Második megálló - Mostar
A Stara Kapela-i megálló után az irányt Bosznia felé vettük. Mostar már régóta bakancslistás volt, így kérdés se merült fel azzal kapcsolatban, hogy ez lesz a következő megállónk a túra során.
A Stara Kapela-i megálló után az irányt Bosznia felé vettük. Mostar már régóta bakancslistás volt, így kérdés se merült fel azzal kapcsolatban, hogy ez lesz a következő megállónk a túra során.
Noha a délszláv háború már régen véget ért a nyomait ma is hordozzák (főként a kisebb) települések mind Boszniában mind Horvátországban. Már sokszor jártunk ezeken a vidékeken de a mai napig beleborzongok a látványba. Ijesztő, hogy mindössze pár kilométerre a mi határunktól milyen tragédiák zajlottak annak idején. Engem ez mindig nagyon megérint. Tényleg jókor és jó helyre, szerencsésen születtünk.
Boszniában egyébként az a jó, hogy amikor csak úgy motorozol A pontból B pontba akkor is gyönyörű tájakon visz az utad. Mi mindenképpen Banja Luka felé szerettünk volna menni, hogy útközben megnézhessük a Krupa és a Pliva vízeséseket. Előbbi Banja Luka mellett, utóbbi Mostar felé, Jajce községben található. Mindkettő nagyon szép látvány, kár lett volna kihagyni.
(Krupa waterfall)
Pliva waterfall (Jajce)
Fantasztikus érzés állni a hatalmas (kb 30méter magas ) vízesés lábánál, amint a nyári hőségben kellemes, hűvös permettel szórja be a bámészkodókat.
Csontváry Kosztka Tivadar: Jajce waterfall
Miután megérkeztünk Mostarba a szállást könnyűszerrel megtaláltuk. Nagyon kedves, vendégszerető vendéglátónk kiállt a garázsból a saját autójával és bezárta a motorjainkat, hogy biztonságban legyenek. A városközpontot egy rövid sétával értük el és már elénk is tárult a mostari Öreg híd felejthetetlen -egyébként fotókról már jól ismert- látványa.
A belváros leginkább egy mindig nyüzsgő méhkasra emlékeztet. Szín-illat-szín és emberkavalkád, mintha minden ott lenne egy helyen abban a pillanatban.
Végigsétáltunk a bazársoron, ettünk egy klassz vacsorát és fáradtan ágynak dőltünk.
A következő megállónk: Zabljak (Montenegró)
Folyt.köv