Az ember jánya még ifjú titán korában fanatikusan motorozik, éjjel-nappal, télen-nyáron, hakell-hanem, és még bevásárolni is, később aztán a budira is azzal megy. Merthogy nehogy valami baja essen a kicsikének, jobb ha a közelben van, és mitől motoros a motoros, ha nem a motorjától... olyan ez mint a pia, mindig van ok miért motorozni. 
Idővel aztán a celziuszok erősödnek, ruházat vastagodik, a korral meg a lelkesedés is lanyhul, és az ízületek is beszólnak. Egy robogós fiatalnak még vigyorogva megbocsátja a főnöke, ha a hajnali minuszos motorozás után a padlófűtésen fekve szíddfelbegyemet játszva regenerálódik, de mindezt mondjuk üzleti ruházatban előadni egy igen tiszteletteljes főnöki iroda közelében már elég cinkes: "Mondja Mancika, miért feküdt ide az ajtóm elé, csak nem fizetésemelést akar? Áh, nem drága főnököm, csak motorral jöttem be és épp kiolvadok." Na szóval vannak szituációk, amikor lemond az ember az imádott kétkerekű közelségéről.
És hiányzik, ráadásul tudja is a szerkezet! A nyomorult vasparipa minden reggel próbál rádkacsintani, hátha ma végre vele mész, de aztán csak durcásan ácsoroghat. Este megrovó tekintettel fogad. Lesütött szemmel surransz el mellette, mert kihallatszik belőle hogy "mármegintanégykerekűűűvel..."Aztán mérgében, hogy végre foglalkozz vele, maga alá csöppent egy-két csepp olajat, rád hozva a szívbajt, hogy mi lehet a baj? Semmi, csak annyi hogy végre már vele is foglalkozz...És hogy menjetek egy kört! Jó nagyot! Ráadásul a motorozáselvonási tünetek pszichésen is jelentkeznek: harapósság, motoros fórumokon egymás vegzálása piszlicsáré eldöntendő kérdésekben, napsütés esetén bánatos ablakonkinézés, sóhajtozás, rendszeres nyári motorozások felemlegetése, motoros haverok közös kocsmázásra hívogatása, stb...
Az ősz vége és a tél ilyen. A lóerők bánatosan ácsorognak a garázsban, és várják a megváltó napsütést, és a kinek mennyire pluszba tekeredő hőmérőszálat. Tűkön ülve. A hetekig tartó hidegesős és napfénymentes időszakok felérnek egy-egy kiadós büntetéssel az időjárástól.
November:ha végre kisüt a nap és felmelegedik egy kicsit az út, vadul vigyorogva indultok útnak együtt. Egy hétig tart a vigyorgás. Decemberben kiszúrja saját szemét az ember azzal, hogy már elraktam téliesítve a vasat, és úgyis jég van, jön a karácsony, azt egyben kéne eltölteni a családdal, egyebek. Aztán meg van amikor már mindegy milyen az idő, csak hó meg jég ne legyen, hogy mehessünk végre már egy jó nagy kört..., lásd január és a felsózott utak. Februárban már nyílnak a motoros kiállítások, ott egy kicsit csillapodik a függőség, pláne ha sikerül a vassal kimenni, és hasonszőrűekkel szocializálódni. Márciusban már végre süt a nap, elő a vasat, és irány az út...!
Hogy mikor lesz már március...?
Idővel aztán a celziuszok erősödnek, ruházat vastagodik, a korral meg a lelkesedés is lanyhul, és az ízületek is beszólnak. Egy robogós fiatalnak még vigyorogva megbocsátja a főnöke, ha a hajnali minuszos motorozás után a padlófűtésen fekve szíddfelbegyemet játszva regenerálódik, de mindezt mondjuk üzleti ruházatban előadni egy igen tiszteletteljes főnöki iroda közelében már elég cinkes: "Mondja Mancika, miért feküdt ide az ajtóm elé, csak nem fizetésemelést akar? Áh, nem drága főnököm, csak motorral jöttem be és épp kiolvadok." Na szóval vannak szituációk, amikor lemond az ember az imádott kétkerekű közelségéről.
És hiányzik, ráadásul tudja is a szerkezet! A nyomorult vasparipa minden reggel próbál rádkacsintani, hátha ma végre vele mész, de aztán csak durcásan ácsoroghat. Este megrovó tekintettel fogad. Lesütött szemmel surransz el mellette, mert kihallatszik belőle hogy "mármegintanégykerekűűűvel..."Aztán mérgében, hogy végre foglalkozz vele, maga alá csöppent egy-két csepp olajat, rád hozva a szívbajt, hogy mi lehet a baj? Semmi, csak annyi hogy végre már vele is foglalkozz...És hogy menjetek egy kört! Jó nagyot!
Ráadásul a motorozáselvonási tünetek pszichésen is jelentkeznek: harapósság, motoros fórumokon egymás vegzálása piszlicsáré eldöntendő kérdésekben, napsütés esetén bánatos ablakonkinézés, sóhajtozás, rendszeres nyári motorozások felemlegetése, motoros haverok közös kocsmázásra hívogatása, stb...Az ősz vége és a tél ilyen. A lóerők bánatosan ácsorognak a garázsban, és várják a megváltó napsütést, és a kinek mennyire pluszba tekeredő hőmérőszálat. Tűkön ülve. A hetekig tartó hidegesős és napfénymentes időszakok felérnek egy-egy kiadós büntetéssel az időjárástól.
November:ha végre kisüt a nap és felmelegedik egy kicsit az út, vadul vigyorogva indultok útnak együtt. Egy hétig tart a vigyorgás. Decemberben kiszúrja saját szemét az ember azzal, hogy már elraktam téliesítve a vasat, és úgyis jég van, jön a karácsony, azt egyben kéne eltölteni a családdal, egyebek. Aztán meg van amikor már mindegy milyen az idő, csak hó meg jég ne legyen, hogy mehessünk végre már egy jó nagy kört..., lásd január és a felsózott utak. Februárban már nyílnak a motoros kiállítások, ott egy kicsit csillapodik a függőség, pláne ha sikerül a vassal kimenni, és hasonszőrűekkel szocializálódni. Márciusban már végre süt a nap, elő a vasat, és irány az út...!
Hogy mikor lesz már március...?
