Az újságírónak felelőssége van az első betűtől az utolsóig, beleértve a címet is. Hogyan is olvas újságot az ember? Elolvassa a cikk címét, esetleg a cím alatti kis megjegyzést, és azt hiszi, tudja, mi áll a cikkben. Különösen akkor van ez így, ha a cikkhez nem tartozik fénykép.
Biztos vagyok abban, hogy az újságírók tökéletesen tisztában vannak ezzel, és igyekeznek megőrizni objektivitásukat. Azonban ez utóbbi a legnehezebb dolog. Egy lapban pár éve a következő főcím fogadott: „Motorosbandák bűnözése. Banditák: ezeregyszáz tagja van”. Aki ezt elolvassa, valószínűleg nem kíváncsi a folytatásra, az embereknek elege van a szörnyűségekből. Csak a cikk vége menti fel annak szereplőit némileg: „Nem maffiáról vagy hagyományos értelemben vett szervezett bűnözésről van szó... inkább arról, hogy egyes bűnözők a motorosbandákhoz való tartozásukat használják ki a törvények megsértéséhez”. A cikk akarva-akaratlan erősíti a motorosokkal szemben a társadalomban meglevő erős ellenérzéseket.
Motoros általában abból lesz, akit megérint a szabadság – figyelem, nem szabadosság! – érzése a nyeregben. Olyan emberek, akiket eleve kitaszít a társadalom, akik elismerést eredeti környezetüktől nem kapnak, de természetes emberi igényük miatt keresik azt. Nem diszkókban, nem azon versenyezve, ki tud jobban kivetkőzni emberi mivoltából, hanem értelmes elfoglaltságot keresve, motorozás közben gyönyörködve a táj szépségében, érezve az illatokat, a szabadságot.
Az igazi motorosklubok a bűnözőket nem fogadják maguk közé, vagy ha mégis kiderülne valamelyikükről, erkölcsi alapokon azonnal kizárják. Persze rongy emberek mindenütt, minden embercsoportban előfordulnak, hol nagyobb, hol kisebb létszámban. Kiszűrni őket nem lehet teljesen sehonnan sem, ezért a társadalom bűnbakokat keres, általában olyanokban, akiknek valami olyasmi adatik meg – a szabadság érzése néhanapján a nyeregben – ami a nagyobb létszámú közösségnek nem. De attól, hogy az ember motorozik, még nem lesz bűnöző.
Motoros általában abból lesz, akit megérint a szabadság – figyelem, nem szabadosság! – érzése a nyeregben. Olyan emberek, akiket eleve kitaszít a társadalom, akik elismerést eredeti környezetüktől nem kapnak, de természetes emberi igényük miatt keresik azt. Nem diszkókban, nem azon versenyezve, ki tud jobban kivetkőzni emberi mivoltából, hanem értelmes elfoglaltságot keresve, motorozás közben gyönyörködve a táj szépségében, érezve az illatokat, a szabadságot.
Az igazi motorosklubok a bűnözőket nem fogadják maguk közé, vagy ha mégis kiderülne valamelyikükről, erkölcsi alapokon azonnal kizárják. Persze rongy emberek mindenütt, minden embercsoportban előfordulnak, hol nagyobb, hol kisebb létszámban. Kiszűrni őket nem lehet teljesen sehonnan sem, ezért a társadalom bűnbakokat keres, általában olyanokban, akiknek valami olyasmi adatik meg – a szabadság érzése néhanapján a nyeregben – ami a nagyobb létszámú közösségnek nem. De attól, hogy az ember motorozik, még nem lesz bűnöző.
