Múlt vasárnapi programként megcéloztuk Komáromban a Monostori Erődöt, ami Érdről egy igen kellemes túrának igérkezett. Ahogy odaérkeztünk, összetelálkoztunk ismeretlenül egy nagyobb motoros társasággal. Szerencsére a motorosok összetartanak, ezért természetes volt, hogy csatlakozhatunk hozzájuk.
Ők leszerveztek egy vezetőt az erődben. Nekem nagy élmény volt, hogy motorral beállhattunk az erőd területére, nem kellett a kicsit távolabb levő parkolóban hagyni a járműveinket. Olyan érzés volt, mintha lóháton vágtattam volna be egy várba, mindenki rajtam nevetett, mert ennek én hangot is adtam.
A vezetőnk egy fantasztikus tudású emberke volt, igen meg kellett erőltetnie a hangszálait, hogy több, mint hatvan felnőtt, bolondozós embert túlkiabáljon. Az istállóban kezdtük az erőd bejárását, ahol kétszáznál is több márvány itató volt a 19. század végén, de mivel a második világháború után az oroszok lőszerraktárnak használták, csak 12 maradt épen. (Szörnyű pusztítás!!!)
A legénységi szálláson 25 katona aludt egy szobában, míg a tiszteknek külön szoba jutott. Hosszú folyosókon (200 méter) kavartuk a port, néha félhomályban, néha koromsötétben. Külön kérésre nem kapcsolta fel senki az elemlámpáit a sötét szakaszon, el lehet képzelni, hogy mi volt ott, milyen poénok kaptak szárnyra.
Itt található a világ egyetlen (volt) elméleti lövészeti kiképzőközpontja. Beengedtek minket a katonai múzeumba, ahol meghallva a varázsszót, miszerint mindent megfoghatunk, felpróbálhatunk, egymás kezéből szedtük ki a puskákat, sapkákat, feküdtünk az ágyakra, mint a gyerekek.
Átnéztünk a szlovák oldalra is négyemelet magasságból, csodálatos a kilátás. Szabadtéri harckocsikiállítást is megcsodáltuk, majd a kenyérmúzeumot. Mindez több, mint két órás program volt az erődben. Mielőtt a vezető elbúcsúzott volna tőlünk, közölte, hogy a pénztárban találunk cipő illetve ruhakefét, hogy le tudjuk portalanítani magunkat. (Nekem ez nagyon tetszett!!!)
A csapattól elbúcsúzva találtunk egy szuper török éttermet Komáromban, amit csak ajánlani tudunk mindenkinek. Ezután élvezet volt motorra ülni, és szép kényelmesen hazamotorozni abban a szép időben.
Egy kicsit gondolkodóba estem! Nem volt egyetlen gyerek sem a minket befogadó társaságban, és egyetlen női motoros sem. Nem tudom elképzelni, hogy a férjem és én elmenjünk motorozni, túrázni, s a lányunk otthon ül a nagymamával. Én nagyon szeretek motorozni, új dolgokat látni, és örülök, hogy ezt a családommal csinálhatom.
Tehát még mindig kevés a női motoros!!!
Ők leszerveztek egy vezetőt az erődben. Nekem nagy élmény volt, hogy motorral beállhattunk az erőd területére, nem kellett a kicsit távolabb levő parkolóban hagyni a járműveinket. Olyan érzés volt, mintha lóháton vágtattam volna be egy várba, mindenki rajtam nevetett, mert ennek én hangot is adtam.
A vezetőnk egy fantasztikus tudású emberke volt, igen meg kellett erőltetnie a hangszálait, hogy több, mint hatvan felnőtt, bolondozós embert túlkiabáljon. Az istállóban kezdtük az erőd bejárását, ahol kétszáznál is több márvány itató volt a 19. század végén, de mivel a második világháború után az oroszok lőszerraktárnak használták, csak 12 maradt épen. (Szörnyű pusztítás!!!)
A legénységi szálláson 25 katona aludt egy szobában, míg a tiszteknek külön szoba jutott. Hosszú folyosókon (200 méter) kavartuk a port, néha félhomályban, néha koromsötétben. Külön kérésre nem kapcsolta fel senki az elemlámpáit a sötét szakaszon, el lehet képzelni, hogy mi volt ott, milyen poénok kaptak szárnyra.
Itt található a világ egyetlen (volt) elméleti lövészeti kiképzőközpontja. Beengedtek minket a katonai múzeumba, ahol meghallva a varázsszót, miszerint mindent megfoghatunk, felpróbálhatunk, egymás kezéből szedtük ki a puskákat, sapkákat, feküdtünk az ágyakra, mint a gyerekek.
Átnéztünk a szlovák oldalra is négyemelet magasságból, csodálatos a kilátás. Szabadtéri harckocsikiállítást is megcsodáltuk, majd a kenyérmúzeumot. Mindez több, mint két órás program volt az erődben. Mielőtt a vezető elbúcsúzott volna tőlünk, közölte, hogy a pénztárban találunk cipő illetve ruhakefét, hogy le tudjuk portalanítani magunkat. (Nekem ez nagyon tetszett!!!)
A csapattól elbúcsúzva találtunk egy szuper török éttermet Komáromban, amit csak ajánlani tudunk mindenkinek. Ezután élvezet volt motorra ülni, és szép kényelmesen hazamotorozni abban a szép időben.
Egy kicsit gondolkodóba estem! Nem volt egyetlen gyerek sem a minket befogadó társaságban, és egyetlen női motoros sem. Nem tudom elképzelni, hogy a férjem és én elmenjünk motorozni, túrázni, s a lányunk otthon ül a nagymamával. Én nagyon szeretek motorozni, új dolgokat látni, és örülök, hogy ezt a családommal csinálhatom.
Tehát még mindig kevés a női motoros!!!