Ijesztő, milyen idegállapotban közlekednek az emberek az utakon...
Történt ugyanis úgy két hete, hogy gyanútlanul autókáztam Budapesten a kis Suzuki Swiftemmel. Végre kiszabadultam otthonról gyerek nélkül, szóval még a városban dugulás is felüdülésnek tűnt.
A Hungária körútról jobbra kis ívben kanyarodtam egy lámpánál. Előttem egy másik kocsi ment. Szedtem a "lábam", hogy minél többen átférjünk... tudjátok, hogy van ez... ha valaki kicsit elgondolkodik, a várakozók fele ott marad, mert újra pirosra vált a lámpa.
Na a lényeg az, hogy a kanyar után rögtön van egy parkoló jobbra. Az előttem haladó kocsi el is kezdett indexelni, én meg konstatáltam, hogy akkor ő most jól bekanyarodik oda. Ehelyett azt láttam, hogy a sofőr őrjöngeni kezdett a kocsiban előttem, és mintha nekem magyarázott volna.
Nem nagyon értettem a szitut, hogy mi baja lehet. Jól meg is lepődtem, hiszen tudtommal semmi rosszat nem csináltam.
Aztán rükvercbe rakta a kocsit, és úgy tűnt, dühében nekem akar jönni. Ekkor kicsit megijedtem, én is rükvercbe váltottam, de ijedtemben lefulladtam (na jó, most éppen szőke...).
Erre kiugrott a kocsiból, és üvöltözni kezdett nekem. Vagy inkább folytatta, de nem hallottam, hogy mit mond, mert szólt a rádió és ahogy elindult felém, gyorsan felhúztam az ablakot is.
Ez után már csak azon izgultam, nehogy utánam jöjjön.
Az érdekes az, hogy még arra sem volt időm, hogy felidegesedjek. Annyira nem értettem, hogy mi történik, hogy tényleg csak sajnálni tudtam, hogy valaki ennyire elrontotta a napját. Persze amikor itthon elmeséltem, a férjem első reakciója az volt, hogy "Na látod, mindenkit felidegesítesz.". Hát nem tudom, eddig ez nem tűnt fel.
Aztán ugyanő egy másik nézőpontból rávilágított, hogy lehet, hogy a pasi nem is kanyarodni akart, hanem tolatva beparkolt volna valami útszéli helyre... csak akkor még azelőtt kellett volna hátramenetbe tennie a váltót, mielőtt felrobbant a feje a semmire.
Történt ugyanis úgy két hete, hogy gyanútlanul autókáztam Budapesten a kis Suzuki Swiftemmel. Végre kiszabadultam otthonról gyerek nélkül, szóval még a városban dugulás is felüdülésnek tűnt.
Na a lényeg az, hogy a kanyar után rögtön van egy parkoló jobbra. Az előttem haladó kocsi el is kezdett indexelni, én meg konstatáltam, hogy akkor ő most jól bekanyarodik oda. Ehelyett azt láttam, hogy a sofőr őrjöngeni kezdett a kocsiban előttem, és mintha nekem magyarázott volna.
Nem nagyon értettem a szitut, hogy mi baja lehet. Jól meg is lepődtem, hiszen tudtommal semmi rosszat nem csináltam.
Aztán rükvercbe rakta a kocsit, és úgy tűnt, dühében nekem akar jönni. Ekkor kicsit megijedtem, én is rükvercbe váltottam, de ijedtemben lefulladtam (na jó, most éppen szőke...).
Erre kiugrott a kocsiból, és üvöltözni kezdett nekem. Vagy inkább folytatta, de nem hallottam, hogy mit mond, mert szólt a rádió és ahogy elindult felém, gyorsan felhúztam az ablakot is.
A pasi visszaugrott a kocsijába, csikorgó gumikkal félreállt balra, megint kiszállt, és felém indult. Hát én nem akartam semmiről kommunikálni vele, úgyhogy lapos kúszásban elgurultam mellette, ő meg továbbra is őrjöngve jött felém, és még a kocsim után is rúgott. Ez után már csak azon izgultam, nehogy utánam jöjjön.
Az érdekes az, hogy még arra sem volt időm, hogy felidegesedjek. Annyira nem értettem, hogy mi történik, hogy tényleg csak sajnálni tudtam, hogy valaki ennyire elrontotta a napját. Persze amikor itthon elmeséltem, a férjem első reakciója az volt, hogy "Na látod, mindenkit felidegesítesz.". Hát nem tudom, eddig ez nem tűnt fel.
Aztán ugyanő egy másik nézőpontból rávilágított, hogy lehet, hogy a pasi nem is kanyarodni akart, hanem tolatva beparkolt volna valami útszéli helyre... csak akkor még azelőtt kellett volna hátramenetbe tennie a váltót, mielőtt felrobbant a feje a semmire.
