Évek óta nézegetem itt a társaságokat és hát no, erőteljesen elszomorodok mindig, amikor a pénzen, és/vagy ostobaságon állnak vagy buknak barátságok...
Tudom, hogy létezik bizonyos fajta pénzfüggőség mindenkinél, de hiszek benne, hogy ez nem állhat a barátság útjába. Ellenpéldát meg egy csomót látok, néha ufónak is érzem tőle magam.... Ráadásul amikor az ostobaság pénzhiánnyal is van kombinálva, majd az hangoztatva is van, az meg végképp elkeserít...
Amikor én elkezdtem emberek közé járni már ifjabb titán koromban, rendkívül sokszor futottam bele abba a dologba, hogy egyszerűen NEM VOLT pénzem. Mégis, 18 évesen, pucér seggel siklóernyőztem, barlangásztam és ki tudja milyen más dolgokat próbáltam ki szimplán az emberek jóindulata által. A mai napig nem tettem le az A vizsgát siklóernyőzésből, de az Műegyetemi Repülősök klubjának és türelmes oktatóinak hála elég sok ernyőt megrángathattam és lelkesen rohangásztam két nyáron át fel-le a hegyen a 20 kilós zsákkal és beülővel. Akkoriban még csak álmodták a szabályozást és magasstarton is voltam, boldogan libegtem Óbuda felett és a Máriánál, meg repültem Gyöngyösnél a Sárhegyen és Pilisszentkereszten... Még vitorlásrepülőbe is beleraktak, állati jó volt. Csörlőzni nem engedtek, mert a vizsgára nem futotta, mondták nagyon szépen, ezt már azért nem lehet, mert ha leperecelsz és nincs papírod minket elpáholnak rendesen. Megértettem és megköszöntem hogy milyen jó hogy ők ezt így tudják, véletlenül sem szeretnék se bajt, se kellemetlenséget nekik. Barlangásztam és a motoros haverok fülét rágtam, hogy majd egyszer milyen motorra gyűjtsek, és a pucér valagam alá tegyenek már be valami kétkerekű izét, hogy érezzem a fillinget... Persze mindenféle szart mertek csak odaadni, aminek nem volt papírja, ha dobnék egy hátast valahol (dobtam is egy rendeset a gátoldalban), de én már halál boldog voltam és ment az ízirájderkedés... Egyik legszebb ifjúkori nyaramon majd egy hétig minden nap sárkányrepültem a Balaton naplementekor, + ingyen kempingeztünk és csak a kaját kellet állni... Másik évben meg egy közeli partszakaszon az egyik motoros haver csalt le minket vitorlázni, igazi Balatoni vitorlással, olyannal amik a képeslapon vannak...
Régebben boldogan meséltem mindenkinek, aztán leszoktam róla és csöndben örülök magamnak a megélt élményekkel. Mert időnként megkapom, hogy mert mázlista vagy, mert ilyen gazdagokhoz törleszkedtél, alattomosabbja meg megtalál ilyen kis naív kérdéssel is, hogy ilyen pasijaid voltak....nahát! azóta már biztos nem is tartod velük a kapcsolatot, pedig összehozhatnál valamelyikkel... Peeeeersze, kaparjál fickót magadnak, nehogymár a farkat is én vadásszam neked lusta némber.
Ilyenkor szoktam elmondani, hogy a balatoni sárkányrepülős héten minden reggel és este ki/be toltuk a sárkányokat a másfél km-re lévő reptérre: ez kb azt jelentette, hogy a sárkányrepülőről le kellett szedni a szárnyat (40 kg) és betolni külön a trájkot (120 kg) és a szárnyat is mert nem fért be a kemping hátsó kapuján. Göröngyös földúton kellett végigtolni, megizzadtunk mindig, de fájni sose fájt. Aztán ahol tudtunk még segítettünk: szórólapoztunk a túristáknak a vasútállomáson, a benzinkúton és a kempingben, elmentünk rendszeresen hideg dinnyéért, rozzant, kidobásra ítélt sörsátrat szereztünk mert a reptéren állati tűző meleg volt mindig, meg is faragtuk és onnantól kezdve volt már árnyék is a reptéren... Az alkonyati repüléseket meg azért kaptam, mert az egyik pilóta rájött, hogy mekkora buli, ha felvisz engem és a kemping felett látványos mutatványokkal szórakoztatja a népet, miközben én hangosan visítva élvezkedek mögötte, úgy, hogy az egész falu is hallja.... Másnap nem tudtunk elég korán felkelni és kitolni a szárnyasokat, hogy a lelkesedő német családok tobzódását lereptethesse a két pilóta.
Szóval persze, igen, odatörleszkedtem, de közben próbáltam hasznossá tenni magam. Sikerült mindig annyira, hogy az aktuális párommal se volt soha semmi gondjuk, és szerencsére abba is szorult annyi intelligencia hogy ő is próbálta magát minél hasznosabbá tenni a jóságokért cserébe... Ez idáig mindig megtérült, és ha ezeréve nem látott siklóernyős oktató megtalál a neten, felhív, hogy nahát Mina, te is motorozol, de jó, menjünk majd ha jó idő lesz, mert én is... pedig "potyáztam" nála sokat, mégis.
Ha vendégségbe megyek, alap, hogy én alkalmazkodom és nem hozzám alkalmazkodik a vendéglátó... A vendégség pedig nem csak a szó szerint értett háznál/családnál tett látogatás, hanem mindenféle gesztus ahol te csak látogató vagy, és az másnak a helye, ahol ő van otthon: a vállalkozásánál, a hobbizóhelyén, akárhol ahová meghívtak.
Nagyon sokan forintosítják a lehetőségeiket. Azt gondolják, hogy áh, neki erre nincs pénze, akkor meg se próbálja... hogy hasznossá tegye magát eszébe se jut... Kapni csak úgy lehet, hogy és adsz előtte. Elmondod mit szeretnél, mik a lehetőségeid, aztán mondanak rá valamit amiből a legjobbat kell kihozni. Ha vendégségbe hívnak, tedd magad hasznossá. Az elvárás nem működik: a vendéglátó nem egy fejőskecske akihez odamegyünk és addig vagyunk ameddig gondoljuk, és azt amortizálunk le amit jól esik. Ő van otthon, ő az úr a háznál, csak addig illik maradni, amíg látjuk, hogy neki jó. Ha ő x programot talált ki, akkor alkalmazkodunk, mert ő takarít utánunk, mert ő főzött nekünk és mert megtisztelt hogy az idejét ránk szánta, örömmel látott és készült ránk. Ha azt találta ki, hogy ide-vagy oda menne, megkérdezhetjük mehetünk-e vele tovább, a jelenlévők egy része ha elindul csapatosan, csatlakozhatunk-e...? Az ünnepeltként kezelt vendéglátó nem közétkezde vagy kocsma, hogy addig maradunk ameddig jólesik. Onnan is kivágnak ha egyszer vége a nyitvatartási időnek.
Van aki nem megy el egy welnessz buliba, mert ötezerrel többe kerül a szállás és azt elinná inkább. Nem a többiek jelenléte a fontos, hanem a megiható pia mennyisége.... forintosította a viszonyait. Mit vár ezek után az ilyen? Rendszerint ezek viszont örömmel tolják be bárhol a palacsintát és a szarvaspörköltet, a svédasztalt ők pusztítják le legelőször ha ingyen kaja van valami céges bulin, visszafelé meg igen keveseket hívnak. Sőt, ha a buli nem addig tart ameddig ők maguk jól érzik magukat, meg vannak sértve. Alkalmazkodni, hozzátenni, kérdezni, kommunikálni? Óh, nem, megsértődni, hogy nem úgy van ahogy ő képzelte, azt igen. Micsoda egy szemét vendéglátó, adott enni-inni, alapozott, és még máshová is el akar menni bulizni? De oda nem hívott! Vazzeg, ha könyörögnie kell, hát jobb is hogy nem mentél.... a kis szád talán minek van az arcodra rajzolva? Pláne ha a társaság egy része elindult, akkor mibe kerül rákérdezni? Jah, hogy az a paraszt külön szólt, hogy jöjjünk korábban, de mi inkább elmentünk máshová lakásháztűznézőbe....
Gyökerek ezek az ünnepeltek, nem azért vannak, hogy kiszolgáljon minket ahogy mi gondoljuk...?
Tudom, hogy létezik bizonyos fajta pénzfüggőség mindenkinél, de hiszek benne, hogy ez nem állhat a barátság útjába. Ellenpéldát meg egy csomót látok, néha ufónak is érzem tőle magam.... Ráadásul amikor az ostobaság pénzhiánnyal is van kombinálva, majd az hangoztatva is van, az meg végképp elkeserít...
Amikor én elkezdtem emberek közé járni már ifjabb titán koromban, rendkívül sokszor futottam bele abba a dologba, hogy egyszerűen NEM VOLT pénzem. Mégis, 18 évesen, pucér seggel siklóernyőztem, barlangásztam és ki tudja milyen más dolgokat próbáltam ki szimplán az emberek jóindulata által. A mai napig nem tettem le az A vizsgát siklóernyőzésből, de az Műegyetemi Repülősök klubjának és türelmes oktatóinak hála elég sok ernyőt megrángathattam és lelkesen rohangásztam két nyáron át fel-le a hegyen a 20 kilós zsákkal és beülővel. Akkoriban még csak álmodták a szabályozást és magasstarton is voltam, boldogan libegtem Óbuda felett és a Máriánál, meg repültem Gyöngyösnél a Sárhegyen és Pilisszentkereszten... Még vitorlásrepülőbe is beleraktak, állati jó volt. Csörlőzni nem engedtek, mert a vizsgára nem futotta, mondták nagyon szépen, ezt már azért nem lehet, mert ha leperecelsz és nincs papírod minket elpáholnak rendesen. Megértettem és megköszöntem hogy milyen jó hogy ők ezt így tudják, véletlenül sem szeretnék se bajt, se kellemetlenséget nekik. Barlangásztam és a motoros haverok fülét rágtam, hogy majd egyszer milyen motorra gyűjtsek, és a pucér valagam alá tegyenek már be valami kétkerekű izét, hogy érezzem a fillinget... Persze mindenféle szart mertek csak odaadni, aminek nem volt papírja, ha dobnék egy hátast valahol (dobtam is egy rendeset a gátoldalban), de én már halál boldog voltam és ment az ízirájderkedés... Egyik legszebb ifjúkori nyaramon majd egy hétig minden nap sárkányrepültem a Balaton naplementekor, + ingyen kempingeztünk és csak a kaját kellet állni... Másik évben meg egy közeli partszakaszon az egyik motoros haver csalt le minket vitorlázni, igazi Balatoni vitorlással, olyannal amik a képeslapon vannak...
Régebben boldogan meséltem mindenkinek, aztán leszoktam róla és csöndben örülök magamnak a megélt élményekkel. Mert időnként megkapom, hogy mert mázlista vagy, mert ilyen gazdagokhoz törleszkedtél, alattomosabbja meg megtalál ilyen kis naív kérdéssel is, hogy ilyen pasijaid voltak....nahát! azóta már biztos nem is tartod velük a kapcsolatot, pedig összehozhatnál valamelyikkel... Peeeeersze, kaparjál fickót magadnak, nehogymár a farkat is én vadásszam neked lusta némber.
Ilyenkor szoktam elmondani, hogy a balatoni sárkányrepülős héten minden reggel és este ki/be toltuk a sárkányokat a másfél km-re lévő reptérre: ez kb azt jelentette, hogy a sárkányrepülőről le kellett szedni a szárnyat (40 kg) és betolni külön a trájkot (120 kg) és a szárnyat is mert nem fért be a kemping hátsó kapuján. Göröngyös földúton kellett végigtolni, megizzadtunk mindig, de fájni sose fájt. Aztán ahol tudtunk még segítettünk: szórólapoztunk a túristáknak a vasútállomáson, a benzinkúton és a kempingben, elmentünk rendszeresen hideg dinnyéért, rozzant, kidobásra ítélt sörsátrat szereztünk mert a reptéren állati tűző meleg volt mindig, meg is faragtuk és onnantól kezdve volt már árnyék is a reptéren... Az alkonyati repüléseket meg azért kaptam, mert az egyik pilóta rájött, hogy mekkora buli, ha felvisz engem és a kemping felett látványos mutatványokkal szórakoztatja a népet, miközben én hangosan visítva élvezkedek mögötte, úgy, hogy az egész falu is hallja.... Másnap nem tudtunk elég korán felkelni és kitolni a szárnyasokat, hogy a lelkesedő német családok tobzódását lereptethesse a két pilóta.
Szóval persze, igen, odatörleszkedtem, de közben próbáltam hasznossá tenni magam. Sikerült mindig annyira, hogy az aktuális párommal se volt soha semmi gondjuk, és szerencsére abba is szorult annyi intelligencia hogy ő is próbálta magát minél hasznosabbá tenni a jóságokért cserébe... Ez idáig mindig megtérült, és ha ezeréve nem látott siklóernyős oktató megtalál a neten, felhív, hogy nahát Mina, te is motorozol, de jó, menjünk majd ha jó idő lesz, mert én is... pedig "potyáztam" nála sokat, mégis.Ha vendégségbe megyek, alap, hogy én alkalmazkodom és nem hozzám alkalmazkodik a vendéglátó... A vendégség pedig nem csak a szó szerint értett háznál/családnál tett látogatás, hanem mindenféle gesztus ahol te csak látogató vagy, és az másnak a helye, ahol ő van otthon: a vállalkozásánál, a hobbizóhelyén, akárhol ahová meghívtak.
Nagyon sokan forintosítják a lehetőségeiket. Azt gondolják, hogy áh, neki erre nincs pénze, akkor meg se próbálja... hogy hasznossá tegye magát eszébe se jut... Kapni csak úgy lehet, hogy és adsz előtte. Elmondod mit szeretnél, mik a lehetőségeid, aztán mondanak rá valamit amiből a legjobbat kell kihozni. Ha vendégségbe hívnak, tedd magad hasznossá. Az elvárás nem működik: a vendéglátó nem egy fejőskecske akihez odamegyünk és addig vagyunk ameddig gondoljuk, és azt amortizálunk le amit jól esik. Ő van otthon, ő az úr a háznál, csak addig illik maradni, amíg látjuk, hogy neki jó. Ha ő x programot talált ki, akkor alkalmazkodunk, mert ő takarít utánunk, mert ő főzött nekünk és mert megtisztelt hogy az idejét ránk szánta, örömmel látott és készült ránk. Ha azt találta ki, hogy ide-vagy oda menne, megkérdezhetjük mehetünk-e vele tovább, a jelenlévők egy része ha elindul csapatosan, csatlakozhatunk-e...? Az ünnepeltként kezelt vendéglátó nem közétkezde vagy kocsma, hogy addig maradunk ameddig jólesik. Onnan is kivágnak ha egyszer vége a nyitvatartási időnek.
Van aki nem megy el egy welnessz buliba, mert ötezerrel többe kerül a szállás és azt elinná inkább. Nem a többiek jelenléte a fontos, hanem a megiható pia mennyisége.... forintosította a viszonyait. Mit vár ezek után az ilyen? Rendszerint ezek viszont örömmel tolják be bárhol a palacsintát és a szarvaspörköltet, a svédasztalt ők pusztítják le legelőször ha ingyen kaja van valami céges bulin, visszafelé meg igen keveseket hívnak. Sőt, ha a buli nem addig tart ameddig ők maguk jól érzik magukat, meg vannak sértve. Alkalmazkodni, hozzátenni, kérdezni, kommunikálni? Óh, nem, megsértődni, hogy nem úgy van ahogy ő képzelte, azt igen. Micsoda egy szemét vendéglátó, adott enni-inni, alapozott, és még máshová is el akar menni bulizni? De oda nem hívott! Vazzeg, ha könyörögnie kell, hát jobb is hogy nem mentél.... a kis szád talán minek van az arcodra rajzolva? Pláne ha a társaság egy része elindult, akkor mibe kerül rákérdezni? Jah, hogy az a paraszt külön szólt, hogy jöjjünk korábban, de mi inkább elmentünk máshová lakásháztűznézőbe....
Gyökerek ezek az ünnepeltek, nem azért vannak, hogy kiszolgáljon minket ahogy mi gondoljuk...?
