Mostanság zajlik az élet, a netet másfél hete köti át az igen tisztelt szolgáltató (most is egy netkávézóból írok, mert nem bírok magammal).
Érdekesek az emberek. Néha vélt vagy valós sérelmeiken nem igazán tudnak túl lépni, sőt ha ők követnek el hibát, bőszen mutogatnak a másikra, hogy az a ludas, áhh ők nem, de mindenki más, az nagyon! Mindenki hülye, csak én vagyok repülő...
Egyik kollégámnak van két fia. Az anyjuk már alig látja őket, de nagy harc volt értük a váláskor, hiába nyerte meg a fiúkat, eltelt 4 év és már szó szerint szarik rájuk, csak akkor jut eszébe nevelni őket, amikor pénz kell. A gyerekek rendszerint az apjuknál vannak, ott nyugi van, még akkor is, ha annak az egyénisége igen is nyüzsgős, jövős-menős.
Anno apa rajtakapta anyát a szívbéli jóbarátnőjével amint az ágyikóban enyelegnek, aztán jött a válóperes buli, anya kibalhézta hogy a gyerekek hozzá kerüljenek. Apa nem verte nagydobra a cexkuális mallőrt, így a bíró odítatélte a gyerekeket. Apa kicsit zorallá vált ezután, talált valami "anya és barátnője" enyelgős fotót és kiplakátolta anya munkahelye előtt az utcán végig, aztán ahol lakott, meg ahová sportolni meg bulizni járt, stb. A nő családja az első döbbenetében kitagadta, majd a közösségek is ahová járt.
A vesztesek a gyerekek lettek. Ők átélték anyjuk hisztérikus dührohamait, hallgatták az állandó mocskolódást és tűzfalként álltak a két marakodó között. Manapság anya már nem foglalkozik a gyerekeivel, több velük a probléma mint a haszon, mert már tinik. A srácok egész nyáron az apjuknál voltak, szeptemberben elkezdődött az iskola és már csak a kicsit tudta hazaparancsolni másfél hétre, aztán az is az apjánál horgonyzott le ismét. Persze az ahavi gyerektartásért benyújtotta a második nap a számlát ahogy lenyúlta a kicsit. De nem megy ez neki, már a gyerekei se tűrik meg...
Eltelt a válóper után 4 év, rájött hogy nehéz megállnia a lábán, még akár a leszbi társával is. Az is besokallt tőle, az erőszakosságáért és akarnokságáért, majd kirúgta. Pedig állítólag az volt az igazi nagy szerelem. Megnyerte a csatát, de az élet harcát elvesztette. A gyerekei szemében már nem az "Anyu", hanem a hülyepicsa, a társa is lelépett, sokat markolt, de keveset fogott...
Deviáns embernek deviáns a sorsa.
Milyen anya az, amelyik pénzért adja láthatásra a gyerekeit? Hogy postásnak használja fel a gyerekeit üzengetésre? Miért nem becsüli a saját gyerekeit többre? Nem ugyanolyan ő mint bármelyik emberkereskedő, szervkereskedő, drogdíler, gyermekpornógyáros, állattalszexelő, egyéb deviáns magatartású állat stb..? Megnyerte a csatát amit a pénzforrásokért vívott, de később kibújik a szög a zsákból és rájönnek majd a gyerekei is hogy mire használta fel őket, később majd úgyis tartja a markát majd az első/második/sokadik fizetésükért.
Egyre többet látok ilyen gyereket pénzért adó szülőt. Miért nem akkor gondolkozott el az önállóság nehézségeiről, amikor olajra lépett? Amikor a másik vonzóbb, jobb volt, és úgy tűnt a pénztejelő marhát lehet még fejni jó ideig? Miért mástól várja azt, hogy megoldja a gondjait, amit magának kreált? Nem fél az ilyen, hogy előveszik a viselt dolgait, kiteregetik és még nagyobb vesztesként kullog tovább? Esetleg a gyerekeken vívott harcra pont a gyerekek mennek rá? Mindez nem számít, csak legyen pénz, és hétvégére lepasszoljuk őket megint a nagyihoz, meg a hosszú hétvégére valahová máshová, csak ne legyenek jelen. A milánóit meg csak párizsiból ismerik a srácok, mert ugyan kizsarol 100-et havonta, de a saját gyerekei kajáján spórol. Elkéri a táborpénzt, aztán mégse mennek táborba...stb. A srácok összevesznek a kaján, és játsszák a hülye játszmákat amiket tőle tanulnak, és csodálkozik majd néhány év múlva, amikor elkezdenek neki hazudozni, ugyanúgy, mint ahogy ő tette.
Azt hiszem én nyertem. Anyám anno megnyert, mint pénzforrást apámtól, majd lepasszolt a Nagyimnak felnevelni, aki a kisnyugdíjából ez remekül meg is oldotta. Pénz nélkül is képes volt normálisra nevelni, taposás, mocskolódás sárdobálás nélkül, bízva abban, hogy az általa nyújtott békesség megóv majd mindentől. Megóvott, és megtanultam tőle azt is, hogy kell ezt megteremteni.
Egyszer anyám hajnalban elvitte a zsebpénzemet amit gyűjtögettem 9-10 évesen, véletlen felébredtem és láttam.
Csak annyi volt, hogy megkérdeztem tőle, hová lett a pénzecském. Halálosan vérmes és hisztérikus veszekedést adott elő Nagyimmal üvöltve, hogy miért vette el a pénzemet. Csak lestem, és nem mertem szólni, annyira fenyegetően durván üvöltött. Aztán amikor anyám lelépett, odamentem a könnyes szemű nagyimhoz, aki végig egy szót sem szólt, és mondtam neki, hogy láttam, amikor elvitte a pénzt, csak nem mertem konkrétan rákérdezni a balhé közben, mert féltem tőle... Féltem az anyámtól. Szép kis "anya". Mai napig nem tudom mire kellett a pénz, de ha kérte volna, biztos odaadtam volna neki. Utána már nem tudta hol tartom a zsebpénzem...
Nyertes csaták és vesztes harcok.
Érdekesek az emberek. Néha vélt vagy valós sérelmeiken nem igazán tudnak túl lépni, sőt ha ők követnek el hibát, bőszen mutogatnak a másikra, hogy az a ludas, áhh ők nem, de mindenki más, az nagyon! Mindenki hülye, csak én vagyok repülő...
Egyik kollégámnak van két fia. Az anyjuk már alig látja őket, de nagy harc volt értük a váláskor, hiába nyerte meg a fiúkat, eltelt 4 év és már szó szerint szarik rájuk, csak akkor jut eszébe nevelni őket, amikor pénz kell. A gyerekek rendszerint az apjuknál vannak, ott nyugi van, még akkor is, ha annak az egyénisége igen is nyüzsgős, jövős-menős.
Anno apa rajtakapta anyát a szívbéli jóbarátnőjével amint az ágyikóban enyelegnek, aztán jött a válóperes buli, anya kibalhézta hogy a gyerekek hozzá kerüljenek. Apa nem verte nagydobra a cexkuális mallőrt, így a bíró odítatélte a gyerekeket. Apa kicsit zorallá vált ezután, talált valami "anya és barátnője" enyelgős fotót és kiplakátolta anya munkahelye előtt az utcán végig, aztán ahol lakott, meg ahová sportolni meg bulizni járt, stb. A nő családja az első döbbenetében kitagadta, majd a közösségek is ahová járt.
A vesztesek a gyerekek lettek. Ők átélték anyjuk hisztérikus dührohamait, hallgatták az állandó mocskolódást és tűzfalként álltak a két marakodó között. Manapság anya már nem foglalkozik a gyerekeivel, több velük a probléma mint a haszon, mert már tinik. A srácok egész nyáron az apjuknál voltak, szeptemberben elkezdődött az iskola és már csak a kicsit tudta hazaparancsolni másfél hétre, aztán az is az apjánál horgonyzott le ismét. Persze az ahavi gyerektartásért benyújtotta a második nap a számlát ahogy lenyúlta a kicsit. De nem megy ez neki, már a gyerekei se tűrik meg...
Eltelt a válóper után 4 év, rájött hogy nehéz megállnia a lábán, még akár a leszbi társával is. Az is besokallt tőle, az erőszakosságáért és akarnokságáért, majd kirúgta. Pedig állítólag az volt az igazi nagy szerelem. Megnyerte a csatát, de az élet harcát elvesztette. A gyerekei szemében már nem az "Anyu", hanem a hülyepicsa, a társa is lelépett, sokat markolt, de keveset fogott...
Deviáns embernek deviáns a sorsa.
Milyen anya az, amelyik pénzért adja láthatásra a gyerekeit? Hogy postásnak használja fel a gyerekeit üzengetésre? Miért nem becsüli a saját gyerekeit többre? Nem ugyanolyan ő mint bármelyik emberkereskedő, szervkereskedő, drogdíler, gyermekpornógyáros, állattalszexelő, egyéb deviáns magatartású állat stb..? Megnyerte a csatát amit a pénzforrásokért vívott, de később kibújik a szög a zsákból és rájönnek majd a gyerekei is hogy mire használta fel őket, később majd úgyis tartja a markát majd az első/második/sokadik fizetésükért.
Egyre többet látok ilyen gyereket pénzért adó szülőt. Miért nem akkor gondolkozott el az önállóság nehézségeiről, amikor olajra lépett? Amikor a másik vonzóbb, jobb volt, és úgy tűnt a pénztejelő marhát lehet még fejni jó ideig? Miért mástól várja azt, hogy megoldja a gondjait, amit magának kreált? Nem fél az ilyen, hogy előveszik a viselt dolgait, kiteregetik és még nagyobb vesztesként kullog tovább? Esetleg a gyerekeken vívott harcra pont a gyerekek mennek rá? Mindez nem számít, csak legyen pénz, és hétvégére lepasszoljuk őket megint a nagyihoz, meg a hosszú hétvégére valahová máshová, csak ne legyenek jelen. A milánóit meg csak párizsiból ismerik a srácok, mert ugyan kizsarol 100-et havonta, de a saját gyerekei kajáján spórol. Elkéri a táborpénzt, aztán mégse mennek táborba...stb. A srácok összevesznek a kaján, és játsszák a hülye játszmákat amiket tőle tanulnak, és csodálkozik majd néhány év múlva, amikor elkezdenek neki hazudozni, ugyanúgy, mint ahogy ő tette.
Azt hiszem én nyertem. Anyám anno megnyert, mint pénzforrást apámtól, majd lepasszolt a Nagyimnak felnevelni, aki a kisnyugdíjából ez remekül meg is oldotta. Pénz nélkül is képes volt normálisra nevelni, taposás, mocskolódás sárdobálás nélkül, bízva abban, hogy az általa nyújtott békesség megóv majd mindentől. Megóvott, és megtanultam tőle azt is, hogy kell ezt megteremteni.
Egyszer anyám hajnalban elvitte a zsebpénzemet amit gyűjtögettem 9-10 évesen, véletlen felébredtem és láttam.
Csak annyi volt, hogy megkérdeztem tőle, hová lett a pénzecském. Halálosan vérmes és hisztérikus veszekedést adott elő Nagyimmal üvöltve, hogy miért vette el a pénzemet. Csak lestem, és nem mertem szólni, annyira fenyegetően durván üvöltött. Aztán amikor anyám lelépett, odamentem a könnyes szemű nagyimhoz, aki végig egy szót sem szólt, és mondtam neki, hogy láttam, amikor elvitte a pénzt, csak nem mertem konkrétan rákérdezni a balhé közben, mert féltem tőle... Féltem az anyámtól. Szép kis "anya". Mai napig nem tudom mire kellett a pénz, de ha kérte volna, biztos odaadtam volna neki. Utána már nem tudta hol tartom a zsebpénzem...
Nyertes csaták és vesztes harcok.
