A világot szerintem a hit viszi előre. Nem a vallásos értelemben vett verziója, hanem az, ahogy hiszel abban amit csinálsz: a családodban, a munkádban, a sportban amit csinálsz, a hobbidban. Abban a pillanatban, amikor ez már nem működik, és nincs meg a hited a dologban amit művelsz, az meghalt. Meghalt, és egy idő után csak egy nyúlós massza az egész, amibe beleragad az ember, egy rohadék kulimász, amiből valójában szabadulnál, de mind egyes nap csak mélyebbre szív a gödör... A rosszabbik eset, amikor úgy van benne valaki az elveszett dologban, hogy nem is érzékeli... Csak görgeti maga körül a hullákat és nem érti miért nem működik az egész és miért mozdul egyre nehezebben minden előre...
Vannak halott kapcsolataink is: hiába él mindkét fél, köztük már elveszett az egymásba vetett hit. Van akinek még nem szívódott fel az infó, és pedálozik a másik felé, az pedig sírva menekülne inkább tőle. Aztán vannak olyan kapcsolataink, amiket a körülmények miatt inkább kerülünk...
Aztán az egyik örökre távozik, és a másik rághatja a kefét, hogy miért nem volt elég erős akkor, amikor még az életben volt.... A hit, amelyik nem elég erős...
Vannak halott kapcsolataink is: hiába él mindkét fél, köztük már elveszett az egymásba vetett hit. Van akinek még nem szívódott fel az infó, és pedálozik a másik felé, az pedig sírva menekülne inkább tőle. Aztán vannak olyan kapcsolataink, amiket a körülmények miatt inkább kerülünk...
Aztán az egyik örökre távozik, és a másik rághatja a kefét, hogy miért nem volt elég erős akkor, amikor még az életben volt.... A hit, amelyik nem elég erős...
