa elém állt, és valami ilyesmit mondott nekem a reggeli csipátlanítás után: „Moncsikám, egy mai modern nő számára elengedhetetlen, hogy autót vezessen, rutinosan, magabiztosan. Egyrészt, mert mobilissá teszi, másrészt a munkaerőpiacon is egyre gyakrabban elvárás a jogosítvány”. 1989-et írtunk, 14 éves voltam, néztem rá bárgyún, nem értettem, hová ez a rohanás a tudásszerzés sztrádáján, mikor még az ember szaporodásából is csak egy évvel korábban írtuk a témazárót. De tovább folytatta: „arra gondoltam, hogy a közlekedési rutin megszerzéséhez a legideálisabb jármű a Simson”.
Sok időm nem maradt felocsúdni, mert bátyámat is bevette a projektbe, ő lett az én minden szakmaiságot mellőző motoros oktatóm. Mire vizionáltam volna magam elé, ahogy 14 évesen egy Aston Martinban szelem a km-eket, miközben a menetszél lerántja a pasztell árnyalatú kendőmet a laza kontyba kötött hajamról, majd tovarepíti az aranyló búzamezők fölé, már ki is tolták elém az 50 cm3-es, 3 sebességes, kék színű NDK-s csodát.
Bátyám rögtön irányba is állította a motort, ami ebben az esetben az emelkedőt jelentette orral előre. Egy hevenyészett műszaki tájékoztatás keretén belül kb. ennyit mondott eléggé szűkszavúan: „ez a gáz, ezt kell húzni, ez az első fék, ez itt a hátsó, van még a kuplungkar, ami a bringán nincs, és itt van a sebváltó, az meg majdnem olyan, mint a bringán, de mégsem, szóval 1-es, üres, 2-es, 3-as…, ha váltasz, húzd be a kuplungkart!”
Így történhetett meg, hogy minden előzetes ismeret nélkül sikerült első próbálkozásra egy kerékre állítanom a járgányt. Egyszerre éreztem magam az országutak Peter Fondájának, és egy csetlő-botló burleszk sztárnak. Bátyám erőst vakarta a fejét a mutatvány láttán, majd a székelyek mindent átható nyugalmával odabökte: „jaaa, elfelejtettem mondani, hogy a kuplungot ne engedd ki egyből!”
Csatolás megtekintése 16996
Első két nap az utcánkban teltek a gyakorlatozás órái, de magam is éreztem már, hogy kinőttem ezt a szűkös teret, és a bennem rügyező szabadságvágynak, valamint apám kérésének engedelmeskedve – miszerint jó lenne már, ha a szomszédoknak nem kéne egész nap a berregést hallgatniuk nyáridőben a nyitott ablaknál – leigáztam a település többi utcáját is.
Minden pillanatát élveztem. Nem telt el úgy nap, hogy ne tanultam volna valami újat. Szerencsére a szülővárosom terepadottságai lehetővé tették, hogy mindenféle domborzaton, útfelületen próbára tegyem a motort és magamat is, legyen az egy szűk visszafordító a domboldalon, vagy a földekre kivezető vízmosta egysávos lösz szurdik.
Teltek a hónapok, de a gondtalan motorozás egét időről időre sötét fellegek kezdték beborítani: a megszaporodott motorlopások miatt egyre sűrűbben állított meg a yard, nálam pedig még taknyos zsebkendő sem volt, nemhogy iratok. Így elejét véve a további kihágásoknak elkerülhetetlenné vált, hogy hivatalosan is modern nő legyek. Beiratkoztam hát egy segédmotoros tanfolyamra, melynek az elméleti vizsgáit hiba nélkül teljesítettem, és a gyakorlat sem okozott különösebb gondot: az első kör megtétele után közölték, hogy jövő héten találkozunk a vizsgán. Aznap 4 embert engedtek csak át a 81 versenyzőből, én is köztük voltam.
A totális legalitás orkánként tépte le vállaimról a terhet, megkezdődött a zabolátlan motorozások korszaka.
Valószínűleg édesapám fejében is valami hasonló zsonghatott azon a szép nyári szombat reggel, amikor úgy döntött, hogy véget vet a babás korszakomnak és életrevaló nőt farag belőlem. (Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a babázás már ekkor sem volt az erősségem, helyette a földet kapáltam, vagy mázoltam a fémkerítést, szóval hasznos tagja voltam a családnak, de ezek a munkák csak a jellemet erősítik, egy önéletrajzban sok hasznát nem venném.)
Csatolás megtekintése 16995
Szóval édsapa elém állt, és valami ilyesmit mondott nekem a reggeli csipátlanítás után: „Moncsikám, egy mai modern nő számára elengedhetetlen, hogy autót vezessen, rutinosan, magabiztosan. Egyrészt, mert mobilissá teszi, másrészt a munkaerőpiacon is egyre gyakrabban elvárás a jogosítvány”. 1989-et írtunk, 14 éves voltam, néztem rá bárgyún, nem értettem, hová ez a rohanás a tudásszerzés sztrádáján, mikor még az ember szaporodásából is csak egy évvel korábban írtuk a témazárót. De tovább folytatta: „arra gondoltam, hogy a közlekedési rutin megszerzéséhez a legideálisabb jármű a Simson”.
Sok időm nem maradt felocsúdni, mert bátyámat is bevette a projektbe, ő lett az én minden szakmaiságot mellőző motoros oktatóm. Mire vizionáltam volna magam elé, ahogy 14 évesen egy Aston Martinban szelem a km-eket, miközben a menetszél lerántja a pasztell árnyalatú kendőmet a laza kontyba kötött hajamról, majd tovarepíti az aranyló búzamezők fölé, már ki is tolták elém az 50 cm3-es, 3 sebességes, kék színű NDK-s csodát.
Bátyám rögtön irányba is állította a motort, ami ebben az esetben az emelkedőt jelentette orral előre. Egy hevenyészett műszaki tájékoztatás keretén belül kb. ennyit mondott eléggé szűkszavúan: „ez a gáz, ezt kell húzni, ez az első fék, ez itt a hátsó, van még a kuplungkar, ami a bringán nincs, és itt van a sebváltó, az meg majdnem olyan, mint a bringán, de mégsem, szóval 1-es, üres, 2-es, 3-as…, ha váltasz, húzd be a kuplungkart!”
Így történhetett meg, hogy minden előzetes ismeret nélkül sikerült első próbálkozásra egy kerékre állítanom a járgányt. Egyszerre éreztem magam az országutak Peter Fondájának, és egy csetlő-botló burleszk sztárnak. Bátyám erőst vakarta a fejét a mutatvány láttán, majd a székelyek mindent átható nyugalmával odabökte: „jaaa, elfelejtettem mondani, hogy a kuplungot ne engedd ki egyből!”
Csatolás megtekintése 16996
Első két nap az utcánkban teltek a gyakorlatozás órái, de magam is éreztem már, hogy kinőttem ezt a szűkös teret, és a bennem rügyező szabadságvágynak, valamint apám kérésének engedelmeskedve – miszerint jó lenne már, ha a szomszédoknak nem kéne egész nap a berregést hallgatniuk nyáridőben a nyitott ablaknál – leigáztam a település többi utcáját is.
Minden pillanatát élveztem. Nem telt el úgy nap, hogy ne tanultam volna valami újat. Szerencsére a szülővárosom terepadottságai lehetővé tették, hogy mindenféle domborzaton, útfelületen próbára tegyem a motort és magamat is, legyen az egy szűk visszafordító a domboldalon, vagy a földekre kivezető vízmosta egysávos lösz szurdik.
Teltek a hónapok, de a gondtalan motorozás egét időről időre sötét fellegek kezdték beborítani: a megszaporodott motorlopások miatt egyre sűrűbben állított meg a yard, nálam pedig még taknyos zsebkendő sem volt, nemhogy iratok. Így elejét véve a további kihágásoknak elkerülhetetlenné vált, hogy hivatalosan is modern nő legyek. Beiratkoztam hát egy segédmotoros tanfolyamra, melynek az elméleti vizsgáit hiba nélkül teljesítettem, és a gyakorlat sem okozott különösebb gondot: az első kör megtétele után közölték, hogy jövő héten találkozunk a vizsgán. Aznap 4 embert engedtek csak át a 81 versenyzőből, én is köztük voltam.
A totális legalitás orkánként tépte le vállaimról a terhet, megkezdődött a zabolátlan motorozások korszaka.
