Nemrégiben olvastam egy szociológiai tanulmányt, ami azt fejtegette, hogy miért tolódott ki egyre tovább a tanulmányi időszak és miért vállalnak egyre később az emberek gyereket, és a kapuzárási pánik mellett megjelent a kapunyitási (!) pánik is. Amikor a harmincas úgy viselkedik mint egy tizenéves, és képtelen elkötelezni magát bármiféle cél iránt, a család fogalmától, mint kötelezettségtől pedig pánikszerűen retteg. Aztán a választás szabadságáról beszélt nagyon sok interjúalany, hogy annyi féle mindent csinálhat, hogy végül nem választ semmit, és ül tétlenül bámulva körbe-körbe miközben millió lehetőség szalad el mellette. Végül elkeseredik, mert nem lépett semmit sem. Aztán beszúrtak egy emigráns interjúját aki elég rossz körülmények közül menekült (diktatúrából polgárháborúba taszított ország) és végtelenül becsüli a demokratikus szabadság adta lehetőségeket, és nem érti mások miért nem élnek ezzel a csodával és miért fordulnak be, mikor annyi minden lehetőség adott.
A választás szabadsága.
Sokáig nem lehetett választani, de cserébe lehetett kire mutogatni. Most már kezünkben a választás szabadsága és élni is kell vele. A magunk sorsáról döntünk, akkor is, amikor nem döntünk, és egy helyben topogunk tovább dacosan.
Lépni kell, ez a választás szabadsága.
A választás szabadsága.
Sokáig nem lehetett választani, de cserébe lehetett kire mutogatni. Most már kezünkben a választás szabadsága és élni is kell vele. A magunk sorsáról döntünk, akkor is, amikor nem döntünk, és egy helyben topogunk tovább dacosan.
Lépni kell, ez a választás szabadsága.
