Utoljára talán akkor selejteztem egy nagyobbat, amikor költöztem... a költözés ezért is jó... az ember kétszer is meggondolja, hogy mit cipeljen magával. Viszont 15 év után ugyanabban a házban irdatlan mennyiségű cucc tud összegyűlni. Pláne most, hogy már a gyerekek is itt vannak.
Korábban már olvastam egy Feng Shui könyvet a tértisztításról, aminek a címe "Rend a lelke mindennek". Nagyon jól és egyszerűen le van benne írva, hogy miért jó az, ha nem halmozunk fel fölösleges dolgokat, ha rendet és tisztaságot tartunk, a csí jobban tud áramlani, és az jó. Akkor is kaptam egy nagyobb lendületet, de ez most valami más.
Marie Kondó könyvének a címe is ugyanez: Rend a lelke mindennek - ha már ennyien mondják, akkor biztos úgy is van.
A Facén egy anyukás csoportban olvastam róla, és ott többen belevágtak a könyv alapján a rendrakásba. (Talán nem véletlen, hogy a kisgyerekes anyukáknak egy idő után tele lesz a hócipőjük a sok holmival...)
Megvettem hát a könyvet én is, mert kíváncsi voltam. Elolvastam, és szinte beszippantott. Tulajdonképpen alig van benne több info annál, amit a neten is megtaláltam róla, mégis lett néhány komoly felismerésem a könyvnek köszönhetően.
Az egyik pl. az, hogy mekkora szívás már megörökölni mások cuccait... Évtizedek óta hurcolom magammal Apám és a nagyszüleim komplett konyhafelszereléseit, és az egész családom összes könyvét, amiktől nincs szívem megválni, hiszen nekik azok nyilván fontosak voltak.
Az sem segített a holmijaim mennyiségének minimalizálásában, hogy a húgaim és később Anyám is kiköltöztek az USÁ-ba, hiszen amit nem tudtak magukkal vinni, azt itt hagyták nekem.
Persze nem szeretném másokra kenni a rengeteg felhalmozott cuccot, mert azért sáros vagyok én is bőven a turizással (erről mostanában egész jól leszoktam), és az emlékekhez való ragaszkodással (már alig várom, hogy eljussak a felső szekrényig, és kidobhassam az első szerelmem bal kezéről készült gipszlenyomatot és az aerobic edző korszakomból őrizgetett aerobic zenekazettákat).
A selejtezést nálam még az is akadályozza, hogy sokáig úgy gondoltam, hogy majd eladom, ami nem kell, hiszen másnak még hasznos lehet, meg amúgy is pazarlás lenne kidobni hibátlan dolgokat. Pár évig vateráztam is, aztán amikor besokalltam tőle, hogy a "vevő" elvárná, hogy a 100 Ft-ért megnyert bármit még házhoz is szállítsam, akkor átadtam a lehetőséget Nórinak, aki még pár évig tárolta a lomjaimat.
Szép csendben elpötyögtek, jött belőle némi zsebpénz hébe-hóba, de aztán, amikor a szülőházából saját lakásba költözött, akkor egy lendülettel megszabadultunk mindentől és odaadtuk a maradékot valami jótékonysági alapítványnak.
A KonMari módszer kitalálója azt mondja, hogy mindent ki kell dobni, ami nem tölt el jó érzéssel. Ez mindenre vonatkozik, kezdve a ruhákkal, a megfelelő (általa kitalált) sorrendet követve a könyveken és az iratokon keresztül a kritikus emléktárgyakig.
Nem azon kell agyalni, hogy hogy tudnánk még több tárolóhelyet kialakítani a lakásban, hanem nem kell megtartani azokat a cuccokat, amiket amúgy is a szekrény tetejére ráépített kiegészítő polcra tennénk egy praktikus kis dobozba. (Mondanom sem kell, hogy ebben is magamra ismertem, hiszen amikor a tetőt és a padlást újítottuk fel, külön kérésem volt, hogy ha már fel lehet végre menni, és tisztaság is van, legyenek polcok kialakítva, ahova felhordhatom a holmikat.)
Bár jelenleg két gyerek mellett nem sok esélyem van, hogy igazából belevágjak a konmaris selejtezésbe, azért a saját szekrényemben már egyszer átfutottam a holmikat. A képeken egy zsák ruha kiselejtezése után tisztán látszik, hogy a szekrény még mindig tele van.
A kocsiban pedig azok a kisfiú ruhák láthatók, amik úgy az első két évben gyűltek össze, csak eddig nem találtam az enyémnél kisebb fiút, akinek odaajándékozhattam volna.
Már most úgy érzem, hogy fellélegeztem, bár még egyáltalán nem látszik a változás. Viszont ha majd elkezdődik az óvoda (meg a bölcsőde), akkor tuti ki sem lehet majd robbantani a lakásból addig, amíg mindent ki nem dobtam.
Legújabb ötletem egyébként az, hogy a Cseritinek fogom odaajándékozni a kiselejtezett cuccokat... pedig anno a turkabulik is nagyon hangulatosak voltak, meg a jótékonysági ruhabörze is szuper ötlet volt szerintem.
Korábban már olvastam egy Feng Shui könyvet a tértisztításról, aminek a címe "Rend a lelke mindennek". Nagyon jól és egyszerűen le van benne írva, hogy miért jó az, ha nem halmozunk fel fölösleges dolgokat, ha rendet és tisztaságot tartunk, a csí jobban tud áramlani, és az jó. Akkor is kaptam egy nagyobb lendületet, de ez most valami más.
A Facén egy anyukás csoportban olvastam róla, és ott többen belevágtak a könyv alapján a rendrakásba. (Talán nem véletlen, hogy a kisgyerekes anyukáknak egy idő után tele lesz a hócipőjük a sok holmival...)
Megvettem hát a könyvet én is, mert kíváncsi voltam. Elolvastam, és szinte beszippantott. Tulajdonképpen alig van benne több info annál, amit a neten is megtaláltam róla, mégis lett néhány komoly felismerésem a könyvnek köszönhetően.
Az egyik pl. az, hogy mekkora szívás már megörökölni mások cuccait... Évtizedek óta hurcolom magammal Apám és a nagyszüleim komplett konyhafelszereléseit, és az egész családom összes könyvét, amiktől nincs szívem megválni, hiszen nekik azok nyilván fontosak voltak.
Az sem segített a holmijaim mennyiségének minimalizálásában, hogy a húgaim és később Anyám is kiköltöztek az USÁ-ba, hiszen amit nem tudtak magukkal vinni, azt itt hagyták nekem.
Persze nem szeretném másokra kenni a rengeteg felhalmozott cuccot, mert azért sáros vagyok én is bőven a turizással (erről mostanában egész jól leszoktam), és az emlékekhez való ragaszkodással (már alig várom, hogy eljussak a felső szekrényig, és kidobhassam az első szerelmem bal kezéről készült gipszlenyomatot és az aerobic edző korszakomból őrizgetett aerobic zenekazettákat).
A selejtezést nálam még az is akadályozza, hogy sokáig úgy gondoltam, hogy majd eladom, ami nem kell, hiszen másnak még hasznos lehet, meg amúgy is pazarlás lenne kidobni hibátlan dolgokat. Pár évig vateráztam is, aztán amikor besokalltam tőle, hogy a "vevő" elvárná, hogy a 100 Ft-ért megnyert bármit még házhoz is szállítsam, akkor átadtam a lehetőséget Nórinak, aki még pár évig tárolta a lomjaimat.
Szép csendben elpötyögtek, jött belőle némi zsebpénz hébe-hóba, de aztán, amikor a szülőházából saját lakásba költözött, akkor egy lendülettel megszabadultunk mindentől és odaadtuk a maradékot valami jótékonysági alapítványnak.
A KonMari módszer kitalálója azt mondja, hogy mindent ki kell dobni, ami nem tölt el jó érzéssel. Ez mindenre vonatkozik, kezdve a ruhákkal, a megfelelő (általa kitalált) sorrendet követve a könyveken és az iratokon keresztül a kritikus emléktárgyakig.
Nem azon kell agyalni, hogy hogy tudnánk még több tárolóhelyet kialakítani a lakásban, hanem nem kell megtartani azokat a cuccokat, amiket amúgy is a szekrény tetejére ráépített kiegészítő polcra tennénk egy praktikus kis dobozba. (Mondanom sem kell, hogy ebben is magamra ismertem, hiszen amikor a tetőt és a padlást újítottuk fel, külön kérésem volt, hogy ha már fel lehet végre menni, és tisztaság is van, legyenek polcok kialakítva, ahova felhordhatom a holmikat.)
Bár jelenleg két gyerek mellett nem sok esélyem van, hogy igazából belevágjak a konmaris selejtezésbe, azért a saját szekrényemben már egyszer átfutottam a holmikat. A képeken egy zsák ruha kiselejtezése után tisztán látszik, hogy a szekrény még mindig tele van.
A kocsiban pedig azok a kisfiú ruhák láthatók, amik úgy az első két évben gyűltek össze, csak eddig nem találtam az enyémnél kisebb fiút, akinek odaajándékozhattam volna.
Már most úgy érzem, hogy fellélegeztem, bár még egyáltalán nem látszik a változás. Viszont ha majd elkezdődik az óvoda (meg a bölcsőde), akkor tuti ki sem lehet majd robbantani a lakásból addig, amíg mindent ki nem dobtam.
Legújabb ötletem egyébként az, hogy a Cseritinek fogom odaajándékozni a kiselejtezett cuccokat... pedig anno a turkabulik is nagyon hangulatosak voltak, meg a jótékonysági ruhabörze is szuper ötlet volt szerintem.
