Másnak is feltűnt már, hogy a közlekedésben tematikus napok vannak? Ha egy hülyével találkozol az úton, akkor aznap még fogsz néhánnyal, akik pontosan ugyanazt csinálják.
Nem tudom, mi húzódik a jelenség hátterében, sokáig idegesített a dolog, de most már örülök, mert legalább tudom, hogy aznap mire készüljek.
Például a múltkor az előttem haladó kocsi csak úgy volt képes sávot váltani, hogy előtte teljesen lefékezett.
Ezt aznap megismételték még vagy hárman.
Aztán egy másik nap volt a kihalt-telephelyről-forduljunk-ki-a-motoros-elé világnap, megint vagy három-négy ilyenbe futottam bele, ami azért jó, mert az útnak azon a szakaszán végülis csak öt telephely van.
Ma eltévedt-gyalogosok-sétafikálnak-a-négy-vagy-több-sávos-úton-keresztbe ünnep van.
Veletek is előfordulnak ilyen világnapok?