A világ nőnemű és hímnemű egyedekből áll, és tudomásul kell venni, hogy igenis ez a két fél általános esetben kifejezetten érdeklődik az ellenkező potenciál után. No ez a lényege az egész blognak.
Félreértés ne essék, nem a fiúk csajozási szokásairól lesz szó, hanem a csajok csajjá válási dolgairól.
Mert ugye vannak a genetikusan, már gyerekkorukban a piperetáskáért nyúlkáló nőnemű csecsemők, és azok a fajta csajok is, akik valamiért fiúsak, kisautóztak és, a szó öltözködési értelmében is fiúsak. Általában ha ezek a csajok ha kivetkőznek a kockásingzsákfarmer kombóból, ők maguk csodálkoznak a legjobban, hogy nahááát, nem is vagyok olyan béna... sőt, nem is gondoltam volna, hogy nekem jól is állhat a szoknya/ruha/egyéb nőicucc. Nahát, milyen érdekes, hogy a nőiességhez női cuccok kellenek...!
Mekkora felfedezés, de tényleg idáig el kell jutni.
Ismerem jól az érzést. Még tinijány koromban a mostohafateromat és jobbérzésű idősebb nőismerőseimet az őrületbe kergettem a kizárólag fekete "módos" cuccaimmal, és hogy nem lehetett rám habosbabost adni (én így hívtam akkoriban egy most sima elegánsan fodros blúzt). Rózsaszín, piros, netán fehér? Felejtős, ilyen színű dolgokat a pokolban hordanak, annak is a legsötétebb bugyrában, esetleg kék vagy fekete... egy kis kekizölddel. Reménytelenül ragaszkodtam a hülyeségemhez, meg voltam győződve, hogy ezeken kívül én mást a büdös életben nem fogok felvenni...!
Néhányan próbáltak hatni rám, aztán feladták, és úgy voltak vele majd kinövöm. Hát a feketét ki is nőttem, de a kockásingek, csíkosingek, tompaszínű lógópulcsik és zsákfarmerok maradtak. Szimpla praktikussági okok miatt: a tinijányok nagy része rejtegeti magát a vizsla tekintetek elől, aztán megszokja az állapotot hogy jól elrejtett mindent, végül mivel már elég sokáig mondogatta magának, már el is hiszi magáról hogy nem mutogatni való. Ez a reklám lényege is, minél többet súlykonak valamit annál könnyebben befogadják, és elhiszik, hogy az jó, vagy kell - és ezzel a módszerrel beadagolhatunk magunknak simán önképromboló szarságokat is.
Na szóval, aztán eljött a pillanat, hogy szentül meg voltam győződve, a női ruha olyan nőknek való akik festik a körmüket, állandóan fogyókúráznak és ripacs módon nyafognak meg hülyén nyihognak a plázában. Jah, és közben mellet lengetve topognak az aktuális patatűsarkújukban.
Átmenet nuku.
Aztán jött egy fiú, és elkezdett duruzsolni. Na, csak próbáljam meg ezt a szűkebb trikót, meg azt a világosabb tapadós pulcsit, naaaa, csak az ő kedvéért... És lám csak, jól állt! Szép lassan rámdumálta a nőiesebb dolgokat sokat farigcsált ügyesen, észre se vettem. Levágattam a loncsosra töredezett hosszú hajamat bájos-kedves kleopátrára, és néha még szoknyát is mertem húzni. Igaz bokáig érőt legalább, de már előrelépés volt az is. Aztán telt-múlt az idő, és a fiú eltűnt, megint praktizáltam a ruhatáramat az akkori ródos, lézerrámolós melókhoz: fekete farmer-fekete céges pólóval, alkalmi szervízruházatként sötét színű kosztüm. Néhanap alkalmi fekete hosszúruha. A melóban ideális volt, a kollégák havercsávóként kezeltek, senki nem akart belém kötni. Aztán átvettem a hülye fiús szokásaikat is, én is emeltem velük a 80 kilós racket, vagány csaj vagyok én, nem ám piskóta... (de mindenképp hülye)
Aki mellettem volt, annak meg mindenhogy jó voltam, nem törődött a részletekkel, így nem foglalkoztam én se vele, idővel jött a praktikus kétcentis frizura. Nah az már feltűnt neki, visszanövesztettem a hajam, lobogott a robesz után a copf. Akárki akármit is mond, a munkahely igenis hat az emberre. Több mint a fél életünket töltjük ott, és idővel átitatódnak rajtunk a dolgok, amik persze azért változtahatók - de ugyanúgy időbe kerül az is. A melóhelyen azért további fiús szokásokat vettem fel, elkezdtem hajtani mint a güzü, sikeresen többet is kerestem mint az exhím, ezzel pedig sikeresen kasztráltam is... Lőttek a kapcsolatnak. .
Amit szoktak mondani közhely pedig rájöttem, maximálisan érvényes: minden nő annyira nőies a fickója mellett, mint amennyire az férfias, és fordítva ugyanez, zsák a foltját. A kockafejű izomkolosszus sose tart alterobölcsész szürkeegeret.
Visszatérve az eredeti megcsajosodósdi témára, amikor a hosszúra nyúlt elcsajtalanodós kapcsolat után magamhoz tértem, felfigyeltem a környezetem unszolására, miszerint lecserélhetném már a munkaruhatáramat valami nőiesebbre, térjek már magamhoz, fessem a körmeimet, parfümözzek, hordjak rózsaszín bugyit kezdésnek (!) és egyéb hülyeségek, ne csak a meló meg a sportmelltartó és takarodjak el már nőies ruhákat venni magamra, mert ótvarul unják a szervízruhámat. Meghökkentem néztem rájuk 27 éves fejjel, mi az hogy beszóltak? De hát végül is valami igazuk lehet, mert már falkában vonyítanak közel egyformát...
A főiskolás évfolyamtársak elrángattak egy-két helyre ruhát próbálni (közben meggyőztek a piros szín létjogosultságáról), aztán egyik fotózás után meg az egyik sminkes lány csinált nekem egy nagyon szép sminket, magamra se ismertem. Nahát, nekem tud helyes pofim is lenni? Nem csak az a nyúzott nőnemű technikus pofa? Nahát, de jó, hogy csináltad csak, mutimeg...! Niki nevetett és megmutatott néhány fogást. Hazafelé az olaszmacsótúristák utánam fütyültek. Csak egy sarokkal később esett le, hogy ez nekem szólt. Aztán a másik sminkestől, Anditól lestem el jó pár fogást, végül rászoktam arra, hogy a FodrászMónitól is igyekszem ellesni a technikákat. Sőt, a stylistokat is időnként kifaggatom, hátha van valami ötletük...
A ruhatár lecserélésével arányosan a pasik kollekciója is változott. Minél nőiesebb és nőiesen karakteresebb ruhákat hordtam, annál több fickósabb kinézetű fickó kezdett el érdeklődni. A végső lökés a nőiesedés lejtőjén az adta meg, amikor az a főiskolai tanár tett valami "maga csinos válaszoljon" megjegyzést óra közben, amelyikért az nőnemű évfolyamtársaim 50%-a bomlott.
Sose gondoltam volna, hogy de igenis a külső mennyire meghatároz, megettem a "nem a ruha teszi az embert" dumát, de bizony ennek maximális jelentősége van! A nőiesség fokát is el kell azért találni... Ha elmegyek csiniruciromantikusban tárgyalni, nem vesznek komolyan, de ha üzletieskosztümben megyek, ott az első benyomás meghatároz. Igen, a nőiességet is tudni kell adagolni a szituációhoz, a fene se gondolná...Erre mondják, hogy aki kurvának öltözik ne csodálkozzon, hogy meg akarják bszni, aki meg háziasszonynak, annak fakanalat adnak a kezébe. A romantikus kislánykát meg nem veszik komolyan a műszaki elektronikai boltban.
Persze a mai napig oda kell figyeljek, mert az esetek nagy részében reflexből nyúlok a melósszerkó felé, de már tudatos, hogy bulizni nem farmer-póló hanem tűsarkúcsizma simulósrucival. Kedvencem amikor Söndör mellett ácsorogva egy bulin megkérdezte tőle az enyhén becsicsentett épp megismert haver leplezetlenül bámulva rám (előtte való nap fejlesztettem be a tűsarkúcsizmit, ami épp kipróbálás alatt volt): "Megsimogathatom?" Erre Söndör csúnyán nézett, és annyit mondott: "nem vagyok irigy, de nem!" Otthon vigyorogva felidézve az eseményt azért megkaptam a megjegyzést, miszerint ez azért volt "nem a státuszomnak megfelelően öltöztem"... Azért nem baj, ha időnként aggódnak és tudják, hogy a partner igen is még kapós még ha minden nap ott is van... Mindezt egy hosszú de szorosabb bordó ruhában sikerült elérni, egy hosszúújjú fekete tapadós vékony pulcsival, ami a kiegészítőktől még "dögebb" lett. Ami legjobban bejön a pasiknak, az nem mutat meg semmit (nem kurvás), de sejteti azért a lényeget és megmozgatja a fantáziájukat.
Aztán idővel megtanulja az ember, hogy igenis érdemes nőként nőnek megjelenni. Halál komolyan, még a mindennapokban is sokat számít, ha leejtem a kucsom a kasszánál és lehajol valaki egy kedves mosolyért... ilyen apróságok is továbblendítenek a mindennapi őrült rutinokon, hiszen én nőnek érezhettem magam, ő pedig egy kicsit a hős lovagnak aki megmentette a nőt.
Amikor el vagyok kenődve már tudatosan kisminkelem magam és nőcisre veszem a figurát, mert olyankor mindig kapok egy-két bókot és az átlendít a nehezén...Ha nőiesen vagyok felöltözve, még a nők is barátságosabban segítenek, pláne a pasik! A mai uniszex világunkban megdöglenek egy kis nőies vágású nőért, egyszerűen szomjazzák a nőneműnek kinéző nőket. Tökmindegy mennyi idős (de halálkomoly), ha van egy magabiztos határozottan nőies megjelenés, attól ők férfinak érezhetik magukat végre. Ha csak a villamoson állnak melletted és csak csöndben legeltethetik a szemüket, már az is jó nekik. Nekünk meg egy kis önérzetlegyezgetés, ami valljuk meg jót tesz a tökéletesre retusált címlaplányok korában.
És sose felejtsük el: a nőies nő megjelenése ma már ritka, és MINDIG megdicsérik, legalább egy elismerő pillantással! Pláne ha fiúsból faragjuk át magunkat nőneművé, az ellenkező neműek rögtön észlelik, és mindjárt nem a havercsávócsaj hozzáállás fog érződni... amelyik meg nem vevő rá, azzal nem is érdemes foglalkozni....
Félreértés ne essék, nem a fiúk csajozási szokásairól lesz szó, hanem a csajok csajjá válási dolgairól.
Mert ugye vannak a genetikusan, már gyerekkorukban a piperetáskáért nyúlkáló nőnemű csecsemők, és azok a fajta csajok is, akik valamiért fiúsak, kisautóztak és, a szó öltözködési értelmében is fiúsak. Általában ha ezek a csajok ha kivetkőznek a kockásingzsákfarmer kombóból, ők maguk csodálkoznak a legjobban, hogy nahááát, nem is vagyok olyan béna... sőt, nem is gondoltam volna, hogy nekem jól is állhat a szoknya/ruha/egyéb nőicucc. Nahát, milyen érdekes, hogy a nőiességhez női cuccok kellenek...!
Mekkora felfedezés, de tényleg idáig el kell jutni.Ismerem jól az érzést. Még tinijány koromban a mostohafateromat és jobbérzésű idősebb nőismerőseimet az őrületbe kergettem a kizárólag fekete "módos" cuccaimmal, és hogy nem lehetett rám habosbabost adni (én így hívtam akkoriban egy most sima elegánsan fodros blúzt). Rózsaszín, piros, netán fehér? Felejtős, ilyen színű dolgokat a pokolban hordanak, annak is a legsötétebb bugyrában, esetleg kék vagy fekete... egy kis kekizölddel. Reménytelenül ragaszkodtam a hülyeségemhez, meg voltam győződve, hogy ezeken kívül én mást a büdös életben nem fogok felvenni...!
Néhányan próbáltak hatni rám, aztán feladták, és úgy voltak vele majd kinövöm. Hát a feketét ki is nőttem, de a kockásingek, csíkosingek, tompaszínű lógópulcsik és zsákfarmerok maradtak. Szimpla praktikussági okok miatt: a tinijányok nagy része rejtegeti magát a vizsla tekintetek elől, aztán megszokja az állapotot hogy jól elrejtett mindent, végül mivel már elég sokáig mondogatta magának, már el is hiszi magáról hogy nem mutogatni való. Ez a reklám lényege is, minél többet súlykonak valamit annál könnyebben befogadják, és elhiszik, hogy az jó, vagy kell - és ezzel a módszerrel beadagolhatunk magunknak simán önképromboló szarságokat is.
Na szóval, aztán eljött a pillanat, hogy szentül meg voltam győződve, a női ruha olyan nőknek való akik festik a körmüket, állandóan fogyókúráznak és ripacs módon nyafognak meg hülyén nyihognak a plázában. Jah, és közben mellet lengetve topognak az aktuális patatűsarkújukban.
Átmenet nuku.
Aztán jött egy fiú, és elkezdett duruzsolni. Na, csak próbáljam meg ezt a szűkebb trikót, meg azt a világosabb tapadós pulcsit, naaaa, csak az ő kedvéért... És lám csak, jól állt! Szép lassan rámdumálta a nőiesebb dolgokat sokat farigcsált ügyesen, észre se vettem. Levágattam a loncsosra töredezett hosszú hajamat bájos-kedves kleopátrára, és néha még szoknyát is mertem húzni. Igaz bokáig érőt legalább, de már előrelépés volt az is. Aztán telt-múlt az idő, és a fiú eltűnt, megint praktizáltam a ruhatáramat az akkori ródos, lézerrámolós melókhoz: fekete farmer-fekete céges pólóval, alkalmi szervízruházatként sötét színű kosztüm. Néhanap alkalmi fekete hosszúruha. A melóban ideális volt, a kollégák havercsávóként kezeltek, senki nem akart belém kötni. Aztán átvettem a hülye fiús szokásaikat is, én is emeltem velük a 80 kilós racket, vagány csaj vagyok én, nem ám piskóta... (de mindenképp hülye)
Aki mellettem volt, annak meg mindenhogy jó voltam, nem törődött a részletekkel, így nem foglalkoztam én se vele, idővel jött a praktikus kétcentis frizura. Nah az már feltűnt neki, visszanövesztettem a hajam, lobogott a robesz után a copf. Akárki akármit is mond, a munkahely igenis hat az emberre. Több mint a fél életünket töltjük ott, és idővel átitatódnak rajtunk a dolgok, amik persze azért változtahatók - de ugyanúgy időbe kerül az is. A melóhelyen azért további fiús szokásokat vettem fel, elkezdtem hajtani mint a güzü, sikeresen többet is kerestem mint az exhím, ezzel pedig sikeresen kasztráltam is... Lőttek a kapcsolatnak. .
Amit szoktak mondani közhely pedig rájöttem, maximálisan érvényes: minden nő annyira nőies a fickója mellett, mint amennyire az férfias, és fordítva ugyanez, zsák a foltját. A kockafejű izomkolosszus sose tart alterobölcsész szürkeegeret.
Visszatérve az eredeti megcsajosodósdi témára, amikor a hosszúra nyúlt elcsajtalanodós kapcsolat után magamhoz tértem, felfigyeltem a környezetem unszolására, miszerint lecserélhetném már a munkaruhatáramat valami nőiesebbre, térjek már magamhoz, fessem a körmeimet, parfümözzek, hordjak rózsaszín bugyit kezdésnek (!) és egyéb hülyeségek, ne csak a meló meg a sportmelltartó és takarodjak el már nőies ruhákat venni magamra, mert ótvarul unják a szervízruhámat. Meghökkentem néztem rájuk 27 éves fejjel, mi az hogy beszóltak? De hát végül is valami igazuk lehet, mert már falkában vonyítanak közel egyformát...
A főiskolás évfolyamtársak elrángattak egy-két helyre ruhát próbálni (közben meggyőztek a piros szín létjogosultságáról), aztán egyik fotózás után meg az egyik sminkes lány csinált nekem egy nagyon szép sminket, magamra se ismertem. Nahát, nekem tud helyes pofim is lenni? Nem csak az a nyúzott nőnemű technikus pofa? Nahát, de jó, hogy csináltad csak, mutimeg...! Niki nevetett és megmutatott néhány fogást. Hazafelé az olaszmacsótúristák utánam fütyültek. Csak egy sarokkal később esett le, hogy ez nekem szólt. Aztán a másik sminkestől, Anditól lestem el jó pár fogást, végül rászoktam arra, hogy a FodrászMónitól is igyekszem ellesni a technikákat.
Sőt, a stylistokat is időnként kifaggatom, hátha van valami ötletük...A ruhatár lecserélésével arányosan a pasik kollekciója is változott. Minél nőiesebb és nőiesen karakteresebb ruhákat hordtam, annál több fickósabb kinézetű fickó kezdett el érdeklődni. A végső lökés a nőiesedés lejtőjén az adta meg, amikor az a főiskolai tanár tett valami "maga csinos válaszoljon" megjegyzést óra közben, amelyikért az nőnemű évfolyamtársaim 50%-a bomlott.
Sose gondoltam volna, hogy de igenis a külső mennyire meghatároz, megettem a "nem a ruha teszi az embert" dumát, de bizony ennek maximális jelentősége van! A nőiesség fokát is el kell azért találni... Ha elmegyek csiniruciromantikusban tárgyalni, nem vesznek komolyan, de ha üzletieskosztümben megyek, ott az első benyomás meghatároz. Igen, a nőiességet is tudni kell adagolni a szituációhoz, a fene se gondolná...Erre mondják, hogy aki kurvának öltözik ne csodálkozzon, hogy meg akarják bszni, aki meg háziasszonynak, annak fakanalat adnak a kezébe. A romantikus kislánykát meg nem veszik komolyan a műszaki elektronikai boltban.
Persze a mai napig oda kell figyeljek, mert az esetek nagy részében reflexből nyúlok a melósszerkó felé, de már tudatos, hogy bulizni nem farmer-póló hanem tűsarkúcsizma simulósrucival. Kedvencem amikor Söndör mellett ácsorogva egy bulin megkérdezte tőle az enyhén becsicsentett épp megismert haver leplezetlenül bámulva rám (előtte való nap fejlesztettem be a tűsarkúcsizmit, ami épp kipróbálás alatt volt): "Megsimogathatom?" Erre Söndör csúnyán nézett, és annyit mondott: "nem vagyok irigy, de nem!" Otthon vigyorogva felidézve az eseményt azért megkaptam a megjegyzést, miszerint ez azért volt "nem a státuszomnak megfelelően öltöztem"...
Azért nem baj, ha időnként aggódnak és tudják, hogy a partner igen is még kapós még ha minden nap ott is van... Mindezt egy hosszú de szorosabb bordó ruhában sikerült elérni, egy hosszúújjú fekete tapadós vékony pulcsival, ami a kiegészítőktől még "dögebb" lett. Ami legjobban bejön a pasiknak, az nem mutat meg semmit (nem kurvás), de sejteti azért a lényeget és megmozgatja a fantáziájukat. Aztán idővel megtanulja az ember, hogy igenis érdemes nőként nőnek megjelenni. Halál komolyan, még a mindennapokban is sokat számít, ha leejtem a kucsom a kasszánál és lehajol valaki egy kedves mosolyért... ilyen apróságok is továbblendítenek a mindennapi őrült rutinokon, hiszen én nőnek érezhettem magam, ő pedig egy kicsit a hős lovagnak aki megmentette a nőt.
Amikor el vagyok kenődve már tudatosan kisminkelem magam és nőcisre veszem a figurát, mert olyankor mindig kapok egy-két bókot és az átlendít a nehezén...Ha nőiesen vagyok felöltözve, még a nők is barátságosabban segítenek, pláne a pasik! A mai uniszex világunkban megdöglenek egy kis nőies vágású nőért, egyszerűen szomjazzák a nőneműnek kinéző nőket. Tökmindegy mennyi idős (de halálkomoly), ha van egy magabiztos határozottan nőies megjelenés, attól ők férfinak érezhetik magukat végre. Ha csak a villamoson állnak melletted és csak csöndben legeltethetik a szemüket, már az is jó nekik.
Nekünk meg egy kis önérzetlegyezgetés, ami valljuk meg jót tesz a tökéletesre retusált címlaplányok korában.És sose felejtsük el: a nőies nő megjelenése ma már ritka, és MINDIG megdicsérik, legalább egy elismerő pillantással! Pláne ha fiúsból faragjuk át magunkat nőneművé, az ellenkező neműek rögtön észlelik, és mindjárt nem a havercsávócsaj hozzáállás fog érződni... amelyik meg nem vevő rá, azzal nem is érdemes foglalkozni....
