Miután szerdán előadtuk a "hülye magyar turista gyalogol New York-ban" című nagyjelenetet, ma az "idióta magyar turisták bringáznak New York belvárosában" című attrakció következett. Úgy kezdődött, hogy reggeli után elcsatangoltunk a parti bringakölcsönzőbe, ahol mint kiderült, hiába jogosít a kártyánk az ingyenes bringázásra (is), beolvasni csak a pár kilométerrel arrébb elhelyezett másik kölcsönzőben tudják, így jó pénzért el kell taxiznunk odáig, hogy aztán ingyen biciklizhessünk. Itt sem működik minden mindig tökéletesen. A taxis ezúttal egy Montenegróból elszármazott középkorú férfi volt, messze a legrendesebb és legjobb fej eddig élményeink közül, nem csak azért, mert kelet-európai szokás szerint leállította a taxiórát, és az előre megbeszélt árért szállított minket a túlvégre.
Szóval béreltünk biciklit, kényelmesen eltekeregtünk a parton (na, jó, a kényelmes erős túlzás, a keresztanyám mint kiderült, életveszélyesen nyomja), majd félig át a Brooklyn hídon (merthogy van külön sáv a futóknak és bringásoknak) és vissza, aztán a park parkosabb részein cammogtunk, ahol is megtekintettük, mit csinálnak az átlag New Yorkiak szombaton. A hatalmas, vízparti parkokban (figyelem, kedves budapesti városvezetés: a parton nem az autók mászkálnak, hanem sétányok és parkok szolgálják a lakosság kikapcsolódását!) az emberek futkároznak, kutyát sétáltatnak, halásznak, halat pucolnak és beleznek, a parkban kosár -, és rögbimeccsek is zajlottak.
Brooklyn Bridge by bike
A nyugi után pedig következett a belvárosi jam, hiszen a Central Parkot céloztuk be magunknak, ami - mint azt neve is mutatja - kábé a város közepén van. Azt kell, hogy mondjam, hogy a kívülről kaotikusnak látszó közlekedés nem is olyan vészes, mindössze egy Nissan húzta rám a kormányt és egy rendőrvontató (tudjátok, amivel elvontatják a rossz helyen parkolókat) óhajtott rámtolatni, ami a hazai helyzethez viszonyítva azért egész jó arány. De a közlekedésről majd még később
Miután lejárt a négy óránk és a Central Parknál visszaadtuk a bringákat, megint felfedeztünk egy fantasztikus ebédlőhelyet: megint egy élelmiszerboltról van szó (Food Market, milyen szerény), salátabárral a közepén, ahogy azt otthon is szokták bizonyos láncok. Azám, de a salátabár itt nem egy pici pultocskát jelent, hanem két pultnyi hidegételt, két pult salátát, ugyanennyi melegételt, desszertet, és meleg levest! És természetesen mindehhez a bolt területéről is bőven lehet válogatni a már ismertetett illetve soha nem látott mennyiségű eledelből. Képzeljétek el: az egész legalább akkora, mint itthon egy átlag Interspar, de csak kaja van benne! Hmm...
Telipocak királylány és a többiek ebéd után átszaladtak a Természettudományi Múzeumba, ahol két fő cél volt: IMAX mozi és dinoszauruszok. Az IMAXot állítólag lekéstük, legalábbis a pénztárnál a nő azt állította, hogy ne is vegyünk már rá jegyet, mert négy perc múlva kezdődik az előadás, és a múzeum túlvégében van a mozi, kizárt, hogy elérjük. Nem ismeri ez még a magyarokat
De végül csak magával, illetve a múzeummal szúrt ki, ugyanis tehetségesen odaértünk kezdés után fél perccel, de mivel az IMAX saját pénztára már zárva volt, naagy, csillogó bociszemeinknek köszönhetően végül ingyen ültünk be és tekintettük meg a Hubble történetét. A dolog egyetlen hátulütője volt, hogy mivel elmoziztuk az időt, lemaradtunk a dínókról:'(
Múzeum és óriásszúnyog
Azonban a parknak van még egy igen érdekes tulajdonsága: bárhol megyek be és bárhol jövök ki, mindig máshol vagyok, mint ahol hiszem hogy vagyok, és ahol akarok lenni. Egészen pontosan a park ellenkező oldalán. Lehet, hogy az én tájékozódásommal van a baj, de hiába közelítem meg tudományos alapon a dolgot (például alaposan megnézem, melyik felhőkarcoló felé kell közelítenem) egyszerűen nem megy.
Ha Central Park, akkor mókusok. El sem hiszem, hogy róluk még nem beszéltem. Rengeteg van belőlük, de tényleg! Ugrabugrálnak a fákon, szaladgálnak a földön, szociális életet élnek, és sandán néznek a sok hülye turistára, akik megállás nélkül fényképezik őket. Ha az ember megáll nyugton és körülnéz, szerintem 8-10 mókust simán össze lehet számolni, keresés nélkül: és ha alaposabban megtekintjük a környéket, legalább ugyanennyi van még ott álcázva. Nem csak szürke, hanem fekete kiadásban is léteznek Megpróbáltam hazahozni egyet, de az istennek nem akart önként beugrálni a táskámba.
Továbbra is fenntartom azon véleményem, hogy a város, mely soha nem alszik, (és amúgy is olyan, mint egy tízmilliós Sziget-fesztivál) nekem való hely. Csak ne lenne ilyen piszok drága.
Levezetésnek mi más? Times Square, naná.
Szóval béreltünk biciklit, kényelmesen eltekeregtünk a parton (na, jó, a kényelmes erős túlzás, a keresztanyám mint kiderült, életveszélyesen nyomja), majd félig át a Brooklyn hídon (merthogy van külön sáv a futóknak és bringásoknak) és vissza, aztán a park parkosabb részein cammogtunk, ahol is megtekintettük, mit csinálnak az átlag New Yorkiak szombaton. A hatalmas, vízparti parkokban (figyelem, kedves budapesti városvezetés: a parton nem az autók mászkálnak, hanem sétányok és parkok szolgálják a lakosság kikapcsolódását!) az emberek futkároznak, kutyát sétáltatnak, halásznak, halat pucolnak és beleznek, a parkban kosár -, és rögbimeccsek is zajlottak.
Brooklyn Bridge by bike
Miután lejárt a négy óránk és a Central Parknál visszaadtuk a bringákat, megint felfedeztünk egy fantasztikus ebédlőhelyet: megint egy élelmiszerboltról van szó (Food Market, milyen szerény), salátabárral a közepén, ahogy azt otthon is szokták bizonyos láncok. Azám, de a salátabár itt nem egy pici pultocskát jelent, hanem két pultnyi hidegételt, két pult salátát, ugyanennyi melegételt, desszertet, és meleg levest! És természetesen mindehhez a bolt területéről is bőven lehet válogatni a már ismertetett illetve soha nem látott mennyiségű eledelből. Képzeljétek el: az egész legalább akkora, mint itthon egy átlag Interspar, de csak kaja van benne! Hmm...
Telipocak királylány és a többiek ebéd után átszaladtak a Természettudományi Múzeumba, ahol két fő cél volt: IMAX mozi és dinoszauruszok. Az IMAXot állítólag lekéstük, legalábbis a pénztárnál a nő azt állította, hogy ne is vegyünk már rá jegyet, mert négy perc múlva kezdődik az előadás, és a múzeum túlvégében van a mozi, kizárt, hogy elérjük. Nem ismeri ez még a magyarokat
De végül csak magával, illetve a múzeummal szúrt ki, ugyanis tehetségesen odaértünk kezdés után fél perccel, de mivel az IMAX saját pénztára már zárva volt, naagy, csillogó bociszemeinknek köszönhetően végül ingyen ültünk be és tekintettük meg a Hubble történetét. A dolog egyetlen hátulütője volt, hogy mivel elmoziztuk az időt, lemaradtunk a dínókról:'(
Múzeum és óriásszúnyog
Már majdnem elpityeregtem magam, hogy itt vagyok a világ legnagyobb dínócsontjainak közelében, és egyet sem láthatok, de a hazaút a Central Parkon vezetett, így idővel megvigasztalódtam. Azalatt a kb. fél óra alatt, amíg keresztül mentünk rajta, megszámoltam egy gördiszkót, két szabadtéri koncertet valamint egy ingyenes argentin tangó oktatást, szóval el vagyok bűvölve. Ezeken a programokon nem csak a fiatal ráérő punkok szórakoznak, hanem idősek, fiatalok, feketék, fehérek abszolút vegyesen, a görisek és a tangósok egyaránt piszok jól tudnak táncolni, flikk-flakkozni, annyira, hogy be sem mertem volna állni közéjük. Az idősebbek is simán pörögnek-forognak, ugrabugrálnak.
Azonban a parknak van még egy igen érdekes tulajdonsága: bárhol megyek be és bárhol jövök ki, mindig máshol vagyok, mint ahol hiszem hogy vagyok, és ahol akarok lenni. Egészen pontosan a park ellenkező oldalán. Lehet, hogy az én tájékozódásommal van a baj, de hiába közelítem meg tudományos alapon a dolgot (például alaposan megnézem, melyik felhőkarcoló felé kell közelítenem) egyszerűen nem megy.
Ha Central Park, akkor mókusok. El sem hiszem, hogy róluk még nem beszéltem. Rengeteg van belőlük, de tényleg! Ugrabugrálnak a fákon, szaladgálnak a földön, szociális életet élnek, és sandán néznek a sok hülye turistára, akik megállás nélkül fényképezik őket. Ha az ember megáll nyugton és körülnéz, szerintem 8-10 mókust simán össze lehet számolni, keresés nélkül: és ha alaposabban megtekintjük a környéket, legalább ugyanennyi van még ott álcázva. Nem csak szürke, hanem fekete kiadásban is léteznek
Megpróbáltam hazahozni egyet, de az istennek nem akart önként beugrálni a táskámba.
Szürke und fekete mókuss
Továbbra is fenntartom azon véleményem, hogy a város, mely soha nem alszik, (és amúgy is olyan, mint egy tízmilliós Sziget-fesztivál) nekem való hely. Csak ne lenne ilyen piszok drága.
