elsötétült a gps képernyője. Nézem kérdőn a férjem hátát – akkor már ő vezetett, mert én teljesen lefáradtam az izgalomtól -, látom, vonogatja a vállát. Felkocogtunk a hegyre, a völgymenetben érzem, egyre húzódunk az út széle felé. Arany ember! – gondoltam-, utat ad a csapat még nálunk is jobban lemaradt tagjainak, mikor hallom, hogy nem hallom a motor hangot!
Miért állítottad le? Ő aztán nem, leállt. Anyám borogass, gurulunk az ötszáz kilós döggel lefelé, a motor meg nem indul be. Röpke fohászok mackósajtok előtt, próbálgatás, csattogás, durrogás, egy-egy henger néha dolgozik. Átgurultunk a cseh határon, motor megint leáll, de az őrangyal még néhány szárnylegyintéssel behessentett egy benzinkúthoz. Telefon a többiek után – Hilfe!Help stb.-, persze mindenki a néhányadik sör és Becherovka után van. Mi van? Hát, talán aksi!? Ottani motorból akku kiszed, safety car elhoz, út mentén szamárbőgéstől kísérve beszerel, 
, mehetünk! Szép tájak elsuhannak, flancos szállóhoz érkezés, index balra, fordulás a parkolóba, puff, Terka leáll, és többet el sem indul. Anyázás, betolás, rohadtnagy akkuleszívó bendő és segg szídás,:düh: leponyvázás, vacsora. Holnap indulna a túra, de nem nekünk. Eső persze zuhog, mintha dézsából öntenék, de ezek a fazonok ide motorozni jöttek, tehát el fognak indulni, vagyis gyorsan kell intézkedni. Szerencsére nagyon-nagyon sok segítőkész új és régi ismerős volt ott, és a szervező előtt is le a kalappal! Van-e és merre autóvillamossági szerelő, ki vezet el oda, mivel, hogy jut oda a motor, kinek van autója, vontató kötele? Parádés volt, amint lasszóvégre kaptuk a trájkot, és elvontattuk a helyi tsz (fiatalabbak kedvéért: termelő szövetkezet) fészerre hajazó műhelybe. Szerelő meregeti a szemét, de hozza a műszert, és bár csípte a szemét a szája sarkából felszálló cigifüst, száz százalékra állította, hogy nem tölt a generátor. Megcsinálná-e? Egy Hondáét???? Áááá, dehogy, majd berendeli a 60 km-re levő márka szervizből – hétfőn. Köszöntük nagyon, pányva vissza, hazahúzás. Mivel kb. 1000 km-t tettünk meg elkészülte óta, meginterjúvoltuk a madzag bekötögető emberkét, van-e ötlete. Volt. Nem vizibusz ő, hogy szakadó esőben, parkolóban zsinór kuszálódást, zárlatot firtasson! Iziben felaggatja az utánfutót, és hazahozza a cédát! Másnap reggel indul is, csak nincs vonóhorog az autóján. :traktoros2:Vonszoló autó kerítés, szárazra törölközés, kivételesen pikoló barna sör, már csak a hagyomány kedvéért is, elvégre cseheknél vagyunk (most sem ízlik), alvás. Megtört, bánatos tekintet indulásnál, két jószívű klubtárs –Na, gyertek, elviszünk hátul!-, és részt vehettünk az aznapi túrán. Csodásan felújított kisvároskák, várak, gondozott utak stb., nagyon jó volt. Eső persze esett, miért is ne esett volna, esőcucc ide-oda, délutánra igencsak vizesek voltunk. Drágámék előbb hazairamodtak, mert esedékes volt a szerelő érkezése, mire a várnézegetésből hazakeveredtem, már feltuszkolták Terkát a trélerre, és elindultak vele haza. Én este átvehettem a túra szervezőitől a totál lúzereknek járó Hoppá!- díjat, ami legbénább résztvevőt illeti, és már alig-alig kaptam agylobot, mikor megláttam, hogy bár a Zuram kocsival ment haza, szinte az összes összekészített cuccunkat otthagyta a szobánkban.
Egy hazafuvar ígéretével és a reménnyel, hogy a fuvaros motorjában tudunk helyet préselni a mi holminknak is álomra hajtottam gondterhelt fejem. A mai út eseménymentesen telt, a férjem is átvett Pest határában egy benzinkútnál, és még félúton az is eszembe jutott, hogy anyám szülinapja van, még ajándékot is kell vennünk… És mire jöttem haza? A gyerek már nagyon vagány, és hiába mondta az anyja, mint a verkli, hogy „vizes úton ne nagyon döntögess, lassabban menj bla-bla-bla”, persze, hogy eső után kell motorozni a haverral, és – naná! – kicsúszott a körforgalomból Kicsigával, mint, ha taknyon járt volna! Szerencsére a kabát rajta volt – a hiánya miatt már többször életveszélyesen megfenyegettem!-, így csak a csípőjét ütötte meg. Meg a motor egész bal oldalát végignyúzta, de még a kormányvég is félig lekopott.
Szóval, mozgalmas napok voltak, és most aztán agyalhatok, miről is szólt ez a hétvége.
Miért állítottad le? Ő aztán nem, leállt. Anyám borogass, gurulunk az ötszáz kilós döggel lefelé, a motor meg nem indul be. Röpke fohászok mackósajtok előtt, próbálgatás, csattogás, durrogás, egy-egy henger néha dolgozik. Átgurultunk a cseh határon, motor megint leáll, de az őrangyal még néhány szárnylegyintéssel behessentett egy benzinkúthoz. Telefon a többiek után – Hilfe!Help stb.-, persze mindenki a néhányadik sör és Becherovka után van. Mi van? Hát, talán aksi!? Ottani motorból akku kiszed, safety car elhoz, út mentén szamárbőgéstől kísérve beszerel, , mehetünk! Szép tájak elsuhannak, flancos szállóhoz érkezés, index balra, fordulás a parkolóba, puff, Terka leáll, és többet el sem indul. Anyázás, betolás, rohadtnagy akkuleszívó bendő és segg szídás,:düh: leponyvázás, vacsora. Holnap indulna a túra, de nem nekünk. Eső persze zuhog, mintha dézsából öntenék, de ezek a fazonok ide motorozni jöttek, tehát el fognak indulni, vagyis gyorsan kell intézkedni. Szerencsére nagyon-nagyon sok segítőkész új és régi ismerős volt ott, és a szervező előtt is le a kalappal! Van-e és merre autóvillamossági szerelő, ki vezet el oda, mivel, hogy jut oda a motor, kinek van autója, vontató kötele? Parádés volt, amint lasszóvégre kaptuk a trájkot, és elvontattuk a helyi tsz (fiatalabbak kedvéért: termelő szövetkezet) fészerre hajazó műhelybe. Szerelő meregeti a szemét, de hozza a műszert, és bár csípte a szemét a szája sarkából felszálló cigifüst, száz százalékra állította, hogy nem tölt a generátor. Megcsinálná-e? Egy Hondáét???? Áááá, dehogy, majd berendeli a 60 km-re levő márka szervizből – hétfőn. Köszöntük nagyon, pányva vissza, hazahúzás. Mivel kb. 1000 km-t tettünk meg elkészülte óta, meginterjúvoltuk a madzag bekötögető emberkét, van-e ötlete. Volt. Nem vizibusz ő, hogy szakadó esőben, parkolóban zsinór kuszálódást, zárlatot firtasson! Iziben felaggatja az utánfutót, és hazahozza a cédát! Másnap reggel indul is, csak nincs vonóhorog az autóján. :traktoros2:Vonszoló autó kerítés, szárazra törölközés, kivételesen pikoló barna sör, már csak a hagyomány kedvéért is, elvégre cseheknél vagyunk (most sem ízlik), alvás. Megtört, bánatos tekintet indulásnál, két jószívű klubtárs –Na, gyertek, elviszünk hátul!-, és részt vehettünk az aznapi túrán. Csodásan felújított kisvároskák, várak, gondozott utak stb., nagyon jó volt. Eső persze esett, miért is ne esett volna, esőcucc ide-oda, délutánra igencsak vizesek voltunk. Drágámék előbb hazairamodtak, mert esedékes volt a szerelő érkezése, mire a várnézegetésből hazakeveredtem, már feltuszkolták Terkát a trélerre, és elindultak vele haza. Én este átvehettem a túra szervezőitől a totál lúzereknek járó Hoppá!- díjat, ami legbénább résztvevőt illeti, és már alig-alig kaptam agylobot, mikor megláttam, hogy bár a Zuram kocsival ment haza, szinte az összes összekészített cuccunkat otthagyta a szobánkban.Egy hazafuvar ígéretével és a reménnyel, hogy a fuvaros motorjában tudunk helyet préselni a mi holminknak is álomra hajtottam gondterhelt fejem. A mai út eseménymentesen telt, a férjem is átvett Pest határában egy benzinkútnál, és még félúton az is eszembe jutott, hogy anyám szülinapja van, még ajándékot is kell vennünk… És mire jöttem haza? A gyerek már nagyon vagány, és hiába mondta az anyja, mint a verkli, hogy „vizes úton ne nagyon döntögess, lassabban menj bla-bla-bla”, persze, hogy eső után kell motorozni a haverral, és – naná! – kicsúszott a körforgalomból Kicsigával, mint, ha taknyon járt volna! Szerencsére a kabát rajta volt – a hiánya miatt már többször életveszélyesen megfenyegettem!-, így csak a csípőjét ütötte meg. Meg a motor egész bal oldalát végignyúzta, de még a kormányvég is félig lekopott.
Szóval, mozgalmas napok voltak, és most aztán agyalhatok, miről is szólt ez a hétvége.
