Van a környezetemben két titán, ők az egó mintaképei. Az egyik egy fiatalabb, a másik egy középkorú.
Szabadok, akkor motoroznak/mennek és oda ahová jól esik nekik, és fennen hangoztatják is önmaguk tökéletességét. Szerintem tök átlagosak, talán egy kicsit ügyesebbek pár dologban, de semmi Nobel-díj vagy más extra. Mondanom se kell, pasik (férfinak nem nevezném azért őket), valahogy a csajok még akkor is, ha egóval jól állnak, azért azt ennyire fennen nem hangoztatják önmaguk tökéletességét, mint ők. Amikor kimondja egy fickó társaságban, tökátlagos aputesttel, hogy az ő testék kényeztetni különleges jutalom a nőknek, mert belőle csak egy van, másokból meg sok, na akkor támad hangos felröhöghetnékem, meg beszólhatnékom, hogy hát igen, ezzel valóban én is így vagyok, a teféle aputestűből valóban sok van... erre meg jön a debunkóvagy, ami meg nem hat meg különösebben... megrántom a vállamat, és vigyorgok tovább, te kezdted cicabogár... Van az a pont, ahol az egófényezés tudománya megcsuklik... Esküszöm élvezem a szitut amikor csak szimplán tükröt tartva halálra sértődve többet nem szól hozzám az ilyen fajta gyökér.
Kapcsolataik pár hónapokban merülnek ki, a lányok tömegei ájulnak eléjük látva a mérhetetlen (de hamis ) magabiztosságot, aztán pár hónap múlva futva menekülnek a választottjuk mindent elsöprő egója mellől. Rendszerint a sztori lényege annyi, hogy a csajra módjával jut figyelem, a pasi viszont úgy érzi, hogy az azonnali rendelkezésre állás neki jár. Egy ideig jár is, aztán felborul a mérleg és a felek fájó sebekkel távoznak egymás közeléből. Hol viharosabban, hol feltűnés nélkül, a hölgyek vérmérsékletének függvényében. De ők már beálltak egy rutinra, ha megy a nő, akkor megy, a nem, akkor meg marad... néha megszerelmesednek, de maguknak se merik bevallani, és mivel maguknak se vallják be, nem is mutatják ki, a másik fél pedig fájó szívvel távozik. Félnek kimutatni amit éreznek, és ezért nem is kapják meg azt, amire titkon úgy vágynak.
Az egyik nyilvános posztban közölte, hogy most ő beteg, és aki úgy érzi, hogy nőnek lenni jó, akkor most nála gyakorolhatja ezt a dolgot, kaját, ápolgatást, kiszolgálást szívesen fogad. (béna sikoly a gondoskodás után)
A másik zárt bandázós csoportban tette közzé, hogy mekkora kupi van nála, és lehet hozzá menni takarítani. (lusta geci)
Az ő vállalt szabadságfokukba belefér az, hogy mit engednek meg maguknak a másikkal szemben. Hogy az érzelmes gondoskodást összetévesztik-e kiszolgálással. Hogy a kapcsolat melegét a hotelszolgáltatások szintjén élik-e meg életük átjáróházában. Ők nyilvánosan is képesek arra, hogy azokat az értékeket, amit inkább a nő tud belevinni a kapcsolatba azt lehúzzák a bejárónő szintjére.... és ki az aki csak bejárónőként szereti érezni magát egy kapcsolatban, és nem gondos megbecsült társnak... ? Igen, jár a gondoskodás egy kapcsolatban, mindkét félnek, de az nem természetes. Végképp nem magától értetődő, hanem kölcsönös, és állandó feladata mindenkinek, már ha hosszú távon terveznek...
Megy a rádió a kocsiban, ahogy zötyögök be a dugóban a városba. A túlfejlett igazságérzékkel rendelkező ifjú hím műsorvezető épp attól van kiborulva, hogy a csaja csomagolt neki tízórait meg ebédet. Hogy ő most délben nem mehet ki szusizni, vagy enni egy hamburgert, választani amihez kedve van. Most majd meg KELL ennie azt, amit csomagoltak neki... Azt gondoltam magamban, hogy te szánalmas féreg, gondoskodik valaki rólad, hogy még a kajáldáig se kelljen elmenned, csak egy kanalat kelljen megemelj... majd ország-világ előtt megvallotta, hogy ő bizony rendszeresen kidobja amit csomagolnak neki, hogy ehessen mást... Még csak nem is az, hogy odaadja az aluljáróban egy koldusnak...
Kész, összecsomagolt kaját kidobni....a fogyasztói társadalom győzelme.
Kidobja szimbolikusan háromszorosan az energiát: azt amivel dolgoztak, hogy meglegyen a pénz a kajáért, amivel elmentek a kaját megvenni, és amivel megcsinálták és becsomagolták neki. Bónusz kidobja a gondoskodást, az érzést, amivel jólesően rá gondolva megcsinálta valaki az ételt.
Miért nem mondja meg, hogy nem kérem, köszönöm, mást szeretnék majd venni, vagy szeretek a kollégákkal bandázva kaját szerezni? De nyilvánosan, egy egész ország előtt rádióműsorban savazni valakit a gondoskodásért...ezt az értéket tolni át tömegek agyán, és a másik felét a tömegnek szimbolikusan sárba tiporni? Hát, bízom benne, hogy azóta már magának veszi a kis fickó az ebédjét...és élete végéig ez így is lesz.
Az alkalmazkodásnak számtalan módja van, és néha úgy tűnik mintha ezt lassan elfelejtenénk.... beszélgetni és kérni.
Szabadok, akkor motoroznak/mennek és oda ahová jól esik nekik, és fennen hangoztatják is önmaguk tökéletességét. Szerintem tök átlagosak, talán egy kicsit ügyesebbek pár dologban, de semmi Nobel-díj vagy más extra. Mondanom se kell, pasik (férfinak nem nevezném azért őket), valahogy a csajok még akkor is, ha egóval jól állnak, azért azt ennyire fennen nem hangoztatják önmaguk tökéletességét, mint ők. Amikor kimondja egy fickó társaságban, tökátlagos aputesttel, hogy az ő testék kényeztetni különleges jutalom a nőknek, mert belőle csak egy van, másokból meg sok, na akkor támad hangos felröhöghetnékem, meg beszólhatnékom, hogy hát igen, ezzel valóban én is így vagyok, a teféle aputestűből valóban sok van... erre meg jön a debunkóvagy, ami meg nem hat meg különösebben... megrántom a vállamat, és vigyorgok tovább, te kezdted cicabogár... Van az a pont, ahol az egófényezés tudománya megcsuklik... Esküszöm élvezem a szitut amikor csak szimplán tükröt tartva halálra sértődve többet nem szól hozzám az ilyen fajta gyökér.
Kapcsolataik pár hónapokban merülnek ki, a lányok tömegei ájulnak eléjük látva a mérhetetlen (de hamis ) magabiztosságot, aztán pár hónap múlva futva menekülnek a választottjuk mindent elsöprő egója mellől. Rendszerint a sztori lényege annyi, hogy a csajra módjával jut figyelem, a pasi viszont úgy érzi, hogy az azonnali rendelkezésre állás neki jár. Egy ideig jár is, aztán felborul a mérleg és a felek fájó sebekkel távoznak egymás közeléből. Hol viharosabban, hol feltűnés nélkül, a hölgyek vérmérsékletének függvényében. De ők már beálltak egy rutinra, ha megy a nő, akkor megy, a nem, akkor meg marad... néha megszerelmesednek, de maguknak se merik bevallani, és mivel maguknak se vallják be, nem is mutatják ki, a másik fél pedig fájó szívvel távozik. Félnek kimutatni amit éreznek, és ezért nem is kapják meg azt, amire titkon úgy vágynak.
Az egyik nyilvános posztban közölte, hogy most ő beteg, és aki úgy érzi, hogy nőnek lenni jó, akkor most nála gyakorolhatja ezt a dolgot, kaját, ápolgatást, kiszolgálást szívesen fogad. (béna sikoly a gondoskodás után)
A másik zárt bandázós csoportban tette közzé, hogy mekkora kupi van nála, és lehet hozzá menni takarítani. (lusta geci)
Az ő vállalt szabadságfokukba belefér az, hogy mit engednek meg maguknak a másikkal szemben. Hogy az érzelmes gondoskodást összetévesztik-e kiszolgálással. Hogy a kapcsolat melegét a hotelszolgáltatások szintjén élik-e meg életük átjáróházában. Ők nyilvánosan is képesek arra, hogy azokat az értékeket, amit inkább a nő tud belevinni a kapcsolatba azt lehúzzák a bejárónő szintjére.... és ki az aki csak bejárónőként szereti érezni magát egy kapcsolatban, és nem gondos megbecsült társnak... ? Igen, jár a gondoskodás egy kapcsolatban, mindkét félnek, de az nem természetes. Végképp nem magától értetődő, hanem kölcsönös, és állandó feladata mindenkinek, már ha hosszú távon terveznek...
Megy a rádió a kocsiban, ahogy zötyögök be a dugóban a városba. A túlfejlett igazságérzékkel rendelkező ifjú hím műsorvezető épp attól van kiborulva, hogy a csaja csomagolt neki tízórait meg ebédet. Hogy ő most délben nem mehet ki szusizni, vagy enni egy hamburgert, választani amihez kedve van. Most majd meg KELL ennie azt, amit csomagoltak neki... Azt gondoltam magamban, hogy te szánalmas féreg, gondoskodik valaki rólad, hogy még a kajáldáig se kelljen elmenned, csak egy kanalat kelljen megemelj... majd ország-világ előtt megvallotta, hogy ő bizony rendszeresen kidobja amit csomagolnak neki, hogy ehessen mást... Még csak nem is az, hogy odaadja az aluljáróban egy koldusnak...
Kész, összecsomagolt kaját kidobni....a fogyasztói társadalom győzelme.
Kidobja szimbolikusan háromszorosan az energiát: azt amivel dolgoztak, hogy meglegyen a pénz a kajáért, amivel elmentek a kaját megvenni, és amivel megcsinálták és becsomagolták neki. Bónusz kidobja a gondoskodást, az érzést, amivel jólesően rá gondolva megcsinálta valaki az ételt.
Miért nem mondja meg, hogy nem kérem, köszönöm, mást szeretnék majd venni, vagy szeretek a kollégákkal bandázva kaját szerezni? De nyilvánosan, egy egész ország előtt rádióműsorban savazni valakit a gondoskodásért...ezt az értéket tolni át tömegek agyán, és a másik felét a tömegnek szimbolikusan sárba tiporni? Hát, bízom benne, hogy azóta már magának veszi a kis fickó az ebédjét...és élete végéig ez így is lesz.
Az alkalmazkodásnak számtalan módja van, és néha úgy tűnik mintha ezt lassan elfelejtenénk.... beszélgetni és kérni.
