A tizenharmadika ugyanolyan nap mint a többi, teljesen mindegy, hogy péntekre, csütörtökre, vagy éppen hétfőre esik. Ez is csak egy szám. És fehér macska is hozhat szerencsétlenséget, sőt szürke kutya is ha átszalad előtted az úton, pláne, ha túl közel van a kocsidhoz vagy motorodhoz.
Augusztus 13-án, csütörtökön reggel az a gondolatom támadt, hogy ma nem a jól megszokott gore-tex ruhámban megyek dolgozni. Ha már megvettem azt a szép bőr szerkót, hát hadd hordjam hétköznapokon, ne csak ünneplős motoros ruha legyen belőle. Nem volt túl nagy forgalom, folyamatos 40-50 km/órás sebességgel „sietettünk” a munkába. Mindenkinek megfelelt ez a tempó, se kocsival se motorral nem előzött senki.
Egyszer csak egy óriási, fehér-szürke négylábú került elém. Ezután nagyon lassan történt minden. A kutya a motor előtt, a motor a földön csúszott, én a motortól el, és csak csúszok, csúszok, meg gurulok. Amint megálltam, feltápászkodtam, körbenéztem, jött egy srác, hogy segítsen-e odébb tolni a motort – mondtam igen. A közeli benzinkútról kijöttek, lehúzták a kutyát a 10-es főútról. A közeli építőanyag kereskedésben vannak barátaink, tőlük kértem segítséget, hozzájuk toltuk be a motoromat. Ők vittek be dolgozni is, hiszen nekem semmi bajom nem volt. Legalábbis én úgy éreztem, amíg bőrben voltam.
Délután háromra, mire értem jött a munkahelyemre a párom, már minden tagom fájt. A térdeim, a vállaim, a bokám a sarkam (!!!) és mindennél jobban szerettem volna otthon lenni, és ágyban feküdni. Hazafelé mentünk be a motoromért, akkor már mondták hogy járóképes, semmi nem folyik belőle, lábon haza tudjuk vinni. A kutya már nem volt sehol.
Reggel pont jött egy rendőr, akinek kértem a segítségét, és ő jelentette be a köztereseknek, hogy van egy elgázolt kutya – ilyen gyorsan dolgoznak? Nem sokára kiderült, hogy elvitte a gazdája eltemetni. A benzinkutasok elmondása szerint kisvártatva meg is találtuk a gazdit. Persze addig több emberrel is beszéltünk, és mindenki annyira hevesen tiltakozott, és védekezett, hogy rövid időn belül, szinte az egész utca gyanússá vált. Pedig csak annyit kérdeztünk, van-e lakás biztosításuk, mert akkor a biztosító kifizeti a kárunkat.
Már feladtuk a keresést, mikor az egyik kertben Toji meglátott egy embert ásóval a kezében. Ő volt az! Egy nagyon kedves idősebb bácsi, ő nem tagadta le néhai kutyáját, rögtön beinvitált minket, megkérdezte, nem történt-e nagy bajom. Elismerte, hogy az ő kutyája volt, és van is lakásbiztosítása, sőt külön ebtartói felelősségbiztosítása is van a kutyára. Kölcsönösen bocsánatot kértünk egymástól, és telefonszám csere után elköszöntünk.
A pilisvörösvári rendőrségen már ott volt a jegyzőkönyv a reggeli balesetről. A szalonban, ahol a motort vettük, bejelentettük a káreseményt. Majd szólnak, mikor jön ki a biztosító szemlére. Másnap már orvoshoz is elmentem, mert azért csak fáj itt-ott, egy kicsit néhol dagad, sehol nincs kék! Az orvos csak tett rá egy lapáttal, megcsavargatta, húzogatta, ütögette sajgó részeimet – gondoltam, ha eddig nem volt eltörve, most már biztosan el lesz – majd közölte, hogy röntgent nem javasol, mert egyrészt nincs röntgenes orvos jelenleg, másrészt nincs eltörve semmim. Ezt én is így éreztem, csak jól esett ezt egy orvos szájából is hallani. Fásli, borogatás, kenőcsök.
Kíváncsi vagyok hogyan alakul tovább, a biztosítósokkal szerzett eddigi tapasztalatim kicsit szkeptikussá tettek, de én a kutya gazdájának keresését is feladtam volna a második beszélgetés után az emberi kapcsolatok terén szerzett tapasztalataimra támaszkodva… Ott sem nekem lett igazam. Megtaláltuk a gazdit, és igazi becsületes embereket tisztelhetek az idős házaspárban. Igazán felelősséggel tartották az állatukat tizennégy éve, csak azon a reggelen egy vendég kislány kilépett a kapujukon, és a lába mellett kiszaladt a „román medveölő” fajtájú, igen ritka, és borzasztóan nagytestű kutyus, aki a balesetet okozta.
Tulajdon épen, többszörösen nagy szerencsém volt aznap. Egyrészt, hogy viszonylag kis forgalom volt reggel, hogy nem mentem gyorsan, hogy bőrruhában voltam (megérte megvenni a hat számjegyű összegből álló védőfelszerelést), hogy nem jött szembe senki, hogy a mögöttem jövő sem ütött el, és hogy délután megtaláltuk a kutyus gazdiját, akinek külön felelősség biztosítása volt a kutyára.
Mindenkinek csak azt kívánom, soha nagyobbat, és rosszabbul ne essen, mint én ezen a bizonyos 13-án, amit a mai napig nem tudok eldönteni, hogy szerencsés vagy szerencsétlen szám-e nekem?!
Augusztus 13-án, csütörtökön reggel az a gondolatom támadt, hogy ma nem a jól megszokott gore-tex ruhámban megyek dolgozni. Ha már megvettem azt a szép bőr szerkót, hát hadd hordjam hétköznapokon, ne csak ünneplős motoros ruha legyen belőle. Nem volt túl nagy forgalom, folyamatos 40-50 km/órás sebességgel „sietettünk” a munkába. Mindenkinek megfelelt ez a tempó, se kocsival se motorral nem előzött senki.
Egyszer csak egy óriási, fehér-szürke négylábú került elém. Ezután nagyon lassan történt minden. A kutya a motor előtt, a motor a földön csúszott, én a motortól el, és csak csúszok, csúszok, meg gurulok. Amint megálltam, feltápászkodtam, körbenéztem, jött egy srác, hogy segítsen-e odébb tolni a motort – mondtam igen. A közeli benzinkútról kijöttek, lehúzták a kutyát a 10-es főútról. A közeli építőanyag kereskedésben vannak barátaink, tőlük kértem segítséget, hozzájuk toltuk be a motoromat. Ők vittek be dolgozni is, hiszen nekem semmi bajom nem volt. Legalábbis én úgy éreztem, amíg bőrben voltam.
Reggel pont jött egy rendőr, akinek kértem a segítségét, és ő jelentette be a köztereseknek, hogy van egy elgázolt kutya – ilyen gyorsan dolgoznak? Nem sokára kiderült, hogy elvitte a gazdája eltemetni. A benzinkutasok elmondása szerint kisvártatva meg is találtuk a gazdit. Persze addig több emberrel is beszéltünk, és mindenki annyira hevesen tiltakozott, és védekezett, hogy rövid időn belül, szinte az egész utca gyanússá vált. Pedig csak annyit kérdeztünk, van-e lakás biztosításuk, mert akkor a biztosító kifizeti a kárunkat.
Már feladtuk a keresést, mikor az egyik kertben Toji meglátott egy embert ásóval a kezében. Ő volt az! Egy nagyon kedves idősebb bácsi, ő nem tagadta le néhai kutyáját, rögtön beinvitált minket, megkérdezte, nem történt-e nagy bajom. Elismerte, hogy az ő kutyája volt, és van is lakásbiztosítása, sőt külön ebtartói felelősségbiztosítása is van a kutyára. Kölcsönösen bocsánatot kértünk egymástól, és telefonszám csere után elköszöntünk.
A pilisvörösvári rendőrségen már ott volt a jegyzőkönyv a reggeli balesetről. A szalonban, ahol a motort vettük, bejelentettük a káreseményt. Majd szólnak, mikor jön ki a biztosító szemlére. Másnap már orvoshoz is elmentem, mert azért csak fáj itt-ott, egy kicsit néhol dagad, sehol nincs kék! Az orvos csak tett rá egy lapáttal, megcsavargatta, húzogatta, ütögette sajgó részeimet – gondoltam, ha eddig nem volt eltörve, most már biztosan el lesz – majd közölte, hogy röntgent nem javasol, mert egyrészt nincs röntgenes orvos jelenleg, másrészt nincs eltörve semmim. Ezt én is így éreztem, csak jól esett ezt egy orvos szájából is hallani. Fásli, borogatás, kenőcsök.
Kíváncsi vagyok hogyan alakul tovább, a biztosítósokkal szerzett eddigi tapasztalatim kicsit szkeptikussá tettek, de én a kutya gazdájának keresését is feladtam volna a második beszélgetés után az emberi kapcsolatok terén szerzett tapasztalataimra támaszkodva… Ott sem nekem lett igazam. Megtaláltuk a gazdit, és igazi becsületes embereket tisztelhetek az idős házaspárban. Igazán felelősséggel tartották az állatukat tizennégy éve, csak azon a reggelen egy vendég kislány kilépett a kapujukon, és a lába mellett kiszaladt a „román medveölő” fajtájú, igen ritka, és borzasztóan nagytestű kutyus, aki a balesetet okozta.
Tulajdon épen, többszörösen nagy szerencsém volt aznap. Egyrészt, hogy viszonylag kis forgalom volt reggel, hogy nem mentem gyorsan, hogy bőrruhában voltam (megérte megvenni a hat számjegyű összegből álló védőfelszerelést), hogy nem jött szembe senki, hogy a mögöttem jövő sem ütött el, és hogy délután megtaláltuk a kutyus gazdiját, akinek külön felelősség biztosítása volt a kutyára.
Mindenkinek csak azt kívánom, soha nagyobbat, és rosszabbul ne essen, mint én ezen a bizonyos 13-án, amit a mai napig nem tudok eldönteni, hogy szerencsés vagy szerencsétlen szám-e nekem?!
