Hát a valóság az valami fura egy megfoghatatlan jószág. Mindenkinek egy kicsit más, és nem is biztos, hogy az a valóság amit annak gondolunk.Olyan mintha valami fátyolon keresztül néznék. Az illúzió fátylain. A kultúra fátylain amiben élünk, a saját elvárásaink fátyolán át, a politikusok által szemünk elé lebbentett, és még ki tudja mennyi fátyol lebeg a szemünk előtt... kellemes illúziót mutatva a valóság helyett.
Ráadásul látni valamit, megfogni valamit, vagy beszélni valamiről az három különböző dolog: ha beszélek róla, az alma lehet nekem piros, neked sárga. De az is lehet, hogy azért mondod rá hogy rohadt, mert tényleg az, és nem szeretnéd hogy beleharapjak. Meg akarsz óvni egy kellemetlenségtől. Meg az is lehet, hogy csak te akarod megenni az egészet.
De ha együtt nézzük a tálon, akkor lehet bármilyen szinű. Ha megfogjuk, van formája és súlya. És ha megesszük, íze is van. Minél közelebb kerülünk hozzá annál jobban eltűnik az illúzió, és kiderülhet, hogy a szép külső alatt tényleg rohad/nem rohad. Ekkor derül ki a valóság, hogy az illúzió amit az almáról mondtál, igaz-e.
Kételkedem állandóan, ezért próbálok dolgokat több szempontból megfigyelni. Mármint a saját valóságom fátylán át...
Igaz amit látok? Igaz amit mondanak?
Mennyire hiteles amit a politikus mond? Mennyire hiteles amit az előttem álló ember mond? Mennyire tűnik igaznak amit látok, nem csak egy trükk? Vagy csak egy látszatvalóság, egy illuzió? Néha kényelmes és jó az illuzió, nem nézünk mögé, mert finom, és édes csomagolás, jobban esik mint a valóság, könnyebb elfogadni amikor mosolyogva küldenek el a francba, szép szavakkal. Időnként még örömmel is indul az ember! Sőt, van amikor a piszkos munkára is rá tudnak venni csupán érzelmi ráhatással, és örömmel romboljuk le önmagunk hitelét, bízva abban, hogy most megvédelmeztünk valakit, vélt vagy valós sérelmében. Kellemes illúzió - önmagunknak, hogy mekkora hősök vagyunk, nő az egó, miközben a "megvédett" egyre önállótlanabb, és megint tettünk egy követ a pokolba vezető útjához.
Az agyam időnként megtéveszt. Van amikor csak nagyon látni szeretne dolgokat, és nem néz a fátyol mögé, hogy mi az illúzió mögött a valóság. Az érzelmek is befolyásolják a látott valóságot. Azok a legjobban... a düh, a vágyott szeretet, a létbizonytalanság/kicsiség érzése, a megfelelni vágyás, a hiánypótlás, a környezet elvárásai... A valóságot még a kultúra is befolyásolja ahol élünk: japánban büfögni az étteremben dicséret a szakácsnak, itthon pedig egy neveletlen bunkó aki ezt teszi. Másmilyennek ítélt valóság. Hiába tudjuk, hogy jobban esik kiereszteni a gyomorból a levegőt, és egészségesebb is.
Nem könnyű a valóságot, a személyes érvényű világot megalkotni és elfogadni olyannak amilyen. Könnyebb elfogadni a kultúra és környezet által diktált, illúziókra épülő bizonyosságot, és bármiféle erőfeszítés nélkül inkább elutasítani a dolgok önálló megismerésére törekvést. Kényelmesebb. Kényelmesebb a bármiféle látszatot megteremteni, csak akkor van gond, amikor a buborék elpattan...
Ráadásul az általunk megtalált valóság nem foglalja ugyan magában az igazságot, de benne rejlik egy igazság...
Ráadásul látni valamit, megfogni valamit, vagy beszélni valamiről az három különböző dolog: ha beszélek róla, az alma lehet nekem piros, neked sárga. De az is lehet, hogy azért mondod rá hogy rohadt, mert tényleg az, és nem szeretnéd hogy beleharapjak. Meg akarsz óvni egy kellemetlenségtől. Meg az is lehet, hogy csak te akarod megenni az egészet.
De ha együtt nézzük a tálon, akkor lehet bármilyen szinű. Ha megfogjuk, van formája és súlya. És ha megesszük, íze is van. Minél közelebb kerülünk hozzá annál jobban eltűnik az illúzió, és kiderülhet, hogy a szép külső alatt tényleg rohad/nem rohad. Ekkor derül ki a valóság, hogy az illúzió amit az almáról mondtál, igaz-e.
Kételkedem állandóan, ezért próbálok dolgokat több szempontból megfigyelni. Mármint a saját valóságom fátylán át...
Igaz amit látok? Igaz amit mondanak?
Mennyire hiteles amit a politikus mond? Mennyire hiteles amit az előttem álló ember mond? Mennyire tűnik igaznak amit látok, nem csak egy trükk? Vagy csak egy látszatvalóság, egy illuzió? Néha kényelmes és jó az illuzió, nem nézünk mögé, mert finom, és édes csomagolás, jobban esik mint a valóság, könnyebb elfogadni amikor mosolyogva küldenek el a francba, szép szavakkal. Időnként még örömmel is indul az ember! Sőt, van amikor a piszkos munkára is rá tudnak venni csupán érzelmi ráhatással, és örömmel romboljuk le önmagunk hitelét, bízva abban, hogy most megvédelmeztünk valakit, vélt vagy valós sérelmében. Kellemes illúzió - önmagunknak, hogy mekkora hősök vagyunk, nő az egó, miközben a "megvédett" egyre önállótlanabb, és megint tettünk egy követ a pokolba vezető útjához.
Az agyam időnként megtéveszt. Van amikor csak nagyon látni szeretne dolgokat, és nem néz a fátyol mögé, hogy mi az illúzió mögött a valóság. Az érzelmek is befolyásolják a látott valóságot. Azok a legjobban... a düh, a vágyott szeretet, a létbizonytalanság/kicsiség érzése, a megfelelni vágyás, a hiánypótlás, a környezet elvárásai... A valóságot még a kultúra is befolyásolja ahol élünk: japánban büfögni az étteremben dicséret a szakácsnak, itthon pedig egy neveletlen bunkó aki ezt teszi. Másmilyennek ítélt valóság. Hiába tudjuk, hogy jobban esik kiereszteni a gyomorból a levegőt, és egészségesebb is.
Nem könnyű a valóságot, a személyes érvényű világot megalkotni és elfogadni olyannak amilyen. Könnyebb elfogadni a kultúra és környezet által diktált, illúziókra épülő bizonyosságot, és bármiféle erőfeszítés nélkül inkább elutasítani a dolgok önálló megismerésére törekvést. Kényelmesebb. Kényelmesebb a bármiféle látszatot megteremteni, csak akkor van gond, amikor a buborék elpattan...
Ráadásul az általunk megtalált valóság nem foglalja ugyan magában az igazságot, de benne rejlik egy igazság...
