A vattacukor evésének művészete van. Nem ám csak úgy tépjük és habzsoljuk, a francokat! Ez egy ceremónia.
Tehát, ideális esetben a vattacukor-árus jól megközelíthető helyen, gyermekektől körbevetten egy megtermettebb, pocakos, fehérruhás és fehér sildes sapkás idősebb fickó, akinek a kezére a különböző színű és aromájú cukor láthatóan ráragad a munka folyamán. Lehetőleg a könyökén is legyen egy festőien rátapadt vattacukorfoszlány, mert az igazából úgy jó, és vicces is hogy nem tudja lenyalni a könyökéről amikor megkérjük rá.
Ha eredeti, igazi, oridzsi vattacukorárus, akkor neki 2 könnyen borulékony kempingasztalon van a cucca, egyiken a vattacukorgép, mellette a gázpalackkal, a másikon pedig a kellékek, festői rendetlenségben: különböző műanyag tartálykák benne a különböző árnyalatú ízesített kristálycukorral. Ha nagyon menő, van neki napernyője is (amit a szél időnként megpróbál felborítani a kempingasztalokkal együtt), és arra sötétedés után elegánsan felakaszt egy pucér izzót. A vattacukorgépet rendszerint Wartburggal szállítják.
A vattacukor ugyebár nem készül el nagyon gyorsan, mert ez egy egyedien előállított dolog, nem mindegy hogy mennyire és hogyan tekerik rá a nemes szálakat a hurkapálcikára. Nem mindegy a sűrűség, a szálak vastagsága és ízesítése sem. Nem jó a túl vastag szálú és a túl laza gombóc se. Ideális esetben a vattacukorgolyó vékony szálú, gondosan közepes feszességel tekert foszlányfolyamból áll. Normális vattacukorárusnak nem jut eszébe mentolosat árulni mert a francnak van kedve fogkrémízű vattacukrot enni. A vattacukor édesen jó, amikor utána még a segged luka is összeragad. Na az az igazi!
Optimális esetben úgy kell sorbaállnunk a vattacukorért, hogy 10-12 éves gyereknél idősebb nincs a közelben. Még optimálisabb esetben a bácsi kedvesen megkérdi hogy “és mondja kedves, hányat kér a csemetéknek”, mire antiszociálisan azt válaszolhatjuk: 5-öt kérek és mindet magamnak, mert nincs kölök. Ha van egy kis eszünk, egyesével megyünk oda megvásárolni a galacsinokat, rögtön miután megvettük az elsőt, beállhatunk a sorba. Ami legalább 6 fő/1 vattacukor várakozású, kb. ennyit számolhatunk egy kulturált vattacukorevésre. A várakozás ideje alatt elmagyarázhatjuk a jelenlévő nyálcsorgató csemetéknek, hogyan is kell enni a vattacukrot.
Nos, a vattacukorárus láthatóan feltekeri a képződő foszlányokat a pálcára. Ennek a foszlánytömegnek a megevése kimerülhet gusztustalan marcangolásban, ahol egyszerre hárman tépik cafatokra 3 nanoszekundum alatt a csodálatos gombócot, vagy tehetjük ezt kulturált módon is, több percen át élvezkedve, környezetünket a végső idegkimerülésbe hajszolva. Az ügyes és gondos mester a vattacukrot úgy zárja le, hogy a gombóc tetején fejeződik be a foszlány és nem egy félméteres cafat lóg ki belőle. A lógó cafat jelentősen rontja a vattacukor látványbéli értékét, valamint a lefejtés folyamán rendszerint ez a típus többször is elszakad akkor amikor nem kéne, csökkentve az evés élvezetét. Tételezzük fel, hogy a vattacukor tökéletes, tehát elkezdhetjük a tetejéről lefejteni, és lassan a szánkba gombolyítani. Nézzük meg hol a foszlány vége és vegyük a szánkba, majd szép lassan kérődzük le a gombolyag egy részét. Miután meguntuk ezt a műveletet - természetesen látványosan és hallhatóan élvezetesen cuppogva és csámcsogva, kezdjünk el kb 10-15 cm átmérőjű falatokat kiharapdálni a gombócból. Ha jól tekerték a gumót, ezek a méretű cafatok fognak leszakadni, és nem fog egyszerűen a pofánkba ragadni az egész, eltakarva a kilátást a lukakon. Ezzel az evési technikával vigyázni kell mert könnyen torkunkon akadhat a hurkapálca, amennyiben a készítő mester nem megfelelő munkát végzett. Amint ezt is meguntuk, térjünk vissza az óvatosan lefejtegetős folyamathoz, csipegethetünk is szép lassan és élvezetesen a gombóc maradékait. Amint elértük az utolsó két-három centis réteget a hurkapálcán, elkezdhetjük azt olyan módon harapdászni, mint anno a ceruzát az iskolában. Ez a művelet megnyugtatja az idegrendszert és még finom is, az utolsó darabok ize már igen intenzív cukor ízű, az aroma már kevéssé dominál. A hurkapálca végére hagyjuk az utolsó falatot amit elegánsan lecuppanthatunk a végén.
És máris jöhet a következő…
:csa
