Egyik, a sulinkba járó diák betipegett hozzám a minap, hogy csevegjünk pár szót a motorozásról, mint mindig, aztán meghívott, hogy nézzek ki az okt.4-i KTM rendezvényre a halásztelki pályára. Mivel amúgy is meg-megfordulunk azon a pályán, így egyértelműen rávágtam, hogy szívesen kinézek. Mikor reggel egy LC4 kíséretében a Dtre pattantam még nem gondoltam, hogy mire is megyek.
Azt hittem valami klub rendezvény, ahol csak narancssárga szörnyek fogják körbevenni az én kis fekete ördögömet. Ám ehelyett egy, a környékbeli lelkes kezdőknek és haladóknak kialakított szivatós pálya várt minket, s pár órán belül a különöböző krossz és enduro gépek széles skálája is felsorakozott.
József barátom (KTM fanatikus - a kislányának KTMes cumija van) nem győzte fotózni a szebbnél szebb narancs-csodákat, míg végül én is megtaláltam a nekem tetsző ződ seprűt az egyik transporter mellett. S, hogy még érdekesebb legyen számomra a verseny három diákom is rajthoz állt. (ááá! Nem, én nem. Szerintem a felvezető kör alatt meghaltam volna légzés elégtelenségben) Így a rajtot követően az átláthatatlan porfelhőben kerestem a srácaim motorjait, s mikor felbukkantak a plató előtti kanyarban, nagy csápolással bíztattam őket a továbbhaladásra. Sajnos ketten kidőltek fél óra múlva, de én így is nagyon büszke voltam rájuk, és a homokos, koszos arcukból pislogó, csillogó szempárjaik azt mutatták, ők is élvezték a versenyt.
Hihetetlen, hogy ezek a rendezvények egy egyszerű nézőnek is mennyi adrenalint tudnak adni, ahogy felbőgnek a motorok, megindul a porfelhő, s előtünnek a világ legszebb találmányai: a terepmotorok!
Azt hittem valami klub rendezvény, ahol csak narancssárga szörnyek fogják körbevenni az én kis fekete ördögömet. Ám ehelyett egy, a környékbeli lelkes kezdőknek és haladóknak kialakított szivatós pálya várt minket, s pár órán belül a különöböző krossz és enduro gépek széles skálája is felsorakozott.
József barátom (KTM fanatikus - a kislányának KTMes cumija van) nem győzte fotózni a szebbnél szebb narancs-csodákat, míg végül én is megtaláltam a nekem tetsző ződ seprűt az egyik transporter mellett. S, hogy még érdekesebb legyen számomra a verseny három diákom is rajthoz állt. (ááá! Nem, én nem. Szerintem a felvezető kör alatt meghaltam volna légzés elégtelenségben) Így a rajtot követően az átláthatatlan porfelhőben kerestem a srácaim motorjait, s mikor felbukkantak a plató előtti kanyarban, nagy csápolással bíztattam őket a továbbhaladásra. Sajnos ketten kidőltek fél óra múlva, de én így is nagyon büszke voltam rájuk, és a homokos, koszos arcukból pislogó, csillogó szempárjaik azt mutatták, ők is élvezték a versenyt.
Hihetetlen, hogy ezek a rendezvények egy egyszerű nézőnek is mennyi adrenalint tudnak adni, ahogy felbőgnek a motorok, megindul a porfelhő, s előtünnek a világ legszebb találmányai: a terepmotorok!
