Napok óta esik, hűvösödik, végül elővettem a téli bélést és az aláruhát. Meg a sálat, a félsímaszkot és a brutálzoknikat. Fagypontig még kitartunk. Eddig minusz 8 volt a rekord száraz úttal, de mostanság már azért én is öregszem és azoknak az időknek az emléke már dolgozik az ízületeimben...
Őszi punnyadás, a több napja tartó eső miatt végül kocsiba kellett üljek és úgy intéztem a dolgokat. Aztán a kocsiban elgurult a gyógyszerem, mert kiakadok az autós töketlenkedésektől: ha valaki jobbra indexel és mégis balra megy, de mielőtt végre elindulna még beteszi rükvercbe a járgányt és megpróbálja a mögötte állót összetörni. A másiknál meg kínszenvedés kivárni, mire valami történik, mert van ahol nem lehet kikerülni, hanem szimplán bénán ácsorogva néznem kell a prüntyögést... ...várni míg végre magához tér, és rájön a jószágja épp hol van, és mit akar mégis ott az út közepén. Na amikor ebből negyed órán belül háromba belefutok, és nem bírok 25 km/h fölé eljutni, akkor aztán már kínszenvedésnek élem meg ezt a dolgot, hiába esik, hiába van amit nem tehetek fel a motorra, és hiába van fűtés a kocsiban. Ha nem haladok közlekedés közben legalább egy normális átlagtempóval, az rendkívül lenyomja a lelki komfortérzetem. A T betűt és a tanulóautót tolerálom, de a szimpla falkában történő kollektív pöcsköszörüléstől falnak megyek. Pedig tudom, hogy karácsony felé ez csak fokozódni fog, akkor is a hajam égnek fog állni ha csúcsidőben kell dugózzak. Mert ez nem autózás, hanem dugózás.
Az ősz a Lovon is látszik, másként viselkedik a hidegben. Reggel a Lóóó mostanság már nehézkesebb, ma eljutottunk arra a pontra, amikor reggel olyan álmosan nézett rám, hogy majdnem megsajnáltam. Végül is simogatás lett belőle, attól egy kicsit összekapta magát. Pedig kapott új indexeket is múltkor, vége a fekete hajgumi által tartott sárga izzónak, ami hol működött / hol nem. Melegítettem egy kicsit a lelkivilágát, majd lebillentettem a stenderről és nem kapta fel a lábát ahogy szokta. Fázik na, ez egyértelmű, lassabban is melegszik. Neki nincs téli aláöltözés, meg két sál és egyebek... Ráadásul a hátsó gumi a végét járja, hidegben meg már kőkeményen csúszik is, baromi kellemetlen ha combosabbat kell fékezni és elindul a hátulja arra amerre ő gondolja. Szóval mostanság vigyázva járunk megint, jó nagy féktávolságokkal, hogy ha fékezni kell, akkor ne próbáljon beelőzni a hátulja. Értem én hogy hideg meg inkább fekhetnék, de én mégse szeretném...
Ma végre tudtunk gurulni egy jót, mert ma már nem esett!
Reggel elgördültem sörényszobrászhoz, kiderült a fodrászlányt is rá próbálták venni a motorozásra. Első körben valami streetfighterféle embertől kapott úgy kölcsibe vasat, hogy a motor gazdája mögötte ült és egy 600 ccm-s valami volt jó nagy bukóvasakkal, kilépőkkel. Nos, egymás után kétszer sikerült a bozótost aznap délután meglátogatni. Természetesen az utassal együtt, úgyhogy a második után eldöntötte az újdonsült sofőr, hogy ez szép sport, de mégse erőltetné, maradnak neki inkább a négykerekűek. Megúszták kisebb zúzódásokkal, a motornak se lett baja, de a társaságban azóta is "motoros barátném"-ként emlegetik a sztori óta. Szerencsére fodrász létére egész jól viselte hogy szép gondosan levágta, beszárította az újdonsült frizurát a fejemen, majd közöltem, hogy nem kell lakk, mivel a bukóban csak összeállna és szét fogom borzolni úgyis. Szépen levágta, beszárította, majd beletúrtam két kézzel a végeredménybe, borzoltam rajta kettőt és elégedetten közöltem, hogy ez így jó lesz, majd rányomtam a bukót. Másfél éve egy viráglelkű fodrászlány szeme könnybe lábadt, amikor ezt előadtam neki... 
Aztán összefutottam Pacival, traccsoltunk egy jót, majd futottam még egy kört és hazaindultam.
Az autópályán kicsit oszladoztak a felhők, egy lukon át vékonyka fénypászma világított lefelé. Mint egy picike reménysugár, hogy még nem kezdődött el a tél, és a napocska azért küzd ám a felhők felett rendesen. Eldöntöttem, hogy a hosszabbik úton megyek haza, jólesett a gurulás. Erre kisütött a nap fél percre, kaptam egy picike ajándékot, másfél hét után napfényben motorozhattam. Aztán elbújt megint a nap, és a kicsi fénycsík is elillant...
Őszi punnyadás, a több napja tartó eső miatt végül kocsiba kellett üljek és úgy intéztem a dolgokat. Aztán a kocsiban elgurult a gyógyszerem, mert kiakadok az autós töketlenkedésektől: ha valaki jobbra indexel és mégis balra megy, de mielőtt végre elindulna még beteszi rükvercbe a járgányt és megpróbálja a mögötte állót összetörni. A másiknál meg kínszenvedés kivárni, mire valami történik, mert van ahol nem lehet kikerülni, hanem szimplán bénán ácsorogva néznem kell a prüntyögést... ...várni míg végre magához tér, és rájön a jószágja épp hol van, és mit akar mégis ott az út közepén. Na amikor ebből negyed órán belül háromba belefutok, és nem bírok 25 km/h fölé eljutni, akkor aztán már kínszenvedésnek élem meg ezt a dolgot, hiába esik, hiába van amit nem tehetek fel a motorra, és hiába van fűtés a kocsiban. Ha nem haladok közlekedés közben legalább egy normális átlagtempóval, az rendkívül lenyomja a lelki komfortérzetem. A T betűt és a tanulóautót tolerálom, de a szimpla falkában történő kollektív pöcsköszörüléstől falnak megyek. Pedig tudom, hogy karácsony felé ez csak fokozódni fog, akkor is a hajam égnek fog állni ha csúcsidőben kell dugózzak. Mert ez nem autózás, hanem dugózás.
Az ősz a Lovon is látszik, másként viselkedik a hidegben. Reggel a Lóóó mostanság már nehézkesebb, ma eljutottunk arra a pontra, amikor reggel olyan álmosan nézett rám, hogy majdnem megsajnáltam. Végül is simogatás lett belőle, attól egy kicsit összekapta magát. Pedig kapott új indexeket is múltkor, vége a fekete hajgumi által tartott sárga izzónak, ami hol működött / hol nem. Melegítettem egy kicsit a lelkivilágát, majd lebillentettem a stenderről és nem kapta fel a lábát ahogy szokta. Fázik na, ez egyértelmű, lassabban is melegszik. Neki nincs téli aláöltözés, meg két sál és egyebek... Ráadásul a hátsó gumi a végét járja, hidegben meg már kőkeményen csúszik is, baromi kellemetlen ha combosabbat kell fékezni és elindul a hátulja arra amerre ő gondolja. Szóval mostanság vigyázva járunk megint, jó nagy féktávolságokkal, hogy ha fékezni kell, akkor ne próbáljon beelőzni a hátulja. Értem én hogy hideg meg inkább fekhetnék, de én mégse szeretném...
Ma végre tudtunk gurulni egy jót, mert ma már nem esett!
Reggel elgördültem sörényszobrászhoz, kiderült a fodrászlányt is rá próbálták venni a motorozásra. Első körben valami streetfighterféle embertől kapott úgy kölcsibe vasat, hogy a motor gazdája mögötte ült és egy 600 ccm-s valami volt jó nagy bukóvasakkal, kilépőkkel. Nos, egymás után kétszer sikerült a bozótost aznap délután meglátogatni. Természetesen az utassal együtt, úgyhogy a második után eldöntötte az újdonsült sofőr, hogy ez szép sport, de mégse erőltetné, maradnak neki inkább a négykerekűek. Megúszták kisebb zúzódásokkal, a motornak se lett baja, de a társaságban azóta is "motoros barátném"-ként emlegetik a sztori óta. Szerencsére fodrász létére egész jól viselte hogy szép gondosan levágta, beszárította az újdonsült frizurát a fejemen, majd közöltem, hogy nem kell lakk, mivel a bukóban csak összeállna és szét fogom borzolni úgyis. Szépen levágta, beszárította, majd beletúrtam két kézzel a végeredménybe, borzoltam rajta kettőt és elégedetten közöltem, hogy ez így jó lesz, majd rányomtam a bukót. Másfél éve egy viráglelkű fodrászlány szeme könnybe lábadt, amikor ezt előadtam neki... Aztán összefutottam Pacival, traccsoltunk egy jót, majd futottam még egy kört és hazaindultam.
Az autópályán kicsit oszladoztak a felhők, egy lukon át vékonyka fénypászma világított lefelé. Mint egy picike reménysugár, hogy még nem kezdődött el a tél, és a napocska azért küzd ám a felhők felett rendesen. Eldöntöttem, hogy a hosszabbik úton megyek haza, jólesett a gurulás. Erre kisütött a nap fél percre, kaptam egy picike ajándékot, másfél hét után napfényben motorozhattam.
Aztán elbújt megint a nap, és a kicsi fénycsík is elillant...
