Ugye vannak azok az egykori férfiak, akik kidobják jól megszokott feleségüket (feneségüket? 
) és tapasztalatlan kiscsajokat igyekeznek fölszedni azt gondolván, hogy az majd fölállítja megint úgy, ahogy az fiatal korukban működött. Idióták. Sose fogom megérteni.
Engem teljesen más kapuzárási pánik fogott el, és ennek bizony kemény realitása van. Ugye fater miatt semmit nem lehetett megvalósítani semmilyen elképzelésemből, mert egy nárcisztikus, akinek a környezete ettől szenved (mert a nárcisztikus nem szenved ebben a személyiségzavarban, neki minden úgy jó ahogy van, a környezete szenved tőle), bármit megtesz, hogy csakis az ŐŐŐŐŐŐ elképzelései érvényesüljenek. Merthogy mindenki más hülye, csak ő itt a helikopter. Ha ehhez még az is társul, hogy olyan korban nőtt meg, ahol semmit, de semmit nem lehetett kapni, és ha nem loptad össze magadnak, nem vigyáztál rá („becsülted meg”), akkor nem volt, és öregkorára még a betegség következtében a leszaromstílus is hozzájön, akkor az eredmény, amit örökül kap az ember, az egy közepes állapotú szeméttároló lesz. Na ezt takarítom idestova 3 éve, hogy amíg még megvan ez a viszonylag józan eszem, meg még valamennyit bírok melózni, meg anyu háttérmunkája és nyugdíja segíteni tud, addig kitakarítsam, amit tudok, és jól, jobban használható hely legyen az a ház, amiből ugyan jelenleg egy tégla se az enyém, ha szigorúan a jogállást nézzük, de a gyerekeim fogják örökölni, és azt akarom, hogy ne olyat örököljenek az apjuktól, amilyet én. Ezért nekiálltam nagy ütemben melózni a házon, a melléképületekkel kezdve. Megpróbálok mindent a rendelkezésre álló dolgokból fölépíteni, egyrészt, hogy fogyjon a maszat, másrészt, nem állok valami jól anyagilag. Ugyan sokkal jobb a helyzet, mint Győrben volt, de ez nem jelenti, hogy rózsás lenne. És nagyon kell igyekeznem, mert egyrészt anyu egyre betegebb, másrészt én is egyre kevesebbet bírok. Ezért most a prioritás nem a motorok befejezése, hanem a házé.
Ezért is tűnhet sokaknak a szemében úgy, hogy eltűntem. Dehogy tűntem, melózok mint a barom. És szerintem ez az oka másoknál is, hogy minél idősebb valaki, annál inkább panaszkodik, hogy csökken a futásteljesítmény, egyre kevesebb eseményen tud részt venni stb. stb. Egyszerűen beleöregedtünk abba a korosztályba, akik viszik a hátukon az egész társadalmat meló tekintetében. Aztán majd meg fogunk öregedni annyira, hogy hiába lenne már időnk a motorozásra meg a bulira, az egészségünk nem fogja már engedni… Milyen szerencsések azok, akik egész életükben úgy élhettek, ahogy akartak! (Igaz, általában ennek súlyos ára szokott lenni, különösen kis hazánkban.) Lemmy is könnyen mondhatta: „Ha úgy gondolod, hogy túl öreg vagy a rock’n’rollhoz, akkor az is vagy.” Igaz, a vágyott jóléti társadalmak elképzelhetetlen embertömegek még számunkra is elképzelhetetlen nyomora árán élnek úgy, ahogy élnek. Én inkább tiszta lelkiismerettel élek, ahogy élek. Csak öregszem. Nagyon fogy az időm, nagyon fogy az egészségem. Nagyon sok még a tervem, ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel távozhassak innen. Kit érdekel az életminőségem. Tiszta legyen a lelkiismeretem, ennyi a lényeg.
„- Megkérdezhetem, mi az, amit most érez?
Pánik. Igen. Azt hiszem, ez az, amit most érzek.”
(Vasember, megvan?)
Úgyhogy nyugi. Nem vesztem el, csak átalakultam. Pánikolok…
) és tapasztalatlan kiscsajokat igyekeznek fölszedni azt gondolván, hogy az majd fölállítja megint úgy, ahogy az fiatal korukban működött. Idióták. Sose fogom megérteni.Engem teljesen más kapuzárási pánik fogott el, és ennek bizony kemény realitása van. Ugye fater miatt semmit nem lehetett megvalósítani semmilyen elképzelésemből, mert egy nárcisztikus, akinek a környezete ettől szenved (mert a nárcisztikus nem szenved ebben a személyiségzavarban, neki minden úgy jó ahogy van, a környezete szenved tőle), bármit megtesz, hogy csakis az ŐŐŐŐŐŐ elképzelései érvényesüljenek. Merthogy mindenki más hülye, csak ő itt a helikopter. Ha ehhez még az is társul, hogy olyan korban nőtt meg, ahol semmit, de semmit nem lehetett kapni, és ha nem loptad össze magadnak, nem vigyáztál rá („becsülted meg”), akkor nem volt, és öregkorára még a betegség következtében a leszaromstílus is hozzájön, akkor az eredmény, amit örökül kap az ember, az egy közepes állapotú szeméttároló lesz. Na ezt takarítom idestova 3 éve, hogy amíg még megvan ez a viszonylag józan eszem, meg még valamennyit bírok melózni, meg anyu háttérmunkája és nyugdíja segíteni tud, addig kitakarítsam, amit tudok, és jól, jobban használható hely legyen az a ház, amiből ugyan jelenleg egy tégla se az enyém, ha szigorúan a jogállást nézzük, de a gyerekeim fogják örökölni, és azt akarom, hogy ne olyat örököljenek az apjuktól, amilyet én. Ezért nekiálltam nagy ütemben melózni a házon, a melléképületekkel kezdve. Megpróbálok mindent a rendelkezésre álló dolgokból fölépíteni, egyrészt, hogy fogyjon a maszat, másrészt, nem állok valami jól anyagilag. Ugyan sokkal jobb a helyzet, mint Győrben volt, de ez nem jelenti, hogy rózsás lenne. És nagyon kell igyekeznem, mert egyrészt anyu egyre betegebb, másrészt én is egyre kevesebbet bírok. Ezért most a prioritás nem a motorok befejezése, hanem a házé.
Ezért is tűnhet sokaknak a szemében úgy, hogy eltűntem. Dehogy tűntem, melózok mint a barom. És szerintem ez az oka másoknál is, hogy minél idősebb valaki, annál inkább panaszkodik, hogy csökken a futásteljesítmény, egyre kevesebb eseményen tud részt venni stb. stb. Egyszerűen beleöregedtünk abba a korosztályba, akik viszik a hátukon az egész társadalmat meló tekintetében. Aztán majd meg fogunk öregedni annyira, hogy hiába lenne már időnk a motorozásra meg a bulira, az egészségünk nem fogja már engedni… Milyen szerencsések azok, akik egész életükben úgy élhettek, ahogy akartak! (Igaz, általában ennek súlyos ára szokott lenni, különösen kis hazánkban.) Lemmy is könnyen mondhatta: „Ha úgy gondolod, hogy túl öreg vagy a rock’n’rollhoz, akkor az is vagy.” Igaz, a vágyott jóléti társadalmak elképzelhetetlen embertömegek még számunkra is elképzelhetetlen nyomora árán élnek úgy, ahogy élnek. Én inkább tiszta lelkiismerettel élek, ahogy élek. Csak öregszem. Nagyon fogy az időm, nagyon fogy az egészségem. Nagyon sok még a tervem, ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel távozhassak innen. Kit érdekel az életminőségem. Tiszta legyen a lelkiismeretem, ennyi a lényeg.
„- Megkérdezhetem, mi az, amit most érez?
Pánik. Igen. Azt hiszem, ez az, amit most érzek.”
(Vasember, megvan?)
Úgyhogy nyugi. Nem vesztem el, csak átalakultam. Pánikolok…
