Ez a Kladruby -, merthogy ilyen néven több település is fut az országban - egy építészetileg igen vegyes képet mutató kolostorkomplexummal is büszkélkedhet. Bevallom, abban reménykedtem, hogy majd minden épületbe bejuthatok a 120 koronás belépővel, de "csak" az 1712 és 1726 között épült bencés kolostori templomba szólt az óránként indított idegenvezetés.
9.52-kor váltottam a jegyet, így pár perc után egy igazán szerény számú, kizárólag cseh vendégekből álló csoporttal és fiatal idegenvezetőnkkel megindultunk a templom bejárata felé.
Maga az idegenvezetés 3/4 óra volt, melynek során lehetőségünk volt annyit fotózni, amennyit csak elbírt a memóriakártya, de a vezető egy "no flash" felkiáltással tudtomra adta már az elején, hogy a vakut nyomjam szépen vissza a helyére.
(Tisztán emlékszem még rá, hogy kezdő turista koromban a hiányos angol tudásom miatt az első ilyen felszólításkor nem tudtam, miért nem szabad most nekem élveznem a látottakat, mikor nekem most van "flash"-em a gyönyörűségtől. De mióta ez a szó is szerepel már eredeti jelentésében a képzeletbeli szótáramban, igazán művelt turista benyomását keltem minden helyszínen.)
Minden évben többször megfogadom, hogy veszek végre egy új fényképezőt a kis látószöge és a problémás fényviszonyok kezelhetetlensége miatt. Nagyon megizzadtam a photoshop-pal, mire használható állapotba tudtam hozni a képeket.
További képek:
https://www.facebook.com/pg/MoncA.motoron/photos/?tab=album&album_id=161694128911153&__tn__=-UC-R
Csatolás megtekintése 18154 Csatolás megtekintése 18155 Csatolás megtekintése 18156 Csatolás megtekintése 18157 Csatolás megtekintése 18158 Csatolás megtekintése 18159 Csatolás megtekintése 18160 Csatolás megtekintése 18161 Csatolás megtekintése 18162 Csatolás megtekintése 18163