Ezzel a blogbejegyzéssel egy blogsorozatot szeretnék indítani, amihez mindenki csatlakozhat és megírhatja a saját emberi dolgait.
Nekem már van is egy pár ötlet a tarsolyomban, és most leírom az egyiket.
Azt hiszem, minden motorosnak eljön az az idő az évben, amikor elkezd elgondolkozni azon, hogy hát most már bizony hideg van és lehet, hogy le kéne tenni a motort a télire. Ilyenkor már nem olyan kellemes hasítani az aszfaltot. Jéghideg szél, remegő test, párásodó sisak, a motor is nehezebben indul.
Mégis a kedvencem az egészben, amikor érzem, hogy az a bizonyos csepp az orromból elkezd lefelé indulni…
Amíg tud, addig szipog az ember, próbálja visszatartani, könyörög a piros lámpákért, hogy megállhasson, de persze ilyenkor mindig zöldet kap. Ha mégis megáll valahogy és sikerül zsebkendőhöz jutnia, akkor is egy félórás mutatvány (kesztyű le, zsepi előkotor, sisak le, orr kifúj, megkönnyebbült sóhaj, zsepi eltesz, sisak visszahúz, kesztyű visszahúz, elindul). De persze ilyenre sosincs idő, mert sietni kell, így is késésben vagyok, egy piros lámpa erre nem elég, vagy a többiek után kell menni és nem lemaradni.
Mindamellett 2 perc sem telik el és máris olyan mintha semmi nem történt volna. Lehet újra szipogni és imádkozni, hogy csak el ne érje a számat.
Persze lehet sálat az orra húzni, de attól sem lesz jobb a helyzet, csak a sál lesz nedvesebb.
Ing újba törölni nem kifejezetten javasolt az illemtankönyvek szerint sem, egyébként meg kivitelezhetetlen sisak meg nem túl nedvszívó bőrruha miatt.
A lehetőségek végesek a probléma meg fennáll.
Még az a szerencse, hogy mi lányok vagyunk, akikkel ilyen undi dolgok sosem történhetnek meg.
Nekem már van is egy pár ötlet a tarsolyomban, és most leírom az egyiket.
Azt hiszem, minden motorosnak eljön az az idő az évben, amikor elkezd elgondolkozni azon, hogy hát most már bizony hideg van és lehet, hogy le kéne tenni a motort a télire. Ilyenkor már nem olyan kellemes hasítani az aszfaltot. Jéghideg szél, remegő test, párásodó sisak, a motor is nehezebben indul.
Mégis a kedvencem az egészben, amikor érzem, hogy az a bizonyos csepp az orromból elkezd lefelé indulni…
Amíg tud, addig szipog az ember, próbálja visszatartani, könyörög a piros lámpákért, hogy megállhasson, de persze ilyenkor mindig zöldet kap. Ha mégis megáll valahogy és sikerül zsebkendőhöz jutnia, akkor is egy félórás mutatvány (kesztyű le, zsepi előkotor, sisak le, orr kifúj, megkönnyebbült sóhaj, zsepi eltesz, sisak visszahúz, kesztyű visszahúz, elindul). De persze ilyenre sosincs idő, mert sietni kell, így is késésben vagyok, egy piros lámpa erre nem elég, vagy a többiek után kell menni és nem lemaradni.
Mindamellett 2 perc sem telik el és máris olyan mintha semmi nem történt volna. Lehet újra szipogni és imádkozni, hogy csak el ne érje a számat.
Persze lehet sálat az orra húzni, de attól sem lesz jobb a helyzet, csak a sál lesz nedvesebb.
Ing újba törölni nem kifejezetten javasolt az illemtankönyvek szerint sem, egyébként meg kivitelezhetetlen sisak meg nem túl nedvszívó bőrruha miatt.
A lehetőségek végesek a probléma meg fennáll.
Még az a szerencse, hogy mi lányok vagyunk, akikkel ilyen undi dolgok sosem történhetnek meg.
