Reggel éreztem ez a nap valahogy más. Hát persze! A mai nap három dolog miatt is különleges. Fájó, felemelő, szavakkal talán leírhatatlan, egész életet befolyásoló.
Éppen ma van 20 éve hogy motorozni kezdtem -a lábamon azóta is figyelmeztető jelként viselt és Simson okozta heget, vagy a Babettával kerítésnek rohanást, Verhovinázást nem számítom a motorozásba, csak amolyan előképző hogy vigyázz, a nagyobbal nagyobbat lehet esni- egy 250-es ETZ-vel.
Hihetetlen! Húsz év! Elröppent, mintha egy pillanat lett volna. Augusztus 27. „A” Barátnőm születésnapja...Ő, és vele mi, már nem tudjuk megünnepelni...20 éve. Húsz éve ez a nap szombatra esett. Jót motoroztunk, vidámak voltunk, és 16 évesek. Mit érdekelt bennünket polgárék (akkor még másképp hívtuk) rosszalló tekintete, olykor a verbalitást átlépő „nevelési” célzatú leköpései, ütései, alázásai. Élveztük az életet, és persze a pukkasztást, a jókislányok és jófiúk irigy tekintetét és igyekeztünk gyorsan elhajolni a szülői pofonok elől. Húsz éve e-napon nemcsak végérvényesen bekerültem egy -akkor még szubkultúrába- de megismertem valakit, aki barátom, majd évekkel később társam lett. Egy hónappal később eltemettük BARÁTNŐMET, akit ledarált motorostól egy részeg zsaru. Meghurcoltak, megaláztak mindannyiunkat. Folyton mosolygó arcát sosem fogjuk felejteni.
Rengeteg minden történt ez alatt a 20 év alatt. A kilencvenes évek elején megjelentek a nyugati motorok. Kiváltságos helyzetben, a nyugati határszélen élve, barátaink zömének ebből lett lakása, egyre nagyobb és nagyobb motorja. Újra kellett tanulni a motorozás fogalmát. Nemcsak motorosnak, az autósoknak is. Ennek is megvoltak az áldozatai...túl sokan is. A fejlődés nem állt meg, így mára pályagépek lepik el az egyre rosszabb minőségű utakat, az egyre gyorsabb autók mellett. De nemcsak a motorok változtak. Az emberek szemlélete, a média és a piac diktálta divat minden harmadik emberből előhozta ezt az „életérzést”. Jó és rossz oldalával együtt. Próbálom előtérbe helyezni a jó oldalát, közte az egyre többször lehúzódó autósok képével. De nem mindig sikerül, és olyankor nyers, durva és cinikus vagyok. Okom van rá, bár nem biztos hogy jó stratégia.
20 év. Hátsóm alatt cserélődtek a motorok, és 2004-ben megtörtént amit 20 éve csak remélni tudtam. Meglett saját, nem közös ló álommotorom. Alakítjuk egymást. Ő engem, én őt. Remélve hogy előnyünkre. Van hozzá társam is, és ez jó. Nagyon jó.
20 év. Kimondani is sok. Átalakultak szokásaim. Zárkózottabb lettem. Már nem mindegy milyen un. motorosrendezvény, ki az, kinek a feneke alatt motor feszít. Válogatok. Túl sokból kell, és túl kevés marad.
Hogy mi lesz 20 év múlva?! Fogalmam sincs, de bízom benne, illetve inkább magamban, hogy ha eddig nem sikerült ledarálnia az össznépi kispolgár masszának, akkor 20 év múlva is ilyen megátalkodott leszek és szememből a ráncokat a szél fogja kisimítani miközben vadonatúj „bóti” protkómmal vigyorgok öreg vashengeresemen.
Éppen ma van 20 éve hogy motorozni kezdtem -a lábamon azóta is figyelmeztető jelként viselt és Simson okozta heget, vagy a Babettával kerítésnek rohanást, Verhovinázást nem számítom a motorozásba, csak amolyan előképző hogy vigyázz, a nagyobbal nagyobbat lehet esni- egy 250-es ETZ-vel.
Hihetetlen! Húsz év! Elröppent, mintha egy pillanat lett volna. Augusztus 27. „A” Barátnőm születésnapja...Ő, és vele mi, már nem tudjuk megünnepelni...20 éve. Húsz éve ez a nap szombatra esett. Jót motoroztunk, vidámak voltunk, és 16 évesek. Mit érdekelt bennünket polgárék (akkor még másképp hívtuk) rosszalló tekintete, olykor a verbalitást átlépő „nevelési” célzatú leköpései, ütései, alázásai. Élveztük az életet, és persze a pukkasztást, a jókislányok és jófiúk irigy tekintetét és igyekeztünk gyorsan elhajolni a szülői pofonok elől. Húsz éve e-napon nemcsak végérvényesen bekerültem egy -akkor még szubkultúrába- de megismertem valakit, aki barátom, majd évekkel később társam lett. Egy hónappal később eltemettük BARÁTNŐMET, akit ledarált motorostól egy részeg zsaru. Meghurcoltak, megaláztak mindannyiunkat. Folyton mosolygó arcát sosem fogjuk felejteni.
Rengeteg minden történt ez alatt a 20 év alatt. A kilencvenes évek elején megjelentek a nyugati motorok. Kiváltságos helyzetben, a nyugati határszélen élve, barátaink zömének ebből lett lakása, egyre nagyobb és nagyobb motorja. Újra kellett tanulni a motorozás fogalmát. Nemcsak motorosnak, az autósoknak is. Ennek is megvoltak az áldozatai...túl sokan is. A fejlődés nem állt meg, így mára pályagépek lepik el az egyre rosszabb minőségű utakat, az egyre gyorsabb autók mellett. De nemcsak a motorok változtak. Az emberek szemlélete, a média és a piac diktálta divat minden harmadik emberből előhozta ezt az „életérzést”. Jó és rossz oldalával együtt. Próbálom előtérbe helyezni a jó oldalát, közte az egyre többször lehúzódó autósok képével. De nem mindig sikerül, és olyankor nyers, durva és cinikus vagyok. Okom van rá, bár nem biztos hogy jó stratégia.
20 év. Hátsóm alatt cserélődtek a motorok, és 2004-ben megtörtént amit 20 éve csak remélni tudtam. Meglett saját, nem közös ló álommotorom. Alakítjuk egymást. Ő engem, én őt. Remélve hogy előnyünkre. Van hozzá társam is, és ez jó. Nagyon jó.
20 év. Kimondani is sok. Átalakultak szokásaim. Zárkózottabb lettem. Már nem mindegy milyen un. motorosrendezvény, ki az, kinek a feneke alatt motor feszít. Válogatok. Túl sokból kell, és túl kevés marad.
Hogy mi lesz 20 év múlva?! Fogalmam sincs, de bízom benne, illetve inkább magamban, hogy ha eddig nem sikerült ledarálnia az össznépi kispolgár masszának, akkor 20 év múlva is ilyen megátalkodott leszek és szememből a ráncokat a szél fogja kisimítani miközben vadonatúj „bóti” protkómmal vigyorgok öreg vashengeresemen.
