Elkezdeni mindig a legnehezebb..mindent..szóval legyetek elnézőek 
Mivel ez egy motoros közösség, talán kezdem azzal, hogy is lett az életem része a motorozás.
Az egész úgy kezdődött, hogy akkor párom (azóta férjem) kitalálta, hogy ő bizony robogót akar. Mert hogy szeret vezetni (és nagyon jól tud!), de csak drága az a kocsi, meg lassú vele a közlekedés a debreceni dugókban.
Erre az ő drága szókimondó, lelkesítő kis barátnője (alias én) rávágta, hogy ha robogót mer venni isten bizony elhagyja. Miután felsoroltam az érveimet mint pl. hogy veszélyes, egyszemélyes(és ééén???) továbbá nem illik az hozzá, férfiasabb ő ennél (bocsánat ha valakit most vérig sértettem), elszontyolodva nézett rám...én pedig nem tudom milyen indíttatásból azt találtam mondani, ha már két kerék, hát akkor legyen rendes nagy motor.
Kis idő múlva némileg aggódva konstatáltam, hogy kedves uracskám (továbbiakban Pé) nem siklott el a tanácsom mellett és szépen elkezdte a kreszt. Nem telt bele sok idő, vigyorogva közölte, hogy kinézett magának egy motort, lessük meg.(Kawa ER6F)
-De szívem, még nincs is meg a jogsid!
- Az nem akadály, max nem hozom haza.
- Ja mondom oké, én parázom túl a dolgokat...
El is mentünk, meg is néztük. Tetszett.Szerelem első látásra. De nem csak neki. Meglepődve tapasztaltam, hogy én is gyönyörködve állok a gép mellett.(Pedig én inkább négykerekű párti voltam) Persze induláskor még fogadkoztunk, hogy alkudunk, meg nem veszünk meg egyből bármit.
Ebből nagyjából a következő párbeszéd lett Pé és az eladó közt
-Kipróbálhatom?
-Ki
/2 kör gurulás/
-Mennyi?
-Ennyi meg ennyi...
Rám nézés -> részemről bólintás
-Akkor írnánk a papírokat az előlegre...
Hát jól lealkudtuk... Bár úgy sem tudtuk volna. Nem volt esélyes, hogy komolyan vegyék, hogy nem tetszik nekünk, ahogy álltunk ott 100 wattos vigyorral az arcunkon
Hazavinni még nem tudtuk, így könnyes búcsú után visszautaztunk Debrecenbe. Nem sokra rá meglett Pé forgalmija is és abban a pillanatban ahogy lejött a jogsi, már ültek is be a kocsiba édesapjával és mentek is.
Persze a nőnek lételeme az aggódás, én is szorongva kérdeztem, biztos hogy ő hozza haza, friss jogsival Békéscsabáról? (ráadásul esőre is állt).
De ránézve az arcára láttam, hogy na itt most nincs vita. Ő megy és kész. Ha összedől a világ akkor is.
És ment.
És hazahozta
Aztán jött a következő lépés. Nekem is kell bukó. Összekapartam a kis pénzecskémet és nekiindultam sisakot nézni. Kicsit bújtam a netet előtte (mire kell figyelni stb) de igazából halvány lilám nem volt, hogy kéne magam érezni egy jó sisakban.Végül vettem egy flip-up-os caberg-et, amivel nem is lett volna semmi baj, csak mint utólag kiderült nagy volt. (azért lehúztam vele egy évet)
Jöhetett az első élőcsomag szállítás. Izgulás mindkét részről. Ő nem vitt még utast, én meg nem ültem még motoron.
Mivel a városi közlekedés elég kényelmetlen volt még nekem( állandó fékezgetés = állandó fejelgetés) kifordultunk a panoráma körútra.
Nem mondom, hogy nem féltem. Idegen volt az egész, és úgy éreztem nagyjából bármelyik pillanatban leeshetek. Tisztában voltam vele milyen erős a gép amin ülök és a védtelenségem kicsit ijesztő volt. Persze ez később elmúlt. Átvette a helyét az izgalom, az élvezet és a félelemnek ma már nyoma sincs. Inkább arra kell ügyelnem nehogy elaludjak hátul
De akkor még nem így éreztem. Görcsösen kapaszkodtam hol a motorba, hol a páromba, izegve mozogva próbáltam megtalálni azt a pozíciót amiben nincs 50 felett halálfélelmem, miközben a sírás fojtogatott, hogy úristen csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hiszen más ezt SZERETI!
(Másnap konkrétan izomlázam volt, annyira kapaszkodtam)
De felültem másodjára is és harmadjára is. Sőt nem sokkal az első út után elgurultunk Pestig. Itt aztán megkaptam az első komoly elázási élményt is. Persze hol máshol, a Hortobágy kellős közepén. Igazi augusztusi zápor, sehol egy benzinkút, vagy bármi ahova beállhatnánk. Beesteledett és ömlött az eső. Pé némán feküdt neki az útnak és próbált irányban maradni az ömlő eső és a vakító fényszórók mellett (mindezt alig pár hetes jogsival...szerintem az Isten is motorra teremtette a kedvest )
Én nem próbáltam már semmit, csak életben maradni. Azóta is állítom, aki még nem ázott el motoron, nem tudja mi a fázás. Én otthon nem leszálltam a motorról. Le kellett szedni. És bele kellett helyezni egy kád meleg vízbe. 20perc után kiolvadtam és megszűnt a remegés ami addig a teljes testemet uralta.De addig megszólalni sem bírtam.
Mondanom sem kell a következő beruházás mindkettőnk részére egy szett motoros ruha volt. Vízhatlan és meleg...jól is jött még sokszor
Az első kalandok tehát így kezdődtek egész pontosan 2 éve. Azóta nagyjából 20.000km-t megtettünk együtt hárman.
És állítom nektek sokat köszönhetünk ennek a motornak. Mert a rengeteg élményen túl amit ad, én úgy hiszem, hogy mindkettőnkben megerősített valamit a másik felé. A bizalmat. Az összetartozás érzését.És szebb lett tőle az életünk
Ez egy igen hosszú első irománynak sikerült, nem is húzom tovább.
Remélem azért valamennyire tetszik majd
Szép napot Nektek!
Mivel ez egy motoros közösség, talán kezdem azzal, hogy is lett az életem része a motorozás.
Az egész úgy kezdődött, hogy akkor párom (azóta férjem) kitalálta, hogy ő bizony robogót akar. Mert hogy szeret vezetni (és nagyon jól tud!), de csak drága az a kocsi, meg lassú vele a közlekedés a debreceni dugókban.
Erre az ő drága szókimondó, lelkesítő kis barátnője (alias én) rávágta, hogy ha robogót mer venni isten bizony elhagyja. Miután felsoroltam az érveimet mint pl. hogy veszélyes, egyszemélyes(és ééén???) továbbá nem illik az hozzá, férfiasabb ő ennél (bocsánat ha valakit most vérig sértettem), elszontyolodva nézett rám...én pedig nem tudom milyen indíttatásból azt találtam mondani, ha már két kerék, hát akkor legyen rendes nagy motor.
Kis idő múlva némileg aggódva konstatáltam, hogy kedves uracskám (továbbiakban Pé) nem siklott el a tanácsom mellett és szépen elkezdte a kreszt. Nem telt bele sok idő, vigyorogva közölte, hogy kinézett magának egy motort, lessük meg.(Kawa ER6F)
-De szívem, még nincs is meg a jogsid!
- Az nem akadály, max nem hozom haza.
- Ja mondom oké, én parázom túl a dolgokat...
El is mentünk, meg is néztük. Tetszett.Szerelem első látásra. De nem csak neki. Meglepődve tapasztaltam, hogy én is gyönyörködve állok a gép mellett.(Pedig én inkább négykerekű párti voltam) Persze induláskor még fogadkoztunk, hogy alkudunk, meg nem veszünk meg egyből bármit.
Ebből nagyjából a következő párbeszéd lett Pé és az eladó közt
-Kipróbálhatom?
-Ki
/2 kör gurulás/
-Mennyi?
-Ennyi meg ennyi...
Rám nézés -> részemről bólintás
-Akkor írnánk a papírokat az előlegre...
Hát jól lealkudtuk... Bár úgy sem tudtuk volna. Nem volt esélyes, hogy komolyan vegyék, hogy nem tetszik nekünk, ahogy álltunk ott 100 wattos vigyorral az arcunkon
Hazavinni még nem tudtuk, így könnyes búcsú után visszautaztunk Debrecenbe. Nem sokra rá meglett Pé forgalmija is és abban a pillanatban ahogy lejött a jogsi, már ültek is be a kocsiba édesapjával és mentek is.
Persze a nőnek lételeme az aggódás, én is szorongva kérdeztem, biztos hogy ő hozza haza, friss jogsival Békéscsabáról? (ráadásul esőre is állt).
De ránézve az arcára láttam, hogy na itt most nincs vita. Ő megy és kész. Ha összedől a világ akkor is.
És ment.
És hazahozta
Aztán jött a következő lépés. Nekem is kell bukó. Összekapartam a kis pénzecskémet és nekiindultam sisakot nézni. Kicsit bújtam a netet előtte (mire kell figyelni stb) de igazából halvány lilám nem volt, hogy kéne magam érezni egy jó sisakban.Végül vettem egy flip-up-os caberg-et, amivel nem is lett volna semmi baj, csak mint utólag kiderült nagy volt. (azért lehúztam vele egy évet
)Jöhetett az első élőcsomag szállítás. Izgulás mindkét részről. Ő nem vitt még utast, én meg nem ültem még motoron.
Mivel a városi közlekedés elég kényelmetlen volt még nekem( állandó fékezgetés = állandó fejelgetés) kifordultunk a panoráma körútra.
Nem mondom, hogy nem féltem. Idegen volt az egész, és úgy éreztem nagyjából bármelyik pillanatban leeshetek. Tisztában voltam vele milyen erős a gép amin ülök és a védtelenségem kicsit ijesztő volt. Persze ez később elmúlt. Átvette a helyét az izgalom, az élvezet és a félelemnek ma már nyoma sincs. Inkább arra kell ügyelnem nehogy elaludjak hátul
De akkor még nem így éreztem. Görcsösen kapaszkodtam hol a motorba, hol a páromba, izegve mozogva próbáltam megtalálni azt a pozíciót amiben nincs 50 felett halálfélelmem, miközben a sírás fojtogatott, hogy úristen csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hiszen más ezt SZERETI!
(Másnap konkrétan izomlázam volt, annyira kapaszkodtam
)De felültem másodjára is és harmadjára is. Sőt nem sokkal az első út után elgurultunk Pestig. Itt aztán megkaptam az első komoly elázási élményt is. Persze hol máshol, a Hortobágy kellős közepén. Igazi augusztusi zápor, sehol egy benzinkút, vagy bármi ahova beállhatnánk. Beesteledett és ömlött az eső. Pé némán feküdt neki az útnak és próbált irányban maradni az ömlő eső és a vakító fényszórók mellett (mindezt alig pár hetes jogsival...szerintem az Isten is motorra teremtette a kedvest
)Én nem próbáltam már semmit, csak életben maradni. Azóta is állítom, aki még nem ázott el motoron, nem tudja mi a fázás. Én otthon nem leszálltam a motorról. Le kellett szedni. És bele kellett helyezni egy kád meleg vízbe. 20perc után kiolvadtam és megszűnt a remegés ami addig a teljes testemet uralta.De addig megszólalni sem bírtam.
Mondanom sem kell a következő beruházás mindkettőnk részére egy szett motoros ruha volt. Vízhatlan és meleg...jól is jött még sokszor
Az első kalandok tehát így kezdődtek egész pontosan 2 éve. Azóta nagyjából 20.000km-t megtettünk együtt hárman.
És állítom nektek sokat köszönhetünk ennek a motornak. Mert a rengeteg élményen túl amit ad, én úgy hiszem, hogy mindkettőnkben megerősített valamit a másik felé. A bizalmat. Az összetartozás érzését.És szebb lett tőle az életünk
Ez egy igen hosszú első irománynak sikerült, nem is húzom tovább.
Remélem azért valamennyire tetszik majd
Szép napot Nektek!
