Színes tintákkal, netán motorokkal

Az egész akkor kezdődött, amikor anyám felhívott: talált valahol egy eladó motort, és leszervezte nekem a tesztvezetést. Nosza, nekem sem kellett kétszer mondani, bár örülni egyelőre még nem mertem neki; mindenesetre elindultam haza, ahol a garázsban már várt a motor. Piros-fekete színösszeállítása nem nyerte el elsőre a tetszésem (nem igazán birgés), ráadásul típusa is sportos volt, de amikor alaposabban megnézegettem, rögtön kiderült, hogy nagyképernyős fedélzeti computerrel rendelkezik, szóval mi kockák egymásra találtunk, olyan szinten, hogy mielőtt beröffentettem volna, még nyomkodtam egy sort, és hamar kiderült, játékok is vannak rajta: a need for speed például egyszerű de nagyszerű elven működik, real-time-ban: amit a motorral csinálsz, azt csinálja a másik a képernyőn, csak ott veszélyesebb a forgalom, no meg üldöznek is. Utólag nem vagyok büszke magamra, látom, milyen veszélyes móka volt, de akkor bizony kipróbáltam: tesztvezetés előtt elindítottam a játékot, és ennek szellemében kezdtük meg első utunkat. Nem csak hogy jóval gyorsabban mentem a normálisnál és valamivel többet szlalomoztam (a játékban az autók között kellett lavírozni, ez egyike azoknak a dolgoknak, amiktől még a hátsó ülésen is félek) de felpattant mögém valaki akit nem akartam, és hogy lerázzam, egykerékre állítottam a motort többször is egymás után. Igen, a valóságban is. Nem is feltételeztem, hogy én ezt valaha meg tudom csinálni...

Megérkeztünk a megbeszélt találkozási pontra, ahova szüleim komótosan sétálgatva, velem együtt érkeztek, majd nemsokára ott termettem volt általános iskolámnál, ahol várnom kellett egy sort. Ekkor jutott eszembe, hogy tüzetesen még körbe sem néztem a járgányt, persze ekkorra már késő is volt, hiszen meglehetősen szerelmes voltam, mostanra piros-fekete színe is tetszett. Bár megkérdeztem egy-két ismerősömtől, hogy meg kéne-e venni, lelkem mélyén a döntés már rég megszületett... amikor megláttam azt a márkajelzést, ami elsőre elkerülte figyelmemet. A motor típusa Wonda volt, logója pedig egy papagájszárny, és akinek erről egy japán motortípus jut eszébe, semmit nem téved: igen, annak másolata. Elbizonytalanodtam, ráadásul ezzel egyidőben vettem észre, hogy a jobb oldalidom egy kicsit meg van törve, alighanem borultak vele egyet. De hát mit van mit tenni, nőből vagyok, a szívem már rég a motor felé húzott, holott még nem is beszéltem a tulajjal, mennyit kérne érte.

Ám de a birgék élete nem csak játék és mese, menni kellett tovább, ráadásul nem egyedül, így motor helyett a metró/vonat kombó mellett döntöttünk, hogy a célállomást megközelítsük. Szerencsénkre mindkét járművön volt motortároló eszköz, ami a falra szerelt kampókat jelentette, így izmosodhattam egy sort, mire feltettem a gépet. Csakhogy a vonaton ismerősöm kihívott a fülkéből, mert beszélni akart velem, és ekkor belémhasított Szauron szeme; tudtam, hogy marha pipa rám, mert a kontaktlencséjét keresi, és valamiért azt hiszi, nálam van. Nem volt jó érzés; rohantam vissza, de már csak azt láttam, ahogy még ki sem fizetett motorom alaposan összetörve a földön fekszik, és épp a bukósisakom lebegett felette, hogy hatalmas erővel szintén belecsapódjon a padlózatba....


És most mondja nekem valaki, hogy ő szokott hülyeségeket álmodni.