Aki járatos Harry Potter ügyeiben, az biztos emléxik, hogy Dumbledore professzornak volt egy nagy lavorja, amelyben az emlékeit tartotta, melyeket a varázspálcája segítségével távolított el a fejéből. Azt mondta, hogy így nem kavarognak az emlékek a fejében, de bármikor vissza tud rájuk tekinteni, amikor csak szeretne.<o></o>
Jó lenne nekem is egy ilyen Merengő, legalább száműzhetném a rossz emlékeket, és talán így túl tudnék lépni azokon a dolgokon, amelyek a mai napig befolyásolják az életemet… ha csak olyan szinten is, hogy elrontják a hangulatomat… de ez a minimum.<o></o>
Az én Merengőm a blogom… nekem segít, ha kiírom magamból, nem szégyellem, ha valaki ez alapján ítél, elítél, akármi… kicsit olyan, mint egy papnak gyónni… életgyónás.<o></o>
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.<o></o>
Kicsit nehéz elkezdeni, mert össze-vissza csaponganak a fejemben a dolgok... és ha utólag belegondolok, a régen történtek mind-mind befolyással vannak a jelenlegi éltemre is.<o></o>
Régen, olyan 14 éves koromig jártam teniszezni. Volt ott egy idős fickó, aki kőgazdag volt, már 18 éve is egy 500-as Merci kabrióval rohangált. Imádta a fiatal csajokat kergetni a pályán, meg időnként fogdosni, de persze nem annyira tolakodóan. Egyszer összefutottam vele, miközben a defektes biciklimet toltam hazafelé. Megállt mellettem kocsival, beszélgettünk, aztán kinyúlt a kocsiból, berántotta a fejemet, és lesmárolt… voltam vagy 12-13 éves.<o></o>
Utána az általános iskolai ballagásunk napján elveszítettem a legjobb barátnőmet… 14 évesen meghalt leukémiában… Tisztán emlékszem rá, amikor meglátogattuk a kórházban. Steril ágyban feküdt, elkülönítve mindentől, és aludt. A kedvenc plüssállata ott volt mellette. Akkor láttam utoljára, és nem tudtam vele egy szót sem beszélni… pedig szerettem volna Tőle bocsánatot kérni, amikor egyszer nem álltam mellé.<o></o>
Szakközépben a matektanárom miatt volt gyomorgörcsöm. Műszaki suliba jártam, és egyedül voltam lány az osztályban. A matektanárom a fejébe vette, hogy az én nevem György, és hogy egy lánynak semmi keresnivalója nincs abban a suliban, és Ő erről gondoskodni is fog. Hát megtette, az egy dolog, hogy minden matekórára úgy mentem be, mint aki a kivégzésére megy, de első, és második osztályban évvégén mindig pótvizsgára kényszerültem. Az más tészta, hogy tanárváltás után 4-es lettem, és 5-ösre érettségiztem. Volt pár nőgyűlölő tanár az iskolában, nem kevésszer sírva jöttem ki az óráról.<o></o>
17 évesen volt egy párom, akivel a kapcsolatunk 8 évig tartott, és úgy kezdődött, hogy elvette a szüzességemet, majd azzal a lendülettel dobott is, mondván neki ennyire kellettem. Utána újra összejárogattunk csak szexelgetni, de a végén komolyabb dolog lett belőle, bár a család, és a barátok előtt közel 2 évig titkolta, hogy mi 1 pár vagyunk. A kapcsolatunknak a végső kegyelemdöfést az adta meg, hogy felszedett egy csajt egy motoros túrán Erdélyben, és neki össze-vissza hazudozott rólam, hogy én mekkora geci vagyok, amiért meg sem látogattam a kórházban, amikor Ő kettős bokatöréssel benn feküdt. Mondanom sem kell, mindennap órákat voltam benn nála, és vittem neki sorban a kedvenc hamburgereit. Aztán amikor szemét módon elolvastam az e-mailjeit, sikerült szembesülnöm azzal, hogy társkeresőn keresgél párt, akit meg is talált, és miatta dobott engem, így zárult le a 8 évünk. Én sem voltam közben angyal, csaltam Őt, ahol tudtam. Ma már tudom, ez nem megoldás semmire.<o></o>
Közben az első munkahelyem a BM kötelékében volt. 19 éves voltam, nagyon jól éreztem magam a csapatban, bár sokan úgy tartották, hogy azért vagyok ott, mert a főnöknek a szeretője vagyok. Mindezt úgy, hogy a főnökömmel a belépésem után 1 hónappal találkoztam először. Hála a furkálódó kollégáknak, hamar elszállt a lelkesedésem, főleg, hogy a főnököm erre a pletykára rá is játszott. Egy buli után sikerült enyhén spiccesen egy szobába keverednünk, minek az lett a vége, hogy erőszakosan maga alá gyűrt, én meg mehettem rá 2 hónapra az István kórházba abortuszra.<o></o>
A következő munkahelyemen izraelieknek dolgoztam, a főnökasszonyom egy arrogáns idióta volt, mindennap gyomorgörccsel mentem be dolgozni, majd amikor lenyúlta a volt üzletfele pénzét, akkor leléptem a cégtől, mert én voltam ellene a koronatanú. Nem esett nehezemre, mert valóban meglopta a partnerét, valóban gátlástalan módon hazudozott, ráadásul egy igazi szemét ember volt. Én annyiban szívok, hogy már 8. éve járok emiatt bíróságra, ügyészségre, rendőrségre, mikor hová idéznek be. A legutolsó szembesítésen is még én voltam a rohadék a főnököm szemében, és azt üvöltötte az ügyész előtt, hogy én hazudozom, és Ő ártatlan.<o></o>
A volt párommal leginkább a nővére tette tönkre a kapcsolatomat. Az elején jóban voltam a csajjal, de amikor bepasizott, utána következő években pokollá tette az életemet. Sportot űzött abból, hogy a lehető legtöbbször megalázzon a külsőm miatt, azért, mert nem vagyok diplomás, mint Ők, vagy azért, mert nem Budán lakom, hanem Pesten. Tette mindezt általában nagy társaságban, mert úgy mégiscsak megalázóbb. Szerinte én elloptam az Ő számlájáról 30 eurót, és én egy mocskos tolvaj vagyok, aki csak az öccse pénzére hajt. Sikerül azt elérnie, hogy az utolsó 1,5-2 évben be sem mehettem hozzájuk akkor, ha Ő otthon volt. Iszonyat volt érezni a felém áradó gyűlöletet, mindig attól rettegni, hogy most épp mivel esik nekem, és közben tombolt bennem a tehetetlen düh, legszívesebben istenesen nyakon vágtam volna… vagy nem tudom. De a közel 2 éves lelki terrorja elérte célját, mi külön vagyunk, én meg szarul érzem magam a bőrömben továbbra is mindenért, amit rólam mondott.<o></o>
Nem állítom, hogy én angyal voltam, most nem arról szól az egész, hogy mindenki köcsög, csak én vagyok király. Csináltam én is sok olyan dolgot, amire nem vagyok büszke. Félreléptem, hazudtam, szart kavartam, stb.
De a fentiek, és még egyéb történések olyan szinten nyomasztanak még mindig, hogy néha ezekről álmodom, és nem jó kedvvel ébredek fel.<o></o>
Szeretnék ezeken, és az egyéb – még rengeteg van -negatív dolgokon túllépni, és kitörölni az agyamból, de nem megy. Visszagondolod a sok hülye dologra, amik nem sikerültek, akár a sok viszonzatlan szerelemre, a sok esetre, amikor hülyét csináltam magamból, a saját lúzerségemre, a beteljesületlen álmokra, az elcseszett kapcsolatokra. Ezekben mind benne van az én kezem is, de amiben főként én vagyok a ludas, azt megértem, elfogadom a történést, és miután én irányítottam így, így az a dolog nem hiányzik.<o></o>
De amikor úgy történik a rossz, hogy nem értem… nem tudom miért alakult úgy, nem tudom, hogy az az illető miért tette velem azt, amit tett… nem tudom miért jártam így. Fájnak ezek, és a többi dolgok… és életem legboldogabb napja lenne, ha végre túl tudnék rajtuk jutni. Amikor már nem fojtogatja sírás a torkomat, ha eszembe jutnak… <o></o>
Tudom, az ember ilyenkor gondoljon a jó, és szép dolgokra, de ez a blog most nem arról szól.
Ezért nem tudok lefogyni, ezért nincs önbizalmam, és ezért félek mindentől, ami új... de leginkább saját magamtól, és attól, hogy esetleg boldog is lehetnék... mert akkor már lenne mit veszítenem.<o></o>
Jó lenne nekem is egy ilyen Merengő, legalább száműzhetném a rossz emlékeket, és talán így túl tudnék lépni azokon a dolgokon, amelyek a mai napig befolyásolják az életemet… ha csak olyan szinten is, hogy elrontják a hangulatomat… de ez a minimum.<o></o>
Az én Merengőm a blogom… nekem segít, ha kiírom magamból, nem szégyellem, ha valaki ez alapján ítél, elítél, akármi… kicsit olyan, mint egy papnak gyónni… életgyónás.<o></o>
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.<o></o>
Kicsit nehéz elkezdeni, mert össze-vissza csaponganak a fejemben a dolgok... és ha utólag belegondolok, a régen történtek mind-mind befolyással vannak a jelenlegi éltemre is.<o></o>
Régen, olyan 14 éves koromig jártam teniszezni. Volt ott egy idős fickó, aki kőgazdag volt, már 18 éve is egy 500-as Merci kabrióval rohangált. Imádta a fiatal csajokat kergetni a pályán, meg időnként fogdosni, de persze nem annyira tolakodóan. Egyszer összefutottam vele, miközben a defektes biciklimet toltam hazafelé. Megállt mellettem kocsival, beszélgettünk, aztán kinyúlt a kocsiból, berántotta a fejemet, és lesmárolt… voltam vagy 12-13 éves.<o></o>
Utána az általános iskolai ballagásunk napján elveszítettem a legjobb barátnőmet… 14 évesen meghalt leukémiában… Tisztán emlékszem rá, amikor meglátogattuk a kórházban. Steril ágyban feküdt, elkülönítve mindentől, és aludt. A kedvenc plüssállata ott volt mellette. Akkor láttam utoljára, és nem tudtam vele egy szót sem beszélni… pedig szerettem volna Tőle bocsánatot kérni, amikor egyszer nem álltam mellé.<o></o>
Szakközépben a matektanárom miatt volt gyomorgörcsöm. Műszaki suliba jártam, és egyedül voltam lány az osztályban. A matektanárom a fejébe vette, hogy az én nevem György, és hogy egy lánynak semmi keresnivalója nincs abban a suliban, és Ő erről gondoskodni is fog. Hát megtette, az egy dolog, hogy minden matekórára úgy mentem be, mint aki a kivégzésére megy, de első, és második osztályban évvégén mindig pótvizsgára kényszerültem. Az más tészta, hogy tanárváltás után 4-es lettem, és 5-ösre érettségiztem. Volt pár nőgyűlölő tanár az iskolában, nem kevésszer sírva jöttem ki az óráról.<o></o>
17 évesen volt egy párom, akivel a kapcsolatunk 8 évig tartott, és úgy kezdődött, hogy elvette a szüzességemet, majd azzal a lendülettel dobott is, mondván neki ennyire kellettem. Utána újra összejárogattunk csak szexelgetni, de a végén komolyabb dolog lett belőle, bár a család, és a barátok előtt közel 2 évig titkolta, hogy mi 1 pár vagyunk. A kapcsolatunknak a végső kegyelemdöfést az adta meg, hogy felszedett egy csajt egy motoros túrán Erdélyben, és neki össze-vissza hazudozott rólam, hogy én mekkora geci vagyok, amiért meg sem látogattam a kórházban, amikor Ő kettős bokatöréssel benn feküdt. Mondanom sem kell, mindennap órákat voltam benn nála, és vittem neki sorban a kedvenc hamburgereit. Aztán amikor szemét módon elolvastam az e-mailjeit, sikerült szembesülnöm azzal, hogy társkeresőn keresgél párt, akit meg is talált, és miatta dobott engem, így zárult le a 8 évünk. Én sem voltam közben angyal, csaltam Őt, ahol tudtam. Ma már tudom, ez nem megoldás semmire.<o></o>
Közben az első munkahelyem a BM kötelékében volt. 19 éves voltam, nagyon jól éreztem magam a csapatban, bár sokan úgy tartották, hogy azért vagyok ott, mert a főnöknek a szeretője vagyok. Mindezt úgy, hogy a főnökömmel a belépésem után 1 hónappal találkoztam először. Hála a furkálódó kollégáknak, hamar elszállt a lelkesedésem, főleg, hogy a főnököm erre a pletykára rá is játszott. Egy buli után sikerült enyhén spiccesen egy szobába keverednünk, minek az lett a vége, hogy erőszakosan maga alá gyűrt, én meg mehettem rá 2 hónapra az István kórházba abortuszra.<o></o>
A következő munkahelyemen izraelieknek dolgoztam, a főnökasszonyom egy arrogáns idióta volt, mindennap gyomorgörccsel mentem be dolgozni, majd amikor lenyúlta a volt üzletfele pénzét, akkor leléptem a cégtől, mert én voltam ellene a koronatanú. Nem esett nehezemre, mert valóban meglopta a partnerét, valóban gátlástalan módon hazudozott, ráadásul egy igazi szemét ember volt. Én annyiban szívok, hogy már 8. éve járok emiatt bíróságra, ügyészségre, rendőrségre, mikor hová idéznek be. A legutolsó szembesítésen is még én voltam a rohadék a főnököm szemében, és azt üvöltötte az ügyész előtt, hogy én hazudozom, és Ő ártatlan.<o></o>
A volt párommal leginkább a nővére tette tönkre a kapcsolatomat. Az elején jóban voltam a csajjal, de amikor bepasizott, utána következő években pokollá tette az életemet. Sportot űzött abból, hogy a lehető legtöbbször megalázzon a külsőm miatt, azért, mert nem vagyok diplomás, mint Ők, vagy azért, mert nem Budán lakom, hanem Pesten. Tette mindezt általában nagy társaságban, mert úgy mégiscsak megalázóbb. Szerinte én elloptam az Ő számlájáról 30 eurót, és én egy mocskos tolvaj vagyok, aki csak az öccse pénzére hajt. Sikerül azt elérnie, hogy az utolsó 1,5-2 évben be sem mehettem hozzájuk akkor, ha Ő otthon volt. Iszonyat volt érezni a felém áradó gyűlöletet, mindig attól rettegni, hogy most épp mivel esik nekem, és közben tombolt bennem a tehetetlen düh, legszívesebben istenesen nyakon vágtam volna… vagy nem tudom. De a közel 2 éves lelki terrorja elérte célját, mi külön vagyunk, én meg szarul érzem magam a bőrömben továbbra is mindenért, amit rólam mondott.<o></o>
Nem állítom, hogy én angyal voltam, most nem arról szól az egész, hogy mindenki köcsög, csak én vagyok király. Csináltam én is sok olyan dolgot, amire nem vagyok büszke. Félreléptem, hazudtam, szart kavartam, stb.
De a fentiek, és még egyéb történések olyan szinten nyomasztanak még mindig, hogy néha ezekről álmodom, és nem jó kedvvel ébredek fel.<o></o>
Szeretnék ezeken, és az egyéb – még rengeteg van -negatív dolgokon túllépni, és kitörölni az agyamból, de nem megy. Visszagondolod a sok hülye dologra, amik nem sikerültek, akár a sok viszonzatlan szerelemre, a sok esetre, amikor hülyét csináltam magamból, a saját lúzerségemre, a beteljesületlen álmokra, az elcseszett kapcsolatokra. Ezekben mind benne van az én kezem is, de amiben főként én vagyok a ludas, azt megértem, elfogadom a történést, és miután én irányítottam így, így az a dolog nem hiányzik.<o></o>
De amikor úgy történik a rossz, hogy nem értem… nem tudom miért alakult úgy, nem tudom, hogy az az illető miért tette velem azt, amit tett… nem tudom miért jártam így. Fájnak ezek, és a többi dolgok… és életem legboldogabb napja lenne, ha végre túl tudnék rajtuk jutni. Amikor már nem fojtogatja sírás a torkomat, ha eszembe jutnak… <o></o>
Tudom, az ember ilyenkor gondoljon a jó, és szép dolgokra, de ez a blog most nem arról szól.
Ezért nem tudok lefogyni, ezért nincs önbizalmam, és ezért félek mindentől, ami új... de leginkább saját magamtól, és attól, hogy esetleg boldog is lehetnék... mert akkor már lenne mit veszítenem.<o></o>