Nő létemre időnként fodrászra szorulok, mivel nőcisebb frizurát nem tudok magamnak kanyarintani, csak amolyan hajvágógépes fiús frizkókban vagyok jó.
No, hát a kedvencem, amikor megállok a fodrász szalon előtt, és kint punnyadnak a fodrászcsajok ráérősen lesve az eseményeket. Nézik a motort ahogy letámasztom, majd lemászok róla és leveszem a bukót. Általában addig tart az érdeklődő tekintetük, amíg oda nem megyek hozzájuk...Akkor már sejtik, hogy itt baj lesz.
Tehát bezarándokolunk a szépségszalon névre keresztelt szentélybe, és kérdezik mit szeretnék. Először a kozmetikus csaj vet reménykedő pillantásokat (van egy-két ragya az út porától), majd a műkörmös (zéró műköröm, letörne motorszerelés közben), a sötétebb pillantásokat meg a fodrászok küldik felém, de legfőképpen a bukó felé. Kedvesen elmosolyodom, és közlöm, hogy egy frizurát szeretnék igazíttatni, közben kérdezgetem hová tehetném a bukót, mert a földre nem tenném és kalaptartó nincs. Erre jön a kedvenc kérdésem a bent maradottaktól: csak nem motorral jöttem fodrászhoz? Amikor kicsit hisztisebb hangulatom van, akkor azt válaszolom az ilyen igen nyilvánvaló kérdésekre szélesen vigyorogva, hogy áh, dehogy, ezt hordom sapka helyett mert olyan jó meleg. Idáig ezért senki nem ütött meg hálisten.
Kihámozom magam a protektoros dzsekiből, lehajigálom a többi cumót és belevetem magam a fodrász karmai közé. Rendszerint elmagyarázom milyen volt úgy fél, háromnegyed évvel ezelőtt és az miért volt jó, majd annyit hozzáteszek, hogy egyébként rád bízom, mert te értesz hozzá, csak csajos legyen és ne kurtítsd túlságosan meg. Ez általában visszaadja a fodrász jókedvét, hogy végre szabadon garázdálkodhat és lelkesen nekivág.
(Festeni már nem engedek fodrásznak azt amit akar, mert egy melírral egyszer úgy megjártam, hogy utána úgy néztem ki, mint az őszülő öreg kóbor kutya. Hiába magyaráztam a kiscsajnak hogy csak egy-két árnyalattal szeretnék világosabb csíkokat, mintha napszítta lenne, az bizony balga fasz módjára belefestette a sötétbarnát és a hókadfehér nyomorúságot is. Akkor bizony gondolkoztam azon hogy most lefejelem a bukóval, végül megegyeztünk egy melírnemkifizetéses variációban, és két hétig kísérleteztem utána a különböző hajfestékekkel, hogy elmúljon az őszülő vénkutya szín a hajamból. Szerintem ez a melírtípus a féltékeny férfiak bosszúja a túlságosan fiatalosan kinéző csajok elrondítására.)
De a vagdalkozásban jók, idáig az olló mindig jót tett az előző állapotokhoz képest.
Tehát elkészült a mű, a csaj lelkesen szárítgatja a csigákat és hullámokat, tényleg pöpec és nőcis a végeredmény. Kezembe nyomja csillogó szemmel a tükröt, nézzem meg hátulról is, és tényleg baromi jót vágott, nekem is nagyon tetszik. Az egy dolog, hogy az életben nem fogom úgy tudni sose beszárítani, de elmondja a trükköt, hogy van valami olyan hajcsavaró, amiben víz van, és ha forró vízbe dobod utána és rátekered a hajad, akkor olyan csigás-hullámosra fog 10-15 perc múlva göndörödni tőle. Tényleg nagyon lelkes, de az is tuti, hogy nem látom reális lehetőségét, hogy ilyesmivel fogok valaha is pepecselni... (Akinek nem tetszem csigák és körömlakk meg tűsarkú és minusz 5 kiló nélkül, az felőlem fel is lőheti magát az űrbe, ha agyilag nem jut el odáig, hogy én nem ez a típus vagyok).
Kérdezi tegyünk-e rá lakkot. Mondom á nem kell, nem szeretem. De akkor tartósabb lenne. Áh, nem kell, a bukó miatt csak összeragadna az egész szerkó a fejemre. A csillogás elmúlik a szeméből, látom ahogy a sírás kerülgeti a bukó közeledtére ahogy húzom a fejemre.
Vigasztalként mondom neki, hogy tök jó lett és nagyon tetszik, mutatom mert még a bukó alól is kibújnak a csigák (télleg!) Aha, télleg, némi reménysugár villan a tekintetében, hogy legalább néhány csiga túléli a dolgot.
Így lettem én a fodrászok lelkének megrontója a bukósisakkal.
No, hát a kedvencem, amikor megállok a fodrász szalon előtt, és kint punnyadnak a fodrászcsajok ráérősen lesve az eseményeket. Nézik a motort ahogy letámasztom, majd lemászok róla és leveszem a bukót. Általában addig tart az érdeklődő tekintetük, amíg oda nem megyek hozzájuk...Akkor már sejtik, hogy itt baj lesz.
Tehát bezarándokolunk a szépségszalon névre keresztelt szentélybe, és kérdezik mit szeretnék. Először a kozmetikus csaj vet reménykedő pillantásokat (van egy-két ragya az út porától), majd a műkörmös (zéró műköröm, letörne motorszerelés közben), a sötétebb pillantásokat meg a fodrászok küldik felém, de legfőképpen a bukó felé. Kedvesen elmosolyodom, és közlöm, hogy egy frizurát szeretnék igazíttatni, közben kérdezgetem hová tehetném a bukót, mert a földre nem tenném és kalaptartó nincs. Erre jön a kedvenc kérdésem a bent maradottaktól: csak nem motorral jöttem fodrászhoz? Amikor kicsit hisztisebb hangulatom van, akkor azt válaszolom az ilyen igen nyilvánvaló kérdésekre szélesen vigyorogva, hogy áh, dehogy, ezt hordom sapka helyett mert olyan jó meleg. Idáig ezért senki nem ütött meg hálisten.
Kihámozom magam a protektoros dzsekiből, lehajigálom a többi cumót és belevetem magam a fodrász karmai közé. Rendszerint elmagyarázom milyen volt úgy fél, háromnegyed évvel ezelőtt és az miért volt jó, majd annyit hozzáteszek, hogy egyébként rád bízom, mert te értesz hozzá, csak csajos legyen és ne kurtítsd túlságosan meg. Ez általában visszaadja a fodrász jókedvét, hogy végre szabadon garázdálkodhat és lelkesen nekivág.
(Festeni már nem engedek fodrásznak azt amit akar, mert egy melírral egyszer úgy megjártam, hogy utána úgy néztem ki, mint az őszülő öreg kóbor kutya. Hiába magyaráztam a kiscsajnak hogy csak egy-két árnyalattal szeretnék világosabb csíkokat, mintha napszítta lenne, az bizony balga fasz módjára belefestette a sötétbarnát és a hókadfehér nyomorúságot is. Akkor bizony gondolkoztam azon hogy most lefejelem a bukóval, végül megegyeztünk egy melírnemkifizetéses variációban, és két hétig kísérleteztem utána a különböző hajfestékekkel, hogy elmúljon az őszülő vénkutya szín a hajamból. Szerintem ez a melírtípus a féltékeny férfiak bosszúja a túlságosan fiatalosan kinéző csajok elrondítására.)
De a vagdalkozásban jók, idáig az olló mindig jót tett az előző állapotokhoz képest.
Tehát elkészült a mű, a csaj lelkesen szárítgatja a csigákat és hullámokat, tényleg pöpec és nőcis a végeredmény. Kezembe nyomja csillogó szemmel a tükröt, nézzem meg hátulról is, és tényleg baromi jót vágott, nekem is nagyon tetszik. Az egy dolog, hogy az életben nem fogom úgy tudni sose beszárítani, de elmondja a trükköt, hogy van valami olyan hajcsavaró, amiben víz van, és ha forró vízbe dobod utána és rátekered a hajad, akkor olyan csigás-hullámosra fog 10-15 perc múlva göndörödni tőle. Tényleg nagyon lelkes, de az is tuti, hogy nem látom reális lehetőségét, hogy ilyesmivel fogok valaha is pepecselni... (Akinek nem tetszem csigák és körömlakk meg tűsarkú és minusz 5 kiló nélkül, az felőlem fel is lőheti magát az űrbe, ha agyilag nem jut el odáig, hogy én nem ez a típus vagyok).
Kérdezi tegyünk-e rá lakkot. Mondom á nem kell, nem szeretem. De akkor tartósabb lenne. Áh, nem kell, a bukó miatt csak összeragadna az egész szerkó a fejemre. A csillogás elmúlik a szeméből, látom ahogy a sírás kerülgeti a bukó közeledtére ahogy húzom a fejemre.
Vigasztalként mondom neki, hogy tök jó lett és nagyon tetszik, mutatom mert még a bukó alól is kibújnak a csigák (télleg!) Aha, télleg, némi reménysugár villan a tekintetében, hogy legalább néhány csiga túléli a dolgot.
Így lettem én a fodrászok lelkének megrontója a bukósisakkal.
