Gyermekkorom kivételével nem voltam rendszeres templomjáró. A 60-as évek második felében, suli után, heti két alkalommal adatott meg az a lehetöség, hogy a máriaremetei templom egyik kistermében hallgassuk Miklós atya meseszerü történeteit a Bibliából. Aztán egyik napról a másikra Miklós atya eltünt, és az idösebbek szavára hallgatva nem firtattuk az okokat.
Azóta eltelt néhány évtized, kiderültek dolgok, amikröl azt hittük, hogy örök érvényüek, de mégsem, hogy mégis megbontható a szovjet-magyar barátság. Már otthon is a 70-es, 80-as években is megálltunk egy-egy templomnál, kápolnánál, de akkor inkább a látvány motíválta többséget.
Most, hogy 1000 km-rel távolabb gurulok már nem csak a látvány az, ami vonz, ha egy templomba belépek. Jól esik leülni a hüvösben, nézegetni a képeket, olvasni a történeteket, és hallgatni a misét, ha éppen akkor van. Mielött bárki félreértené, nem arról vagyok híres, hogy igazi keresztény módjára élek.
Igenis szeretem a puncit, a paráznaságot, a hideg sört is (bár már nem iszom), és ha megdobtak kövel, kétszer annyit dobtam vissza. Egy bigott katolikus bizonyára a pokol legmélyén látna a legszivesebben ezek, és sok más miatt.
Ma megint volt alkalmam bizonyítani, hogy nem csak a világi dolgok érdekelnek, mert elmentem (motoroztam) egy istentiszteletre, amely szó elé azért oda volt biggyesztve a "biker"szócska is. A misét szabad ég alatt, egy Puskaporoshordó-nak nevezett kocsma elött tartotta egy szintén motoros pap. (Vespája van). Paradox látvány volt, ahogy a homlokig tetovált, 120 kilós kopasz, könnyes szemmel üvölti a szórólapokon álló imát, és csókólgatja a tenyérnyi vaskeresztet a nyakában. Kitünö banda jött össze, ahogy számoltam kb. 130-140 vas volt, mindenféle korú és jellegü, amit a mise elött kiosztott, és vasakra felkötözött szines szalagok is szimbolizáltak.
Nagyon jó zenéket énekelt a bikerkórus, igazi élvezet volt az apagyilkos kinézetü gitáros játéka, a dobos, aki egy sima fadobozon ülve, azt verve adta meg a ritmust. A pap is nagyon szépen beszélt, nem az a szemforgató, ájtatoskodó fasz volt, amit mi sem bizonyit jobban, hogy az ö kérésére harangszó helyett egy 7-8 mp-ig tartó motor bömböltetés volt a záróakkord, miután megáldotta az ott lévöket, és természetesen a vasakat is.
Kaja elött még gyüjtés volt a pap bukójába, az istentiszteletet elökészítö fiatalok, és a motorbalaesetben elárvult gyerekek számára. Miután üresre zabáltuk és ittuk a raktárat a krimóban, mindenki elégedetten és bizonyára valami olyasvalamivel a fejében távozott, hogy nem az teszi a motorost (is) értékesebb emberré, hogy 30-al gyorsabban veszi a kanyart...
Bár ez blog hosszabb lett, mint szerettem volna, engedjétek meg, hogy szabad fordításban leközöljem "A motorosok zsoltára"-t, ami szintén azon a bizonyos szórólapon volt...
Azóta eltelt néhány évtized, kiderültek dolgok, amikröl azt hittük, hogy örök érvényüek, de mégsem, hogy mégis megbontható a szovjet-magyar barátság. Már otthon is a 70-es, 80-as években is megálltunk egy-egy templomnál, kápolnánál, de akkor inkább a látvány motíválta többséget.
Most, hogy 1000 km-rel távolabb gurulok már nem csak a látvány az, ami vonz, ha egy templomba belépek. Jól esik leülni a hüvösben, nézegetni a képeket, olvasni a történeteket, és hallgatni a misét, ha éppen akkor van. Mielött bárki félreértené, nem arról vagyok híres, hogy igazi keresztény módjára élek.
Igenis szeretem a puncit, a paráznaságot, a hideg sört is (bár már nem iszom), és ha megdobtak kövel, kétszer annyit dobtam vissza. Egy bigott katolikus bizonyára a pokol legmélyén látna a legszivesebben ezek, és sok más miatt.
Ma megint volt alkalmam bizonyítani, hogy nem csak a világi dolgok érdekelnek, mert elmentem (motoroztam) egy istentiszteletre, amely szó elé azért oda volt biggyesztve a "biker"szócska is. A misét szabad ég alatt, egy Puskaporoshordó-nak nevezett kocsma elött tartotta egy szintén motoros pap. (Vespája van). Paradox látvány volt, ahogy a homlokig tetovált, 120 kilós kopasz, könnyes szemmel üvölti a szórólapokon álló imát, és csókólgatja a tenyérnyi vaskeresztet a nyakában. Kitünö banda jött össze, ahogy számoltam kb. 130-140 vas volt, mindenféle korú és jellegü, amit a mise elött kiosztott, és vasakra felkötözött szines szalagok is szimbolizáltak.
Nagyon jó zenéket énekelt a bikerkórus, igazi élvezet volt az apagyilkos kinézetü gitáros játéka, a dobos, aki egy sima fadobozon ülve, azt verve adta meg a ritmust. A pap is nagyon szépen beszélt, nem az a szemforgató, ájtatoskodó fasz volt, amit mi sem bizonyit jobban, hogy az ö kérésére harangszó helyett egy 7-8 mp-ig tartó motor bömböltetés volt a záróakkord, miután megáldotta az ott lévöket, és természetesen a vasakat is.
Kaja elött még gyüjtés volt a pap bukójába, az istentiszteletet elökészítö fiatalok, és a motorbalaesetben elárvult gyerekek számára. Miután üresre zabáltuk és ittuk a raktárat a krimóban, mindenki elégedetten és bizonyára valami olyasvalamivel a fejében távozott, hogy nem az teszi a motorost (is) értékesebb emberré, hogy 30-al gyorsabban veszi a kanyart...
Bár ez blog hosszabb lett, mint szerettem volna, engedjétek meg, hogy szabad fordításban leközöljem "A motorosok zsoltára"-t, ami szintén azon a bizonyos szórólapon volt...
"Psalm des Motorradfahrers"
Èn áldalak Téged, te Istene az égboltnak az aszfalt felett, Te aki a világot megteremetetted.
Èn áldalak Téged, aki a hegyeket, a tavakat, a réteket és az erdöket a szememnek látni hagy.
Èn áldalak Téged, hogy az utakat elöttem kiszélesíted, az utakat sima aszfaltalt
Uram, ha én arcomon érzem az ellenszelet, vele együtt érzem a Te kegyedet is.
Uram, ha én gyorsulok, úgy érzem a leheletét a Te örrökékévalóságodnak.
Ha én látom a fákat, a földeket, amik utamon kisérnek, csodálom a Te sokoldalú teremtésed.
Ha én az országúton megyek, így örülök én az életemnek.
Ha én motoromat felbögetem, így fejezem ki az életörömömet.
Uram, köszönöm a fiatalság örömét.
De Uram, ha én reggel utazom, nem tudom,hogy az estét még látni fogom.
Uram,óvjál meg engem balesettöl, veszélytöl.
Òvjál meg az úton és védjél meg a haláltól.
Uram, áldalak az utakon, áldalak a friss ellenszélben.
Bocs, ha untattam bárkit is.
Már csak egy pár kép.
Èn áldalak Téged, te Istene az égboltnak az aszfalt felett, Te aki a világot megteremetetted.
Èn áldalak Téged, aki a hegyeket, a tavakat, a réteket és az erdöket a szememnek látni hagy.
Èn áldalak Téged, hogy az utakat elöttem kiszélesíted, az utakat sima aszfaltalt
Uram, ha én arcomon érzem az ellenszelet, vele együtt érzem a Te kegyedet is.
Uram, ha én gyorsulok, úgy érzem a leheletét a Te örrökékévalóságodnak.
Ha én látom a fákat, a földeket, amik utamon kisérnek, csodálom a Te sokoldalú teremtésed.
Ha én az országúton megyek, így örülök én az életemnek.
Ha én motoromat felbögetem, így fejezem ki az életörömömet.
Uram, köszönöm a fiatalság örömét.
De Uram, ha én reggel utazom, nem tudom,hogy az estét még látni fogom.
Uram,óvjál meg engem balesettöl, veszélytöl.
Òvjál meg az úton és védjél meg a haláltól.
Uram, áldalak az utakon, áldalak a friss ellenszélben.
Bocs, ha untattam bárkit is.
Már csak egy pár kép.
Üdv: suzu
