A héten beleolvasgattam egy kicsit a lányok hozzászólásaiba, amely azt részletezte miképpen veszik az apák (rosszabb helyzetben az anyák is) semmibe a gyermekeik által elért eredményeket. Leírom ezzel kapcsolatban a saját érzéseimet, küzdelmeimet és vívódásaimat.
Hét éve küzdök azzal a problémával, hogy a gyerekeink növögetnek és szülőként nem egyformán fejlődtünk ehhez a történethez. Nem értem, hogy egy apa, miért akkor gondolja hiteles apának magát, ha csak követel, utasít, lehülyéz és megaláz egy gyereket. Egy olyan gyereket, aki maga is próbál ebben a bizonytalan világban magára találni, elfoglalni a helyét és megfelelni mindenkinek. Én pedig anyaként nem asszisztálok ehhez. Sőt szembe megyek ezzel a magatartási formával. Szerintem egy apa lehet érző, időnként gyengéd és akár még gyenge is. Kérhet bocsánatot a gyerekétől, ha téved vagy rosszul reagál le egy szituációt. Lehet emberi, gyarló és példamutató. Dicsérjen, ha kell és legyen következetes, ha a helyzet megköveteli.
A gyereknevelés nem könnyű! Nem is ígérte senki, hogy az lesz. Folyamatos fejlődés és önmagunk nevelése is egyben. Ez sem egyszerű dolog belátom, de úgy érzem vannak belülről jövő, ösztönös érzések is közötte. Ami ősi,nem tanulható és nehezen fogalmazható meg.
Amikor összeházasodtunk, akkor kijelentettem, hogy ki fogok állni a hülyeséggel, értelmetlen dogmákkal és berögződések szemben. Nem vagyok megalkuvó, nem veszítem el a gyerekeimet, nem hagyom , hogy elhidegüljenek tőlem, egy keményfejű ember miatt. Aki érzéketlen a gyerekei iránt. Még a hiányérzetét sem látom annak, hogy mi maradt és marad ki az életéből a gyerekeivel el nem töltött idő miatt. Nem ismeri a gyerekeit, a gondolataikat, az érzéseiket, semmit velük kapcsolatban. Az sem magyarázat, hogy őt is így nevelték, vele is így bánt az apja. Na és? Pont ezért nem bánok így a gyerekemmel, hogy ne élje át ugyanazt!
Dolgozik, hajt. Tényleg. Nem kocsmázik, nem kurvázik, nem veri el a pénzt a szerencsejátékokra – de valóban ennyi lenne? Tényleg én vagyok a telhetetlen, hogy nekem ennél több kell? Éveken keresztül azt hittem (mert így szocializálódtam), hogy egy anyának kell megteremteni a hátteret a családhoz. Nem 100 %-san , hanem 1000 %-san. Mindent el kell végeznem, mindent meg kell tennem egyedül, mert így is meg tudom oldani. Igaz mellette dolgoztam én is, de én meg tudtam oldani az éjszakai ügyeleteket, a betegségeket, a szülőértekezleteket, a szalagavatókat, az építkezést, a betonozást, a favágást , a gyereknevelést és mindent. Kinevettem azokat a fiatalokat, ahol a csaj hazarendeli aput a gyerekfürdetésre, pedig valahol nekik van igazuk. A gyermek közös vállalkozás.
Az apa példa nagyon fontos, mert hiába beszélgetek én a gyerekeimmel , én mindent csak női szemmel látok és érzékelek. Nem tudok nekik másik perspektívát is bemutatni. Pedig kellene látniuk azt is!
Változtatok az életemen egy nagyot. Nem tudok megalkudni a helyzettel és nem fogok asszisztálni ahhoz, hogy a gyerekeim ránk csapják az ajtót és évek múlva is csak kényszeredetten jöjjenek haza a családjaikkal. Látok magam körül sok olyan házaspárt, ahol a gyerekek már kirepültek , otthon marad két besavanyodott ember, aki marja egymást vagy él szótlanul egymás mellett. Anyu titokban támogatja a kirepült gyerekeket és próbálja simítgatni az apa-gyerek viszonyt. Én ennél többet akarok! Lehet ez önzőség, makacsság, de nem adom meg magam. Próbáltam megmenteni, próbáltam változtatni, de nem tudom. Elfogyott az erőm, energiám és értelmét sem látom már.
Tisztában vagyok a nehézségeivel is! Emiatt marad sok asszony hasonló helyzetben. Mert valóban könnyebb két keresetből fenn tartani egy családot, mint egyből. Ezenfelül ott van a megfelelni vágyás és a társadalmi elvárás is. Valamint egy jó embert otthagyni, aki annyit dolgozott a családjáért aki még nem is verte őket, milyen hálátlanság.
Kedves Apukák! Legyetek Apák! Mutassátok ki az érzelmeiteket, legyetek valódi apák! Lehettek szigorúak is , amikor arra van szükség! De beszélgessetek, hallgassátok meg és egyszerűen szeressétek a gyermekeiteket! Adjatok nekik minőségi időt az életetekből!
Természetesen akinek nem inge , ne vegye magára! De sajnos érzelmileg nagyon leépülőben vagyunk!
Hét éve küzdök azzal a problémával, hogy a gyerekeink növögetnek és szülőként nem egyformán fejlődtünk ehhez a történethez. Nem értem, hogy egy apa, miért akkor gondolja hiteles apának magát, ha csak követel, utasít, lehülyéz és megaláz egy gyereket. Egy olyan gyereket, aki maga is próbál ebben a bizonytalan világban magára találni, elfoglalni a helyét és megfelelni mindenkinek. Én pedig anyaként nem asszisztálok ehhez. Sőt szembe megyek ezzel a magatartási formával. Szerintem egy apa lehet érző, időnként gyengéd és akár még gyenge is. Kérhet bocsánatot a gyerekétől, ha téved vagy rosszul reagál le egy szituációt. Lehet emberi, gyarló és példamutató. Dicsérjen, ha kell és legyen következetes, ha a helyzet megköveteli.
A gyereknevelés nem könnyű! Nem is ígérte senki, hogy az lesz. Folyamatos fejlődés és önmagunk nevelése is egyben. Ez sem egyszerű dolog belátom, de úgy érzem vannak belülről jövő, ösztönös érzések is közötte. Ami ősi,nem tanulható és nehezen fogalmazható meg.
Amikor összeházasodtunk, akkor kijelentettem, hogy ki fogok állni a hülyeséggel, értelmetlen dogmákkal és berögződések szemben. Nem vagyok megalkuvó, nem veszítem el a gyerekeimet, nem hagyom , hogy elhidegüljenek tőlem, egy keményfejű ember miatt. Aki érzéketlen a gyerekei iránt. Még a hiányérzetét sem látom annak, hogy mi maradt és marad ki az életéből a gyerekeivel el nem töltött idő miatt. Nem ismeri a gyerekeit, a gondolataikat, az érzéseiket, semmit velük kapcsolatban. Az sem magyarázat, hogy őt is így nevelték, vele is így bánt az apja. Na és? Pont ezért nem bánok így a gyerekemmel, hogy ne élje át ugyanazt!
Dolgozik, hajt. Tényleg. Nem kocsmázik, nem kurvázik, nem veri el a pénzt a szerencsejátékokra – de valóban ennyi lenne? Tényleg én vagyok a telhetetlen, hogy nekem ennél több kell? Éveken keresztül azt hittem (mert így szocializálódtam), hogy egy anyának kell megteremteni a hátteret a családhoz. Nem 100 %-san , hanem 1000 %-san. Mindent el kell végeznem, mindent meg kell tennem egyedül, mert így is meg tudom oldani. Igaz mellette dolgoztam én is, de én meg tudtam oldani az éjszakai ügyeleteket, a betegségeket, a szülőértekezleteket, a szalagavatókat, az építkezést, a betonozást, a favágást , a gyereknevelést és mindent. Kinevettem azokat a fiatalokat, ahol a csaj hazarendeli aput a gyerekfürdetésre, pedig valahol nekik van igazuk. A gyermek közös vállalkozás.
Az apa példa nagyon fontos, mert hiába beszélgetek én a gyerekeimmel , én mindent csak női szemmel látok és érzékelek. Nem tudok nekik másik perspektívát is bemutatni. Pedig kellene látniuk azt is!
Változtatok az életemen egy nagyot. Nem tudok megalkudni a helyzettel és nem fogok asszisztálni ahhoz, hogy a gyerekeim ránk csapják az ajtót és évek múlva is csak kényszeredetten jöjjenek haza a családjaikkal. Látok magam körül sok olyan házaspárt, ahol a gyerekek már kirepültek , otthon marad két besavanyodott ember, aki marja egymást vagy él szótlanul egymás mellett. Anyu titokban támogatja a kirepült gyerekeket és próbálja simítgatni az apa-gyerek viszonyt. Én ennél többet akarok! Lehet ez önzőség, makacsság, de nem adom meg magam. Próbáltam megmenteni, próbáltam változtatni, de nem tudom. Elfogyott az erőm, energiám és értelmét sem látom már.
Tisztában vagyok a nehézségeivel is! Emiatt marad sok asszony hasonló helyzetben. Mert valóban könnyebb két keresetből fenn tartani egy családot, mint egyből. Ezenfelül ott van a megfelelni vágyás és a társadalmi elvárás is. Valamint egy jó embert otthagyni, aki annyit dolgozott a családjáért aki még nem is verte őket, milyen hálátlanság.
Kedves Apukák! Legyetek Apák! Mutassátok ki az érzelmeiteket, legyetek valódi apák! Lehettek szigorúak is , amikor arra van szükség! De beszélgessetek, hallgassátok meg és egyszerűen szeressétek a gyermekeiteket! Adjatok nekik minőségi időt az életetekből!
Természetesen akinek nem inge , ne vegye magára! De sajnos érzelmileg nagyon leépülőben vagyunk!
