Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy két motort is használhatok. Viszont a szerencse egyben szerencsétlenséget is hoz magával (az meg én vagyok) Egyik motor sem igazán olyan, amilyennel egy magamfajta könnyen megbírkózik. Értem én a kérdést: "akkor meg miért ők?" Hát azért, mert akkor mind a kettő nagyon jó vételnek tűnt és tulajdonképpen egyik sem nekem lett vásárolva.
Páran tudjátok rólam, hogy egy 125-ös és egy 600-as sportmotorral is próbálkozom. A kicsivel jó sokat kell dolgoznom, egy-egy előzés is elég dolgos vele. A nagy?...hát ahhoz meg elég bátortalan vagyok. Mindig azt érzem, hogy nem érdemlem meg, kevés vagyok neki. Ő pedig cserébe nagyon türelmes velem és ahogy egyszer Yamina mondta: "egy kezes bárány". Ezt néha, amikor elfelejtkezem arról, hogy milyen "állat" van alattam, akkor meg is tapasztalom. Akkor meg gyorsan vissza is veszek a lendületből. Remélem egyszer felnövök hozzá és addig a kicsi sem sértődik meg.
Mind a kettővel kerültem már meleg helyzetbe és hálás vagyok a jó Istennek, meg a motoroknak is, hogy azóta is nyúzhatjuk egymást