Street Racer STR motoros kesztyű a MotoZemtől

Der Himmel über dem Asphalt - Az ég az aszfalt felett

Gyermekkorom kivételével nem voltam rendszeres templomjáró. A 60-as évek második felében, suli után, heti két alkalommal adatott meg az a lehetöség, hogy a máriaremetei templom egyik kistermében hallgassuk Miklós atya meseszerü történeteit a Bibliából. Aztán egyik napról a másikra Miklós atya eltünt, és az idösebbek szavára hallgatva nem firtattuk az okokat.

Azóta eltelt néhány évtized, kiderültek dolgok, amikröl azt hittük, hogy örök érvényüek, de mégsem, hogy mégis megbontható a szovjet-magyar barátság. Már otthon is a 70-es, 80-as években is megálltunk egy-egy templomnál, kápolnánál, de akkor inkább a látvány motíválta többséget.

Most, hogy 1000 km-rel távolabb gurulok már nem csak a látvány az, ami vonz, ha egy templomba belépek. Jól esik leülni a hüvösben, nézegetni a képeket, olvasni a történeteket, és hallgatni a misét, ha éppen akkor van. Mielött bárki félreértené, nem arról vagyok híres, hogy igazi keresztény módjára élek.

Igenis szeretem a puncit, a paráznaságot, a hideg sört is (bár már nem iszom), és ha megdobtak kövel, kétszer annyit dobtam vissza. Egy bigott katolikus bizonyára a pokol legmélyén látna a legszivesebben ezek, és sok más miatt.

Ma megint volt alkalmam bizonyítani, hogy nem csak a világi dolgok érdekelnek, mert elmentem (motoroztam) egy istentiszteletre, amely szó elé azért oda volt biggyesztve a "biker"szócska is. A misét szabad ég alatt, egy Puskaporoshordó-nak nevezett kocsma elött tartotta egy szintén motoros pap. (Vespája van). Paradox látvány volt, ahogy a homlokig tetovált, 120 kilós kopasz, könnyes szemmel üvölti a szórólapokon álló imát, és csókólgatja a tenyérnyi vaskeresztet a nyakában. Kitünö banda jött össze, ahogy számoltam kb. 130-140 vas volt, mindenféle korú és jellegü, amit a mise elött kiosztott, és vasakra felkötözött szines szalagok is szimbolizáltak.

Nagyon jó zenéket énekelt a bikerkórus, igazi élvezet volt az apagyilkos kinézetü gitáros játéka, a dobos, aki egy sima fadobozon ülve, azt verve adta meg a ritmust. A pap is nagyon szépen beszélt, nem az a szemforgató, ájtatoskodó fasz volt, amit mi sem bizonyit jobban, hogy az ö kérésére harangszó helyett egy 7-8 mp-ig tartó motor bömböltetés volt a záróakkord, miután megáldotta az ott lévöket, és természetesen a vasakat is.

Kaja elött még gyüjtés volt a pap bukójába, az istentiszteletet elökészítö fiatalok, és a motorbalaesetben elárvult gyerekek számára. Miután üresre zabáltuk és ittuk a raktárat a krimóban, mindenki elégedetten és bizonyára valami olyasvalamivel a fejében távozott, hogy nem az teszi a motorost (is) értékesebb emberré, hogy 30-al gyorsabban veszi a kanyart...

Bár ez blog hosszabb lett, mint szerettem volna, engedjétek meg, hogy szabad fordításban leközöljem "A motorosok zsoltára"-t, ami szintén azon a bizonyos szórólapon volt...


"Psalm des Motorradfahrers"
Èn áldalak Téged, te Istene az égboltnak az aszfalt felett, Te aki a világot megteremetetted.
Èn áldalak Téged, aki a hegyeket, a tavakat, a réteket és az erdöket a szememnek látni hagy.
Èn áldalak Téged, hogy az utakat elöttem kiszélesíted, az utakat sima aszfaltalt
Uram, ha én arcomon érzem az ellenszelet, vele együtt érzem a Te kegyedet is.
Uram, ha én gyorsulok, úgy érzem a leheletét a Te örrökékévalóságodnak.
Ha én látom a fákat, a földeket, amik utamon kisérnek, csodálom a Te sokoldalú teremtésed.
Ha én az országúton megyek, így örülök én az életemnek.
Ha én motoromat felbögetem, így fejezem ki az életörömömet.
Uram, köszönöm a fiatalság örömét.
De Uram, ha én reggel utazom, nem tudom,hogy az estét még látni fogom.
Uram,óvjál meg engem balesettöl, veszélytöl.
Òvjál meg az úton és védjél meg a haláltól.
Uram, áldalak az utakon, áldalak a friss ellenszélben.
Bocs, ha untattam bárkit is.
Már csak egy pár kép.
Üdv: suzu​
  • Like
Reactions: NaNa

Hozzászólások

Szerintem nem lett hosszabb!
Ma két okosságot is hallottam tőlem nagyobb motorosoktól!
Az elsőt SpSzacsa mondta a másodikat Te! :)
Több ilyen nap kéne az életembe amikor tanulok is valamit! :)
 
Sóskúton is van egy motoros pap, ő kb. 3 hete tartott a templom előtt misét és motorszentelést. Én személyszerint nem voltam, mert nem voltunk itthon, de azt mondják, hogy voltak páran. Persze nem ilyen sokan, mint némethonban. Ha legközelebb lesz, szólok. Amúgy érdekes lehet!
 
Szoktaklenni itthon is motorszentelős szertartások szezon elején. Csakazt nem tudom, hol teszik közzé. Én mindig csak utólag értesülök róluk.
 
V
Én is halottam róla Adi haveromnak meg is lett szentelve a motorja
 
A zord kinézet a bőr ruha,tetoválások sokszor érző szíveket takarnak.Jó és megértő apukák,szerető férjek.
Nagyon megható érzés,egy ilyen szabadtéri mise.
Volt részem egy szabadtéri misén és auto szentelésen Németországba. Ezt elfelejteni NEM lehet.
 
Insta360 Black Friday sale

Blogbejegyzés információ

Szerző
suzu
Olvasás
657
Hozzászólások
23
Utolsó frissítés

Tagok Blogjai további bejegyzései

suzu további bejegyzései

Oszd meg ezt a bejegyzést

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére