Az ember életében elég sok jó dolog történik...
Ezeket a jó dolgokat meg kell látni, és meg kell érteni.
Sajnos vannak rosz dolgok is.
Azt hiszem legrosszabb dolog, mikor meghal valaki.
Ha valaki, akit csak ismertünk meghal akkor bánt, és sajnálkozunk.
Ha egy barátunk meghal tán könnyeket is ejtünk.
Ha közvetlen családtagunk akkor megroppanunk.
De mi történik, ha ez a közvetlen családtag nem foglalkozott az emberrel? Ha egy Apa mondjuk hat éves korától nem ment a fiához, nem beszélt vele, nem találkoztak? Mi történik ha ez a fiú egyszer 18 évesen látta, aztán huszonhétéves korától harmincéves koráig vagy tízszer az apját? Azóta is csak egy hete a korházban.
A fiú felnőtt. Harminchárom éves. Tegnap felhívták. Az apja meghalt.
És hiába nem ismerte az apját, hiába nem tartotta vele a kapcsolatot, hiába nem törődött vele. A fiú kibukott. Pedig a Fiú azt hitte soha semmi már nem fájhat neki, hisz annyi pofon érte már az életbe, annyi mindent túlélt, annyi mindenen keresztűl ment.
Ennyit számít a vér? Vagy a tudat, hogy mégiscsak volt apja? Vagy az elmúlás rendíti meg az embert ennyire?
Nem tudhatom, vagy ésszel fel nem foghatom...
Miért rendítette meg a fiút egy olyan ember halálhíre, aki nem foglalkozott vele, akinek a fia semmit nem jelentett, és a fiú is azt hitte neki semmit nem jelent?
Talán megleljük a válaszokat. Talán találunk egy választ.
Mindenesetre minden emberi élet fontos, és megérdemli, hogy megemlékezzünk rólla.
Hát emlékezem és felejtek. Nem sok minden van amit el lehet felejteni...
De talán minden ember megér egy misét. Remélem lelke nyugalmat talál, s egyszer a fiú is megleli összes kérdésére a választ...
Viszont lelki bajokra legjobb a motorozás...
És itt is köszönöm nektek, hogy nem egyedűl gurultam!
Széles utat,Gumifákat, és Ingyen benzint mindenkinek!
Ezeket a jó dolgokat meg kell látni, és meg kell érteni.
Sajnos vannak rosz dolgok is.
Azt hiszem legrosszabb dolog, mikor meghal valaki.
Ha valaki, akit csak ismertünk meghal akkor bánt, és sajnálkozunk.
Ha egy barátunk meghal tán könnyeket is ejtünk.
Ha közvetlen családtagunk akkor megroppanunk.
De mi történik, ha ez a közvetlen családtag nem foglalkozott az emberrel? Ha egy Apa mondjuk hat éves korától nem ment a fiához, nem beszélt vele, nem találkoztak? Mi történik ha ez a fiú egyszer 18 évesen látta, aztán huszonhétéves korától harmincéves koráig vagy tízszer az apját? Azóta is csak egy hete a korházban.
A fiú felnőtt. Harminchárom éves. Tegnap felhívták. Az apja meghalt.
És hiába nem ismerte az apját, hiába nem tartotta vele a kapcsolatot, hiába nem törődött vele. A fiú kibukott. Pedig a Fiú azt hitte soha semmi már nem fájhat neki, hisz annyi pofon érte már az életbe, annyi mindent túlélt, annyi mindenen keresztűl ment.
Ennyit számít a vér? Vagy a tudat, hogy mégiscsak volt apja? Vagy az elmúlás rendíti meg az embert ennyire?
Nem tudhatom, vagy ésszel fel nem foghatom...
Miért rendítette meg a fiút egy olyan ember halálhíre, aki nem foglalkozott vele, akinek a fia semmit nem jelentett, és a fiú is azt hitte neki semmit nem jelent?
Talán megleljük a válaszokat. Talán találunk egy választ.
Mindenesetre minden emberi élet fontos, és megérdemli, hogy megemlékezzünk rólla.
Hát emlékezem és felejtek. Nem sok minden van amit el lehet felejteni...
De talán minden ember megér egy misét. Remélem lelke nyugalmat talál, s egyszer a fiú is megleli összes kérdésére a választ...
Viszont lelki bajokra legjobb a motorozás...
És itt is köszönöm nektek, hogy nem egyedűl gurultam!
Széles utat,Gumifákat, és Ingyen benzint mindenkinek!