Hozzávalók:
- egy férj, aki a kettlebellnek és az évtizedes sportnak (meg a remek kajáknak) köszönhetően Popeye-t meghazudtoló izmokkal rendelkezik,
- egy nagyon jó anyagú, szép színű ing, aminek a mérete nem lett tökéletes, de kár lene kidobni,
- egy kellőképpen kicsi gyerek, aki - bár alkatilag az apjára ütött - most még gyorsan lehet neki ruhát készíteni,
- egy fáradt, kialvatlan anyuka, aki ha már jelenleg nem motorozhat, megpróbál más kihívásokat keresni...
És nagyjából ezzel mindent el is mondtam.
Mikor kiderült, hogy az ajándékba kapott, márkás ing ujja túl szűk, a helyzet megmentésére az az ötletem született, hogy akkor vágjuk le! Viszont sajnáltam kidobni a megmaradt anyagot, és gondolkodni kezdtem, mire lehetne használni.
Aztán ahogy a varrógép mellett rakosgattam a maradék textilt ide-oda, egyszercsak nadrág formát kezdett ölteni a dolog. Innen pedig már nem volt megállás: a szabás nagyjából egy háromszög forma eltávolításában ki is merült, és kellett még egy nem túl hosszú gatyagumi...
Ezzel bizonyítást nyert a tétel, miszerint az anyag nem vész el, csak átalakul!