(Ez volt az utolsó családi nyaralás, szerintem érthető okokból. 
Előszóként annyit, hogy fontos, kinek mit jelent a nyaralás. Apámnak végigjárni az útikönyvben felsorolt összes látnivalót, összes barokk templomot, aztán rohanni a következő városba, nekünk pihenni, ismerkedni a várossal, turisták által nem látogatott helyekre is eljutni. )
2001. 07. 07. Nagykőrös. Indulás Portugáliába. 18:30-kor a tervezett hajnali 6 helyett. Persze hajnali ötkor fel kellett kelni... Ebéd és vacsi szinte semmi, mert az összes kaja a csomagtartóban van. Nagy nehezen kisírjuk, hogy legalább ne autóban aludjunk. Szállás még Magyarországon, a határ közelében.
2001. 07. 08. Indul a szokásos menet. Megyünk. Akkor állunk meg, ha apa meg akar állni. És ő nem nagyon akar. Neki elég napi egyszer enni és pisilni. Minden megállást több mint fél órás vita előz meg, ordít, amiért velünk nem lehet haladni. Pedig enni csak egyszer álltunk meg, a szendvicsekkel nem kellett vesztegetni az időt, azt menet közben esszük. Ez a megszokott. Az autó vacakol, alig akar beindulni.
2001. 07. 09. Villach (AU), generátor csere. Portogruaro (ITL) valami gond van az elektromos rendszerrel, de mi? Második szerviz.
Lonigo (ITL) harmadik szerviz. Nem tudjuk kinyitni a motorháztetőt, mellesleg a szerelők sem. Megyünk tovább. Hőség van, de nem merjük bekapcsolni a klímát, mert valahol szökik az áram. Néha kialszik a világítás, nincs duda.
2001. 07. 10. Genova fölött, Roncoban újabb szerviz. Még mindig szökik az áram. Életveszély. Motorháztető kérdés megoldódik, még Villachban valami vezetéket rossz helyre tettek és ezért nem nyílt. Beszorult a vezetékbe. Lámpa szerelés.
Menton (FR) ötödik szerviz. ¾ óra várakozás után, másik szervizbe küldenek. Hatodik szerviz. Nem tudunk franciául, elmutogatjuk mi bajunk. Mi mutogatunk, apa német-orosz-kitalált keveréknyelven magyaráz. Franciák bunkók, ugatnak, de aztán adnak finom kávét. Jön az út legmurisabb része: felnyitják a motorháztetőt. Röhögőgörcsöt kapnak. Odahívnak minden kollégát és fulladoznak a röhögéstől. Mi nem, mi inkább próbálunk beleolvadni a padlóba. Apa toporzékol, szó szerint... Még nem láttak ilyen rondán összegányolt motorteret. Szerintem 80-as Audit is 10-15 éve utoljára. Mikor végre abbahagyják a röhögést, megkérdezik, hova akarunk menni. Hát, Portugáliába. Erre persze újabb röhögés a válasz és azt mondják, örüljünk, ha valahogy hazajutunk. El tudom képzelni mit gondolhatnak: apám már akkor csokibarna, ha rágondol a napra, rendszeresen cigónak nézik, öcsém hófehér, szőke, rendszeresen németnek nézik, főleg a német turisták, anya szőke, én vörös szeplős. Fullra tömött, kotvány autó. Még jó, hogy nem hívják ránk a rendőrséget, emberrablás gyanújával. Mert ránézésre olyanok vagyunk...
Az áram azért szökik, mert itthon, a magyar szerelő, aki indulás előtt átnézte a kocsit, a karosszériára kötötte az áramot. Jó, hogy nem rázott agyon minket az a sz@r.
Hetedik szerviz, még mindig Mentonban. Még mindig kevés az áram, kilyukadt a klíma. Összekormoljuk a járdát. A francia riviérán, pár lépésre a luxus yachtoktól és Monacotól, a mi tetves tizenéves Audink négytenyérnyi koromfoltot tesz a járdára. Égés a köbön.
18:42 Visszafordulás egy órás üvöltözés után. Én ki akartam ugrani az autópályán, amire majdnem kézifékes forduló lett a válasz. Azt azért nem merte megtenni, csak állóra fékezett a külső sávban. Megússzuk, senki nem jön belénk, nem sikerül a terve. Szállás egy kis faluban, Finale tartományban. Stílusos.
2001. 07. 12. 2 éjszaka Simioneban. A kedélyek nem nyugszanak.
2001. 07. 19. Egy hét a Garda tónál. Minden a mi hibánk. Az, hogy rossz az autó, az, hogy nem mertük kockáztatni a további utat, az, hogy süt a nap, az, hogy a motelben félpanzió van, amikor tele a kocsi konzervvel. Egész nap üvölt velünk, este a Portugália könyvet olvasgatja, lista van arról, mikről maradtunk le, mi szerencsétlen barmok. Apa vissza akar fordulni Portugáliába, anya agyi infarktust kap. Persze kórházba nem megyünk, minek, van orvos a családban. Szuper orvosok, az első diagnózis gyomorrontás. Anya tudja, mi a baja, mert nem ez az első, de apa meggyőzhetetlen, főleg miután anya másnap is tud beszélni és le se bénult. Én haza akarok vonatozni, de végül maradok, mert anya nagyon beteg, öcsém meg nem bír apámmal. Ha elmegyek, ők tuti elindulnak Portugáliába. Maradok, harcolok. Anyukám élete a tét.
Végre haza indulunk! Villachban újra kicseréljük a generátort, tuti ami fix. Kiderül, elsőre rossz fajtát adtak. Este kilenckor átlépjük a magyar határt. Apa 120-al száguld át a falvakon. Városon kívül 160... Azt hiszem, meg akar minket ölni. Újra megfogadjuk, mint minden évben, nem lesz több családi nyaralás.
Ui.: tényleg ez volt az utolsó. Én már "felnőtt" voltam, öcsém is majdnem. 3 évre rá ki is mondták a válást anyáék. Az autót pár hónappal később eladtuk, az új tulaj 100km-re se jutott vele, tönkrement a motor. A név kötelez, a rendszáma ELB volt, így a neve ELB@*****
Mai napig szívesen emlegetjük ezt a Portugál utat. Mindig jót nevetünk. Mert most már szép emlék. Most már apa se kap idegrohamot, ha véletlenül megemlítjük előtte.
Előszóként annyit, hogy fontos, kinek mit jelent a nyaralás. Apámnak végigjárni az útikönyvben felsorolt összes látnivalót, összes barokk templomot, aztán rohanni a következő városba, nekünk pihenni, ismerkedni a várossal, turisták által nem látogatott helyekre is eljutni. )2001. 07. 07. Nagykőrös. Indulás Portugáliába. 18:30-kor a tervezett hajnali 6 helyett. Persze hajnali ötkor fel kellett kelni... Ebéd és vacsi szinte semmi, mert az összes kaja a csomagtartóban van. Nagy nehezen kisírjuk, hogy legalább ne autóban aludjunk. Szállás még Magyarországon, a határ közelében.
2001. 07. 08. Indul a szokásos menet. Megyünk. Akkor állunk meg, ha apa meg akar állni. És ő nem nagyon akar. Neki elég napi egyszer enni és pisilni. Minden megállást több mint fél órás vita előz meg, ordít, amiért velünk nem lehet haladni. Pedig enni csak egyszer álltunk meg, a szendvicsekkel nem kellett vesztegetni az időt, azt menet közben esszük. Ez a megszokott. Az autó vacakol, alig akar beindulni.
2001. 07. 09. Villach (AU), generátor csere. Portogruaro (ITL) valami gond van az elektromos rendszerrel, de mi? Második szerviz.
Lonigo (ITL) harmadik szerviz. Nem tudjuk kinyitni a motorháztetőt, mellesleg a szerelők sem. Megyünk tovább. Hőség van, de nem merjük bekapcsolni a klímát, mert valahol szökik az áram. Néha kialszik a világítás, nincs duda.
2001. 07. 10. Genova fölött, Roncoban újabb szerviz. Még mindig szökik az áram. Életveszély. Motorháztető kérdés megoldódik, még Villachban valami vezetéket rossz helyre tettek és ezért nem nyílt. Beszorult a vezetékbe. Lámpa szerelés.
Menton (FR) ötödik szerviz. ¾ óra várakozás után, másik szervizbe küldenek. Hatodik szerviz. Nem tudunk franciául, elmutogatjuk mi bajunk. Mi mutogatunk, apa német-orosz-kitalált keveréknyelven magyaráz. Franciák bunkók, ugatnak, de aztán adnak finom kávét. Jön az út legmurisabb része: felnyitják a motorháztetőt. Röhögőgörcsöt kapnak. Odahívnak minden kollégát és fulladoznak a röhögéstől. Mi nem, mi inkább próbálunk beleolvadni a padlóba. Apa toporzékol, szó szerint... Még nem láttak ilyen rondán összegányolt motorteret. Szerintem 80-as Audit is 10-15 éve utoljára. Mikor végre abbahagyják a röhögést, megkérdezik, hova akarunk menni. Hát, Portugáliába. Erre persze újabb röhögés a válasz és azt mondják, örüljünk, ha valahogy hazajutunk. El tudom képzelni mit gondolhatnak: apám már akkor csokibarna, ha rágondol a napra, rendszeresen cigónak nézik, öcsém hófehér, szőke, rendszeresen németnek nézik, főleg a német turisták, anya szőke, én vörös szeplős. Fullra tömött, kotvány autó. Még jó, hogy nem hívják ránk a rendőrséget, emberrablás gyanújával. Mert ránézésre olyanok vagyunk...
Az áram azért szökik, mert itthon, a magyar szerelő, aki indulás előtt átnézte a kocsit, a karosszériára kötötte az áramot. Jó, hogy nem rázott agyon minket az a sz@r.
Hetedik szerviz, még mindig Mentonban. Még mindig kevés az áram, kilyukadt a klíma. Összekormoljuk a járdát. A francia riviérán, pár lépésre a luxus yachtoktól és Monacotól, a mi tetves tizenéves Audink négytenyérnyi koromfoltot tesz a járdára. Égés a köbön.
18:42 Visszafordulás egy órás üvöltözés után. Én ki akartam ugrani az autópályán, amire majdnem kézifékes forduló lett a válasz. Azt azért nem merte megtenni, csak állóra fékezett a külső sávban. Megússzuk, senki nem jön belénk, nem sikerül a terve. Szállás egy kis faluban, Finale tartományban. Stílusos.
2001. 07. 12. 2 éjszaka Simioneban. A kedélyek nem nyugszanak.
2001. 07. 19. Egy hét a Garda tónál. Minden a mi hibánk. Az, hogy rossz az autó, az, hogy nem mertük kockáztatni a további utat, az, hogy süt a nap, az, hogy a motelben félpanzió van, amikor tele a kocsi konzervvel. Egész nap üvölt velünk, este a Portugália könyvet olvasgatja, lista van arról, mikről maradtunk le, mi szerencsétlen barmok. Apa vissza akar fordulni Portugáliába, anya agyi infarktust kap. Persze kórházba nem megyünk, minek, van orvos a családban. Szuper orvosok, az első diagnózis gyomorrontás. Anya tudja, mi a baja, mert nem ez az első, de apa meggyőzhetetlen, főleg miután anya másnap is tud beszélni és le se bénult. Én haza akarok vonatozni, de végül maradok, mert anya nagyon beteg, öcsém meg nem bír apámmal. Ha elmegyek, ők tuti elindulnak Portugáliába. Maradok, harcolok. Anyukám élete a tét.
Végre haza indulunk! Villachban újra kicseréljük a generátort, tuti ami fix. Kiderül, elsőre rossz fajtát adtak. Este kilenckor átlépjük a magyar határt. Apa 120-al száguld át a falvakon. Városon kívül 160... Azt hiszem, meg akar minket ölni. Újra megfogadjuk, mint minden évben, nem lesz több családi nyaralás.
Ui.: tényleg ez volt az utolsó. Én már "felnőtt" voltam, öcsém is majdnem. 3 évre rá ki is mondták a válást anyáék. Az autót pár hónappal később eladtuk, az új tulaj 100km-re se jutott vele, tönkrement a motor. A név kötelez, a rendszáma ELB volt, így a neve ELB@*****
Mai napig szívesen emlegetjük ezt a Portugál utat. Mindig jót nevetünk. Mert most már szép emlék. Most már apa se kap idegrohamot, ha véletlenül megemlítjük előtte.
