Street Racer STR motoros kesztyű a MotoZemtől

Gazdag-e vagy szegény?

Szerintetek mi a gazdag és mi a szegény?

Amikor általános iskolába kezdtem járni, volt egy osztálytársam, a Melinda. Ők egy fele akkora panellakásban laktak mint mi, a kertesházban. Néhányszor elmentünk hozzájuk, volt tesója, zsezsegő vidám családja, állandóan valaki csinált valamit és baromi jó volt náluk lenni. Nagyimmal mentünk mindig hozzájuk, mert Mama mindig kísért a suliba oda meg vissza, és a Melinda szülei értékelték hogy a két kislány nem egyedül ténfereg hazafelé, hanem van mellettük egy fölnőtt. Meli ezt elmesélte az őseinek, és egyik alkalommal péntek délután behívtak minket, aztán párszor így ott ragadtunk náluk egy kicsit délutánra. Klassz kis család volt, állandóan jöttek-mentek náluk az emberek, volt valami géemkázás. Aztán valahogy anyám fülébe jutott a dolog, mert a szülőin a Melinda szülei próbáltak vele is barátkozni, így aztán elmaradtak a Melindáék mert le lettünk tiltva róluk. Túlságosan normálisak voltak anyámnak... "Azokról a seftes ügyeskedőkről szokjatok le mert kitaposom a beleteket!" - mondta ő, aki a piacolós 20 kilós nagy nájlonszatyorban hordta ki a bocicsokit meg az amószappant Romániába Caucescu idején... és a vámosnak 3 tábla bocival takarta le a szemét, hogy az "ne lássa" mi van nála.. Régi szép idők... :)
Szóval a Meliékről én azt gondoltam anno 6-7 évesen, hogy ők gazdagok. Gazdagabbak nálunk, mert mindig valami történik velük és állandóan jönnek-mennek, vidámak és jókedvűek, mindenből megkínáltak, volt náluk örsi gyűlés is, párizsis vajaskenyérrel, teával, stb.
Hozzánk soha se jöhetett senki se látogatóba ("itt nem fognak gyerekbandák törni-zúzni"), és sose volt nyüzsgés, csak anyám pasijai jöttek-mentek (inkább mentek). Egyszer a Mamát megkérdeztem, hogy a Melindáék ugye gazdagabbnak számítanak nálunk? Náluk mindig van vendég és állandóan mennek valahová (sokat kirándultak a közeli hegyekben, az Omszky-tóra jártak horgászni - kb 10 km-es körzeten belül ezek mindenhová jártak ahová érdemes volt eljutni szabadidőben), ezt azért tudják megtenni, ugye? Máig emlékszem a Mama megrökönyödött tekintetére, és elképedő hangjára, ahogy kérdezte miből gondolom ezt. Aztán elgondolkozott és azt mondta: hát látod, ezt most nem tudom. Fele akkora lakásuk van mint nekünk és nincs kertjük sem, de azt hiszem valahol ők gazdagabbak. Pénzben nem biztos, de másban igen. Sok barátságos ember veszi őket körül, és ez nagy érték. Így Melindáékat én elkönyveltem magamban gazdagnak. Mai eszemmel visszanézve ők bizony nem voltak gazdagok. Panelban éltek és olcsó ruháik voltak, de valahogy nagyságrendekkel magasabb komfortfokozaton élték az életüket, mint mi. Ha párizsis kenyeret tudtak adni az örsi gyűlésen a többi gyereknek is, nemcsak szimpla vajaskenyeret, Meli anyja már tök büszke volt : úgy hozta be a párizsiskenyeret mintha kaviárt tálalt volna. :) Öntött hozzá finom citromos-cukros teát, és a gyerekbandának ez már maga volt a kánaán. Az első két évet az általános iskolában én szerettem, az jó kis osztály volt, egy faluból kb egy szintről, abban a korban meg még nem foglalkoztunk egymás dolgaival, kinek mi van, és az mennyit ér.

Aztán jött a harmadik osztály. Felvettek a Rádió Gyermekkórusába, onnantól kezdve napi 20 km ingázás oda-vissza a nagy büdös Pöstbe, és egy teljesen másik életfelfogásba csöppentem. Diplomás orvosok, mérnökök gyerekei közé, akiknek volt Trapper farmerjük, tízóraira téliszalámis kenyeret kaptak csinos kis uzsonnás dobozban paradicsommal-paprikával, és autóval hozták-vitték őket a suliba. Volt aki még nem utazott sosem villamoson, buszon, és csodálkozva kérdezték mi az a HÉV amivel én járok? Az osztályban volt még 3-4 hozzám hasonló "vidéki", aki messziről ingázott be (mások egyedül persze, nem volt ráérős nagyi), mi külön a szegény kasztot alakítottuk az osztályban. Általánosban nem tudtam megérteni miért vagyok én kevesebb, hogy nem hordok farmernadrágot, nem tudok hozzászólni az Izaurához (akkoriban az volt az anyátok közt), mert nincs tévénk, és hogy a sárga kohinoor ceruza miért nem menő annyira mint a színes borítású másik grafitceruza. Azóta már látom miről szól ez, ha valami belül hiányzik, a népek ott kompenzálnak ahol látszik: a külsőségeken.
Egyszer kaptam egy nagyon finom illatú szagos radírt, na akkoriban kezdtem "asszimilálódni" az osztályban (végre volt valami menő cuccom ami nekik nem), aztán egyik alkalommal Mama azt mondta vigyek be franciadrazsét és kínálgassam szét, így azonnal megugrott a népszerűségem. Szánalmasnak találtam, hogy a fél osztály jött csokiscukrot kunyerálni (fordítom a fiatalabbaknak, a mostani menő M&M's csokibogyó megfelelője a szociban) azok után, hogy előző héten még csúfoltak, hogy egy csóró vagyok mert nincs farmerom. A különösen hangosan csúfolódónak megejtettem, hogy neked nem adok, mert csóró vagy és sose hozol be semmit. Másnap hozott be egy kiló zselés szaloncukrot, mert apukája azt mondta, hogy az ő lányát senki se csórózza le... :D Szimpla hiúságból, mert apukának így volt elég hosszú. Hát no, a második és a harmadik osztályos osztálytársaim között igen nagy volt a profilváltás. Megtanultam ki a szegény és ki a gazdag. Vagy legalábbis ki az, aki annak látszik.
Azóta finomodott a dolog, látom vannak árnyalatok is bőven: akik szeretnének gazdagnak látszani. Pasim is volt ilyen: állandóan státusszimbólumokra vadászott, azért hajtotta szét magát: egy új laptop, akkoriban jöttek be a lapos tévék, autó, menő telefon, stb stb - miközben a mi kapcsolatunk meg szarrá ment, mert este már beszélgetni se maradt öt perc energiánk egymással...) Aztán volt a jól kereső korszak után egy olyan Szolnokon másfél évig, hogy Mama hordta utánunk a krumplit meg a lekvárt, mert annyira szarban voltunk, hogy húst sem ettünk, csak szóját tudtam főzni nagy ritkán. Ment a zsírosdeszkázás meg a piacról az olcsóbb élelmiszerek beszerzése (volt hogy átválogattam a kidobott rekeszek tartalmát...) Aztán most megint jobb, tizenévek múltak el azóta, sokféle gazdagot és szegényt láttam. Amikor céget csináltam és híre ment hogy ügyvezető kislány vagyok, a pasik felfigyeltek rám, menő csaj lettem. Volt franciadrazsém, vazzeg... Ilyen ez. Van ki okkal és van ki ok nélkül szegény vagy gazdag, de egy óriási dolog különbözteti meg őket. Hogy minek érzik magukat. Vannak lelki nyomorékok akik már nem tudják hogyan veressék magukat hogy megmutassák mennyire menők és mennyi kes van, vannak emberek akiknek tényleg van és nem kérkednek vele. Méltósággal viselik sorsukat, függetlenül attól, hogy melyik oldalon vannak: a "szegényen" vagy a "gazdagon".

Gazdagnak látszani és gazdagnak érezni magad, az nem ugyanaz.

Pölö én gazdagnak érzem magam. Na jó, pontosítok, vagyis az életemet érzem annak, nem a pénztárcám... :) Vannak barátaim, tökjó kreatív melóm van (na jó, van amikor csak a szopás van azzal is, de hát ezt választottam), fizetnek is érte ha jól csinálom, mi kell még? Van motorom is (igaz lassan többszörösen is nagykorú), van otthonom, van mit enni, van izgalom, amikor legózni kell hogy minden kijöjjön amit szeretnék összehozni... A bakancslistám 35%-t már kipipálhatom, mi kell még? A pipa a maradék 65 %-hoz :D.
Most attól úgy se leszek boldogabb, ha én fingom össze a motorom ülését először (lád mekkora státusszimbólum az új motor), persze jó az új vas meg az új technológia, és menő ahogy végigmérik a vasat, és hajtani is jó (de fenntartani már nem szeretném a fél életemért cserébe). De akkor nem engem mérnek végig, hanem csak az anyagi lehetőségeimet. Nem az emberértéket, hanem a forintosított lehetőségeket nézik bennem. A franciadrazsét.

Van akinek a drazsé kell. Hát szopogassa....

Honnan számít egy ember gazdagnak? Mondjuk forintban?
  • Like
Reactions: 6 emberek

Hozzászólások

Most a golyókról volt szó. De szétoffoljuk a blogot :D

Érdekes amúgy, hogy ezt a kérdést különböző életszakaszokban, különböző tapasztalatokkal a hátad mögött máshogyan gondolja az ember.
 
Utoljára módosítva:
En gazdag vagyok szerintem.Mert soha nem erdekelt mas mit mond soha nem tudtak elöttem a penzel felvagni mindig leszartam.Evvel szembe ugy elek ahogy akarok akkor megyek es oda ahova akarok.Bejartam a fel vilagot van ket sajat motorom.(na jo egyik se vadiuj).Elek na jo a penztarcam üres a kartyat hiaba dugom be.De nekem jo a camping a sator nem kell hotel jokat tudok kajalni utszeli bodekban.Persze lehet ez masnak nem ertek.
Ja es megegy nagyon fontos.Egeszseges vagyok.
 
Érdekes téma, szerintem oldalakat lehetne róla filozofálgatni. Én valahogy úgy vagyok ezzel, hogy sosem vágytam sok pénzre, csak éppen annyira, amennyi elég. Úgy a minden napi élethez, ahhoz, hogy mindig tudjon kicsit előre lépni az ember. Én (ha most kizárólag a pénz szempontjából nézzük) úgy láttam eddig, hogy azok a legboldogabbak, akiknek van, de nem túl sok. Akinek nagyon nincs, az állandó stresszben él, hogy meddig lesz elég az a kis kevés, a túl sok feszültség pedig előbb utóbb kihat a magánéletre is. Akinek meg túl sok van, az egyre kevesebb dolognak tud örülni. Például gyerekkoromban nagyon vágytam a mekis kajára, mert azt csak nagyon ritkán ehettem és olyan "elérhetetlen" volt. Manapság bármikor megvehetném, de így már nem is olyan vonzó :) (és baromi egészségtelen) Viszont szívesen beülnék egy jó kis étterembe, de az meg olyan drága, csak ritkán tehetjük meg....akkor viszont örömet okoz.
Valahogy az ember mindig arra vágyik a legjobban, ami egy kicsit elérhetetlen és annak örül, amit nem kaphat meg minden nap. Ha túl sok pénzed van, a végén már nem lesznek buta kis vágyaid, semmilyen pénzen vehető tárgy nem fog örömet okozni.És most csak az anyagi dolgokról van szó. Mert mellé még betársul, hogy a legtöbb ember elkezd érdekből barátkozni veled, és ha véletlenül panaszkodni mersz, biztos lehetsz benne, hogy megkapod a hátad mögött: "mit sír ez, hisz annyi pénze van..."
Pedig szerintem a pénz nem boldogít, max könnyebbé teheti az életet, de csak egy szintig.
Mint mindenben valahol itt is a középút a legjobb. :) És ami biztos: önmagában a pénz, még soha senkit nem tett boldoggá...legalábbis szerintem.
 
Utoljára módosítva:
Suzanne, na leírtad, hogy apám milyen lett a pénz hatására. Semminek nem tud örülni igazán, mert úgy is bármit bármikor megkaphat. Szerencsére Anyum a normális kategóriába maradt, ami engem is vezet előre, hogy ne legyek hülye picsa vagy egy sznob bunkó. Szeretnék szimpla bunkó maradni :D
 
Nekem meg van egy ismerősöm amelyik túljutott azon a ponton, amin a faterod. Nem tud örülni valóban semminek, és úgy érzi bárkit/bármit pénzért megszerezhet. A csúcson érzi magát, de már lejtőn van szerintem, bőven. Pávaként pöffeszkedik a zsével, ahol tud reprezentál vele, és mostanában meg elkezdte nem kifizetni az embereit, akik szépen kezdenek elpárologni tőle. Az antialkeszok már régen leléptek mellőle, mostanában meg a toleránsok is. A második embere jött át hozzám idén dolgozni... Mivel elkezdett elég keményen inni, csak a szesztestvéreivel van jóban (lásd azokkal az alkalmazottaival akik vele isznak), a normálisabbak meg elkezdtek leépülni körülötte. Na az ő alkalmazottja a seggéből rakétázó. A fia végigdolgozta neki a decembert, többmillás áru ment át a gyerek kezén, és 12 ezer Ft körüli összeggel nem tudott elszámolni. Ezért kitagadta, és úgy néz ki ezek szerint a néhány hónapos unokája se lehet valami érdekes...
 
Nekem a legszebb érzés az volt mikor mentem pendriveot venni és mondta, hogy neki is kéne a céghez. Vettem 4 db 4 gigásat, hazavittem, számlával mindennel odaadtam neki. Néhány hónap múlva meg elémállt, hogy ÉN biztos ELLOPTAM pendriveokat és ELADTAM! Mert nem találja... szerinted hogy esett? Pedig ha kérnék fél milliót nem hülyeségre, odaadnánk, de én lopnék tőle 20.000 Ft értékben? Kurva jól esett az amúgy se felhőtlen apa-lánya kapcsolatunknak...
 
...eh.... baccameg....
....aztán kiderül hogy elhányta, vagy valaki más elvitte/kölcsönvette...?
 
Azóta sincs meg, de már az enyém is rég elveszett :D
Amúgy faternak mániája, hogy dugdos, szóval azok a pendriveok kitudja hol lehetnek, de tuti nem másnál :D
 
Pénzben nem lehet kifejezni a gazdagságot. Van akinek milliárdjai vannak, és szegénynek érzi magát, és van, aki 100 000-ből gazdálkodik, mégsem szűkölködik.
A gazdagság egy érzés... Mindenképp jobb érzés, mint szegésznek érezni magad...
 
Én mindig Jutkát "irigyeltem", a gimiskori barátnőmet. Akitől el voltam tiltva, mert "osztályon aluli". Ugyanis ők tanyán laktak! Voltak teheneik, abból éltek, nem is rosszul. Nem voltak milliomosok, de anyagi gondok se voltak, futotta még pár éves robogóra is. (Ezt irigyeltem leginkább, életem meghatározó élménye volt, amikor mehettem vele pár métert! Meg amikor én bringával voltam, Jutka robival, a vállába kapaszkodtam és húzott, "hasítottunk mint állat".) Imádtam náluk lenni! Csend volt, nyugalom volt. Jutka nem kapott gyomorgörcsöt attól, ha meghallotta hazajönni az apját, nem üvöltöztek vele, ha a két forinttal drágább akármit vette meg a boltban. Az anyja kicsit hülye volt, párszor a fejéhez vágta, hogy miért nem kapartatta el, amikor még lehetett volna, de ezt leszámítva ott béke volt.
Apám a szememben szegény ember. Igaz, egy nap alatt is meg tudja keresni a havi fizumat, de nagyon szegény. Nem tudom, tudja-e mi a szeretet, nem hiszem, nem volt kitől megtanulnia. Talán az, hogy egyedül kellett töltenie a szentestét, mert mindkét barátnője nélküle szervezett programot, megmozdított valamit benne, mert másnap, a "családi" ebéden olyan emberi arcát mutatta, amilyet még nem láttam.
 
:) Én a kulcsaimat szoktam elhányni. Sándoron keresem, mert mindig ő tudja/megtalálja merre vannak.... :D Az esetek 30%-ban egyébként szó nélkül elviszi, de a maradék 70%-ban ő találja meg . Így ő a felelős a kulcsaimért, evidens, ő dugdossa őket mindig.... :D :D :D
 
ezt nagyon klasszul összeraktad, Mina :ok: Továbbra is és egyre jobban örülök, hogy ismerhetlek :sze:

És hogy konkrétan én mit gondolok erről... Seneca, kedvenc bölcselkedőm ezt írta erről: "Nem az a szegény, akinek kevés a vagyona, hanem aki többre vágyik." Ezt egy kicsit továbbgondolva számomra az jön ki belőle, hogy gazdag ember az, akinek minden megvan az életében, amire vágyik - de hogy kinél mi ez, az egyénenként változó.
Abszolút Suzanne-val értek egyet: én sem vágytam soha a csillagos eget, csak egy békés, kiszámítható, stabil anyagi biztonságot kerestem mindig. Most ez megvan, és gazdagnak érzem magam, mert az anyagi dolgoknál sokkal fontosabb vágyaim is épp beteljesültek: vannak barátaim, van körülöttem szeretet, harmónia, békesség, vannak élményeim, és a szabadidőmben olyan emberek vesznek körül, akiket magam választottam. :)
 

Blogbejegyzés információ

Szerző
Yamina
Olvasás
1,408
Hozzászólások
34
Utolsó frissítés

Motoros blogok további bejegyzései

Yamina további bejegyzései

  • Kukimágnes
    Tegnap elmentem a robesszal 160 km-re a kaptárgyárba lépkeret lécekért...
  • Változó korszakok
    Nehéz döntésre jutottam. Megvettem a Lóóóra a gumikat, aztán mondták...
  • Tagama
    Elment tavasszal. Nem tudtam elmenni a temetésére. Most sikerült...
  • A legnagyobb harcos elment...
    Azt hittem acélból van és sosem hal meg. A profilképén jó ideig egy kis...
  • Kegyelmi állapot
    Mostanában nem írtam blogot. Mert minek... Elfoglalat a kert, az...

Oszd meg ezt a bejegyzést

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére