Halihó!
A Pancsi elkészült... az ajándékozás megtörtént...
De bővebben...
November 22.-én tartottuk meg apukám szülinapját... Az előtte levő héten nem sokat aludtunk, mert semmi nem akart összejönni... A sráctól, aki fényezte a mocit, megkaptuk a garázsát így ott kezdtük el összerakni a Pancsit.
Hiába vettünk mi kerekeket, nem passzolt, így egy héten belül kellett kerítenem új kerekeket... ezért is volt a már kétségbeesettnek nevezhető blogom is... De aztán minden sikerült... találtam kerekeket (a Ti segítségetekkel) és bár a pasi rajtunk akart meggazdagodni ... mégis lett kerék...
Kb. egy hétig éjjel-nappal dolgoztunk...
Sikerült is mindent összerakni és még időben is voltunk, de akkor jött a bibi...
Nem volt gumi a berúgókarra, a váltóra és hiányzott a hátsó lámpa is... Nem jó akkumulátort adtak a boltban, pedig én elmagyaráztam hogy milyen motorba is kell...
Ajándékozás előtti napon, azaz szombaton szinte egész nap szaladgáltam... nagy nehezen meg is találtam a hiányzó cuccokat... így vasárnapra már csak a finomítás és az átadás maradt...
Ekkor jött a nagy kérdés... hogyan is kéne odavarázsolni a mocit apukámékhoz, hogy ne vegye észre??
Bevettük a buliba a szomszéd nénit is... össze-vissza lódított apukámnak, hogy valahogy eltűnjön a környékről... Eldugtuk a néni garázsába, akinek potyogtak a könnyei, hiszen neki is volt egy T5-öse, amikor még fiatal volt...
Elmesélte a story-kat, amik történtek vele még anno, de az majd egy külön bejegyzést érdemel... 
Aztán végülis a leves és a leveshús között sikerült a mocit bevarázsolnunk apukám garázsába...
A torta után bekötöttük a szemét, jól megpörgettük és odavezettük a garázshoz...
Amikor levettük a szeméről a kendőt, jött a reakció... Kb. 10 másodpercig meg sem tudott szólalni, aztán a nyakamba borult és sírni kezdett... ezután odarohant a motorhoz, amin persze egy hatalmas piros masni díszelgett...
Simogatta jobbról-balról, majd a kulcsért kapott, rárugott... persze pöccre indult..
Apukám kapadozni kezdett, nem tudta, hogy a motort simogassa vagy az ajtót nyissa, hogy kerüljön vele egyet... aztán megvolt a próbakör... majd utána még egy félórás motorsimogatás...
Alig tudott beszélni, de elmondta, hogy ez volt élete egyik álma... (na meg majd persze az unokák, de arra még várnia kell...
) Az ajándékozás után, még kb. két órán át csak törölgette a szemét... Persze mindenki, hiszen nem gondoltuk, hogy ennyire fog örülni...
Szóval igazatok volt... tényleg elpityeredett...
A Pannonia-project befejeződött....
Köszönöm szépen a sok bíztatást és segítséget!!!
A képeket a galériámban találjátok!!!
Puszó
A Pancsi elkészült... az ajándékozás megtörtént...
De bővebben...
November 22.-én tartottuk meg apukám szülinapját... Az előtte levő héten nem sokat aludtunk, mert semmi nem akart összejönni... A sráctól, aki fényezte a mocit, megkaptuk a garázsát így ott kezdtük el összerakni a Pancsit.
Hiába vettünk mi kerekeket, nem passzolt, így egy héten belül kellett kerítenem új kerekeket... ezért is volt a már kétségbeesettnek nevezhető blogom is... De aztán minden sikerült... találtam kerekeket (a Ti segítségetekkel) és bár a pasi rajtunk akart meggazdagodni ... mégis lett kerék...

Kb. egy hétig éjjel-nappal dolgoztunk...
Sikerült is mindent összerakni és még időben is voltunk, de akkor jött a bibi...
Nem volt gumi a berúgókarra, a váltóra és hiányzott a hátsó lámpa is... Nem jó akkumulátort adtak a boltban, pedig én elmagyaráztam hogy milyen motorba is kell...
Ajándékozás előtti napon, azaz szombaton szinte egész nap szaladgáltam... nagy nehezen meg is találtam a hiányzó cuccokat... így vasárnapra már csak a finomítás és az átadás maradt...
Ekkor jött a nagy kérdés... hogyan is kéne odavarázsolni a mocit apukámékhoz, hogy ne vegye észre??

Bevettük a buliba a szomszéd nénit is... össze-vissza lódított apukámnak, hogy valahogy eltűnjön a környékről... Eldugtuk a néni garázsába, akinek potyogtak a könnyei, hiszen neki is volt egy T5-öse, amikor még fiatal volt...


Aztán végülis a leves és a leveshús között sikerült a mocit bevarázsolnunk apukám garázsába...

Amikor levettük a szeméről a kendőt, jött a reakció... Kb. 10 másodpercig meg sem tudott szólalni, aztán a nyakamba borult és sírni kezdett... ezután odarohant a motorhoz, amin persze egy hatalmas piros masni díszelgett...

Simogatta jobbról-balról, majd a kulcsért kapott, rárugott... persze pöccre indult..

Alig tudott beszélni, de elmondta, hogy ez volt élete egyik álma... (na meg majd persze az unokák, de arra még várnia kell...

Szóval igazatok volt... tényleg elpityeredett...

A Pannonia-project befejeződött....
Köszönöm szépen a sok bíztatást és segítséget!!!
A képeket a galériámban találjátok!!!

Puszó