Nekem sosem volt bakancslistám, amúgy is elég idióta kifejezésnek tartom, ráadásul a mi esetünkben inkább gumilistaként kéne emlegetni. Viszont tény, hogy mióta hallottam Karlovy Vary-ról, azóta nem tudom kiverni a fejemből, hogy egyszer mindenképpen el kéne ide jönni. Most végre összejött a dolog.
Életemben nem jártam még Monaco-ban, de amint leereszkedtem a Goethe-kilátó (1. kép) magaslatáról a Grandhotel Pupp parkolójába, egyből úgy éreztem magam, mint egy milliárdos a kaszinóvárosban, bár én előző este szalámis szendvicset falatoztam kaviár helyett.
A városban történt némi forgalmirend-változás, ezért tanácstalanul álltam a Divadelní-Moravská találkozásánál, amikor odalépett hozzám egy srác és érdeklődve kérdezte, hogy hotelvendég vagyok-e. Szerintem akkor átengedtek volna a hídon. Édes pofa, azt hitte, hogy csóringernek álcázott milliomos vagyok. Állati jófejsége mit sem lankadt, rögtön kerített nekem egy kis parkolóhelyet, azt mondta, ha max. 1 órát maradok és be tudok seggelni a két kocsi között, akkor ingyen van a parkolás. Hát hogy a viharba ne tudtam volna betolatni?! (3. kép) Főleg, hogy a megspórolt parkolási díjból még egy csomó szalámis szendvics kijön.
Jobban nem is alakulhatott volna, mivel eredetileg csak pár dolgot kerestem volna fel, így meg kénytelen voltam 1 órán át gyalogolni és nézelődni. A szám is tátva maradt, ebben a városban a lóvéra is van pénz.
Miután végeztem a lenti csodákkal, felmotoroztam a völgyet határoló mindkét hegyre. Ott szembesültem vele, hogy az egész településen halomszám sorakoznak az igazi nagy, századfordulós, többszintes villák, paloták.
Elmondani nem tudom, mennyire tetszett a város.
További képek:
https://www.facebook.com/pg/MoncA.motoron/photos/?tab=album&album_id=160429289037637&__tn__=-UC-R
Csatolás megtekintése 18103 Csatolás megtekintése 18104 Csatolás megtekintése 18105 Csatolás megtekintése 18106 Csatolás megtekintése 18107 Csatolás megtekintése 18108 Csatolás megtekintése 18109 Csatolás megtekintése 18110 Csatolás megtekintése 18111 Csatolás megtekintése 18112